XXXVI. Rész: Stay With Me

" Is you love who you love, there ain't no other way

If there's something I've learnt from a million mistakes

You're the one that I want at the end of the day "

~ Millie Faye Gilbert ~

Sóhajtva, nehéz szívvel lépek ki a házból, két bőröndömet magam után húzva és miután bezárom az ajtót, összehúzom magamon a kabátom. Február közepe van és dermesztően hideg. Ahogy szinte mindig, most is esik az eső, ami már megszokott, tekintve hogy Londonra alapvetően a ködös, borult időjárás a jellemző. A ház kulcsait a postaládába dobom és a már megérkezett taxi felé sietek. A sofőr udvariasan segít betenni a bőröndöket a csomagtartóba majd miután én is beszállok, indulunk a vonat állomásra. Mivel elmúlt este tíz óra, nincs nagy forgalom, így alig negyed óra múlva meg is érkezünk az állomásra. - Köszönöm. - kifizetem a taxi sofőrt aki segít kivenni a csomagjaimat.

- Viszlát hölgyem. - köszön el mosolyogva, én pedig megindulok a peron felé. A vonat indulásáig még fél óra. Leülök az egyik padra, a peron nyitott, csak egy tető takarja ami az esőt ugyan felfogja de a hideget nem. Ahogy leülök még jobban összehúzom magamon a kabátom és átölelem magam. Percek telnek el és én egyre jobban vacogok, és az sem sokat segít a helyzeten hogy képtelen vagyok abba hagyni a sírást. Rajtam kívül csak egy idős úr várakozik de ő távolabb ül egy másik padon. Egyedül vagyok, a hideg, sötét éjszakában. Várandósan a szakadó esőben várom a vonatot ami elvisz innen, miközben a szívem darabjaira hullva sajog és könyörög a maradásért. Hiányozni fog London, hiányozni fog Gemma és a többiek, de legjobban Harry. A gondolataimban csak az ő arca lebeg előttem, a mosolya, a hangja, ahogy azt mondta szeret. És most mindennek vége. Az egyetlen ami belőle maradt nekem az a kisbabánk. Minden reményem a boldogságra a gyermekem. Elképzelem hogy milyen lesz ha megszületik. Harryre hasonlít majd? Gyönyörű zöld szemek, göndör fürtök és elbűvölő mosoly. Hogyan fogom tudni elfelejteni Harryt ha a kicsi minden nap emlékeztet majd rá? Rengeteg kérdés kavarog bennem, amikre még nem tudom a választ. - Személy vonat indul Holmes Chapelbe tíz perc múlva. - a hangos bemondó zavarja meg a gondolatmenetem és be is fut a vonat. Nagyot sóhajtva állok fel és a bőröndöket magam után húzva indulok meg hogy felszálljak. - Millie! - ismerős hangtól zeng a peron, a hang irányába fordulok és Harryt látom ahogy felém rohan. - Harry? Te...te mit keresel itt? - sietve törlöm le arcomról a könnyeimet. - Ne menj el. - egyre közelebb ér hozzám majd megáll előttem. - Nincs miért maradnom. Tudom hogy csalódtál bennem és kételkedsz az irántad való érzéseimben. Sajnálom. - újabb könnycseppek szöknek ki a szememből. - Dühös voltam, de Gemma mindent elmondott. Nem akarlak elveszíteni. Szeretlek és tudom hogy te is szeretsz. Bocsáss meg. - könyörögve néz rám. Én viszont csak pislogok rá, Gemma mindent elmondott neki?! Vagyis tudja hogy terhes vagyok. Csak a gyerek miatt akarja hogy maradjak. Azonnal összeáll a kép. - Nem kell sajnálatból velem maradnod. - csuklik el a hangom a mondat végére. - Sajnálatból? Mi? Miről beszélsz? - értetlenül néz rám, vagyis nem tudja hogy apa lesz. - Személy vonat indul Holmes Chapelbe öt perc múlva. - a hangos bemondó újra figyelmezteti az utasokat. - Mennem kell. - elfordulok tőle és már éppen lépnék fel a vonatra amikor Harry elkapja a kezem és visszahúz magához. - Engedj el. - kérem alig hallhatóan, egyetlen porcikám sem akarja hogy elengedjen, vele akarok lenni örökre, de a veszekedésünk még mindig mélyen él bennem. - Nem tehetem. Ha elengedlek azzal elveszítem az egyetlen nőt akit valaha szerettem és aki nélkül nem tudok élni. Téged. - mélyen a szemembe néz és a szavai ismét sírásra késztetnek. - Nem hallgattál meg....azt mondtad hogy nem szeretlek....aztán ott hagytál....- zokogok és közben reszketek, a hideg minden erőmet kiszívja belőlem. - Tudom. Hülye voltam. Kérlek gyere velem. Menjünk haza és beszéljük meg. - kezemért nyúl és összefonja ujjainkat. Kellemes érzés ahogy apró kezem az ő erős, meleg tenyerébe simul. - Rendben. - suttogom. - Olyan hideg a kezed. Mióta vagy itt? - kérdezi kedvesen közben az autó felé tartva. - Nem tudom. Egy órája, azt hiszem. - vonom meg a vállam. - A te állapotodban nem lenne szabad. - szólal meg ismét és én azonnal megállok. - Te tudod hogy én...? - nem tudom befejezni a mondatot, ezek szerint Gemma tényleg mindent elmondott neki. - Csak annyit tudok amit Gemma mondott. - ő is megáll és szembe fordul velem. - Pontosan mit mondott neked az állapotomról? - érdeklődök. - Csak annyit hogy egy hete rosszul vagy és hogy ma voltatok orvosnál. De azt nem mondta el hogy mi a baj, szerinte tőled kell megtudnom. Kérlek kicsim mond el. Én melletted leszek. Beteg vagy? - aggódva néz rám, én viszont megkönnyebbülök, Gemma megtartotta a titkom amiért hálás vagyok neki. - Otthon elmondom. - bólintok, ezzel időt nyerve magamnak arra hogy a megfelelő módon közöljem vele a hírt. - Akkor gyere, mielőtt megfázol. - kinyitja előttem az autó ajtaját és én beszállok, majd miután a bőröndöket betette a csomagtartóba, beül a volán mögé. Még mindig feszült a légkör kettőnk között, útközben nem szólunk semmit, azt hiszem egyikünk sem tudja pontosan hogy mit mondjunk. - Millie? - Harry töri meg a csendet. - Igen? - fordulok felé félénken. - Ugye megbocsátasz? - kérdezi halkan, a szemében remény csillog hogy talán nincs minden veszve. - Abban igazad volt hogy el kellett volna mondanom neked hogy már nem járok be a főiskolára, ha csak azt vágtad volna a fejemhez, egy szavam sem lehetne mert jogosan voltál dühös rám. De...kétségbe vontál mindent amit valaha neked mondtam. Azt mondtad nem bízol már bennem, ezek után hogyan hihetném hogy minden a régi lehet közöttünk? - kérdőn nézek rá. - Ez nem volt válasz a kérdésemre. - jegyzi meg halkan. - Megbocsátok Harry. De ettől függetlenül még mindig félek hogy bizalom nélkül nem sokra fogunk jutni. - sóhajtok fel. - Bízom benned. Akkor dühös voltam. Most már tudom hogy minden rossz ami veled történt az miattam van. - az autó lassít, megérkeztünk. - Nem a te hibád Harry. - csóválom a fejem és amint leparkol, kiszállok az autóból. Harry is követi a példám és a bőröndjeimmel követ a házba, ahol én a nappaliba vonulok miután megváltam a kabátomtól és a cipőimtől. Teljesen átfagytam, jól esik a meleg és az ismerős hely, az otthonom. - Beszélgessünk. - megfogja a kezem és magával húz a kanapéra, de a következő pillanatban elakad a szava amint a tekintete a kezemre siklik, először nem értem a meglepettsége okát, aztán rájövök hogy mi jár a fejében. A jegygyűrűm ami nincs az ujjamon. - Az üveg asztalon van. Mielőtt elmentem oda tettem. - mondom halkan. Nem szól semmit csak fel áll, pár pillanattal később a gyűrűmmel tér vissza és mellém ül. - Már nem akarsz a feleségem lenni? - kérdezi kétségbeesetten. - Erről szó sincs. Csak azért vettem le mert azt hittem hogy többet látni sem akarsz. Harry én szeretlek és minden vágyam hogy a feleséged legyek. - mondom őszintén. - Remélem nem hiszed hogy hazudok. - teszem hozzá halkabban hiszen ma már egyszer megkérdőjelezte az érzéseimet. - Akkor ennek a gyűrűnek itt a helye. - halványan elmosolyodik és az ujjamra húzza. - Szóval hiszel nekem? - nézek a szemébe. - Mindent elhiszek neked, mindent. Mert tudom hogy őszinte vagy velem. Hiba volt egy botlás miatt úgy kiakadnom. Megértem hogy miért titkoltad előlem hogy nem jársz már be órákra. Gemma elmondta hogy néhány rajongó bántott téged. Sajnálom. Nem tudom hogyan tehetném jóvá. - felém hajol és gyengéden magához húzva átölel. - Most tetted jóvá. - mosolyodok el és úgy bújok hozzá mintha ezer éve nem érintettem volna. - Elmondod hogy miért voltál orvosnál? - hirtelen témát vált és simogatja a hátam, tudom hogy aggódik értem és félt, ezért úgy érzem elérkezett a pillanat hogy megtudja. - Néhány napja rosszullétek gyötörnek, pontosabban egy hete. Nem vettem komolyan, de egyre sűrűbbek és erősebbek lettek, így végül Gemma rávett hogy menjek el egy orvoshoz. Ma voltam a kórházban, Gemma kísért el. - a légzésem egyre gyorsabb, a szívem őrült ütemben ver. Félek Harry reakciójától. - És mit mondott? - aggódva teszi fel a kérdést, így bátorítva hogy folytassam a mondandóm. - Kérlek ne legyél dühös. - felnézek a szemébe, reménykedve hogy megértő lesz.

- Miért lennék dühös? - kérdez vissza értetlenül. - Terhes vagyok. - suttogom, szinte hang nélkül. - Sajnálom. Tudom hogy fiatalok vagyunk még, nagyon fiatalok, és te a karriered csúcsán vagy...én csak...kérlek ne haragudj. - nem hagyom szóhoz jutni egyfolytában beszélek. - Ha nem akarod megértem, egyedül is felnevelem. - teszem hozzá majd elhallgatok. - Apa leszek? - arca hirtelen felderül és mosolyogva néz rám, teljesen meglep hogy így reagál. - Igen. - bólintok. - El sem hiszed milyen boldoggá tettél. - magához ölel és megcsókol. - Akkor nem haragszol? - kérdezem félénken. - Nem, dehogy. Én is tudom hogy fiatalok vagyunk még, de biztos vagyok abban hogy boldog család leszünk mi hárman. - egyik kezét hasamra simítja ami mosolyt csal az arcomra. - Remélem. - fejem a vállára hajtom és lehunyom a szemem. - Elmentél volna úgy hogy el sem mondod nekem hogy apa leszek? - elhúzódik tőlem de csak annyira hogy a szemembe nézhessen. - Sajnálom. Ma akartam elmondani neked de olyan dühös voltál, nem tudtam hogyan közöljem veled. - halkan beszélek és könnyeim ismét előbújnak. - Ne sírj. Igazad volt. Meg sem érdemellek. - könnyimet lesimogatja arcomról és egy gyengéd csókot ad ajkaimra. - Annyira szeretlek Harry. - ölelem szorosan. - Én is szeretlek. - mondja érzelmekkel teli hangon. - Így viszont most már ideje lenne kitűznünk az esküvő napját. - szólal meg ismét. - A baba születése előtt szeretnéd? - kérdezem mosolyogva. - Igen. Szeretném hogy amikor megszületik a kislányom, akkor az anyukája már a feleségem lenne. - vigyorog. - Kislány? Miből gondolod hogy kislány lesz? - nevetek fel. - Apai megérzés. - válaszol a lehető legaranyosabban. - Ilyenkor annyira szeretlek. - húzom magamhoz egy csókra. - Csak ilyenkor? - motyogja ajkaimra. - Mindig. - adom meg az őszinte választ a kérdésére. Mindig szeretem, minden pillanatban. - Jövő hónap? - kérdezi hirtelen. - Mi? - zavartan pislogok rá. - Jövő hónapban lehetne az esküvőnk, akkor lesz három hét szünetünk, amíg az album utómunkálatait végzik, így nászútra is elmehetünk. Az már március, így anyukád is ott lehet velünk az esküvőn. - felvázolja a tervét ami nekem nagyonis tetszik. - Nekem megfelel. - bólintok rá. - Életem legszebb napja lesz amikor hozzám jössz feleségül. - újabb csókot lop tőlem. - Mrs. Styles. - suttogja a fülembe, érzékien, ami az ő mély, rekedtes hangjával annyira szexi. - Jól hangzik. - boldogan mosolygok rá. - Soha ne veszekedjünk többet. - mondja teljesen komolyan. - A veszekedésünk voltak életem legrosszabb percei. - vallom be őszintén, hiszen tényleg megbántott. - Keményen ütsz. Tudsz róla? - egyik kezét az arcára simítja, a pofonra utalva. - Tudom, nem akartam. Sajnálom. - szégyenlősen bújok hozzá. - Megérdemeltem. - mosolyodik el és újra megcsókol. Gemmanak igaza volt a titkok egy kapcsolatban csak falakat emelnek, de most hogy Harry mindent tud, úgy érzem hogy minden fal ami közénk emelkedett, egyszerűen semmivé lett. És nem számít más csak a boldogságunk...