XXVII. Rész: Melletted boldog vagyok

" Te azért születtél, hogy szeressenek,

én azért születtem, hogy téged szeresselek. "

Goethe

~ Millie Faye Gilbert ~

Reggel álmosan és kimerülten ébredek, a tegnap esti buli és a Harryvel töltött éjszaka minden erőmtől megfosztott. Lassan nyitom ki a szemem és legnagyobb meglepetésemre az általam oly nagyon szeretett két zöld szempárral és hatalmas mosollyal találom szemben magam.

- Jó reggelt szépségem. - Harry egyik kezével végig simít arcomon és máris jól eső bizsergés fut végig egész testemen, az érintése egyre nagyobb hatással van rám. - Jó reggelt. - mosolyodok el. - Miért nem alszol? - kérdezem miközben szorosabban bújok hozzá. - Nem tudok aludni. - cirógatja a hátam. - Hajnali négy órakor feküdtünk le aludni, most pedig reggel nyolc óra. Nem vagy fáradt? - nézek rá kérdőn. - Sokkal izgalmasabb benned gyönyörködni. - csókol meg lágyan. - Harry. - nevetek fel. - Kicsit több mint egy hét telt el azóta hogy visszajöttél de én még mindig képtelen vagyok felfogni hogy tényleg itt vagy, velem. - suttogja és arcát a nyakamba temeti. - Pedig itt vagyok. Jobb ha elhiszed, mert nem megyek sehová. - egész testemmel simulok az övéhez, jó érzés őt ennyire közel tudni magamhoz. - Nem bírnám ki ha még egyszer elhagynál. Az az öt hónap maga volt a pokol számomra. - lágy csókokat lehel a nyakamra. - Nekem sem volt könnyű, de felejtsük el. Nem számít a múlt, csak az hogy újra együtt vagyunk. - egyik kezemmel a hajába túrok mire jól esően felnyög. - Ugye tudod hogy az életemnél is jobban szeretlek. - elhúzódik de csak hogy a szemembe nézhessen, a szavai viszont teljesen lesokkolnak. Nem tudok mit mondani de érzem hogy pár kósza könnycsepp gördül le az arcomon. - Ne sírj. Azt akarom hogy mindig boldog legyél, hogy mindig mosolyogj. - lágy csókokkal szárítja fel könnyeimet az arcomról. - Melletted boldog vagyok Harry, nem is tudod mennyire. - mondom teljesen őszintén. - Millie! - ismét a szemembe néz és én értetlenül meredek rá, érzem hogy mondani akar valamit de mintha tartana a reakciómtól. - Igen? - biztatóan rá mosolygok. - Szeretnék kérdezni tőled valamit. - olyan komoly hangot üt meg hogy kezdek aggódni hogy miről lehet szó. - Akkor kérdezz. - bólintok. - Talán nem itt és most ebben a helyzetben a legmegfelelőbb de úgy érzem hogy ha most nem teszem fel ezt a kérdést akkor soha nem lesz hozzá bátorságom. - lassan felül és az ölébe húz úgy hogy vele szemben üljek. - Kezdek megijedni. - sóhajtok fel és homlokomat az övének döntöm. El sem tudom képzelni milyen kérdést akar feltenni nekem. - Millie! Tudnod kell hogy nagyon szeretlek, az első pillanattól kezdve amikor megláttalak. Az nap amikor a parkban kérdőre vontál az általam ellopott taxid miatt, azonnal beléd szerettem. Még soha nem találkoztam hozzád hasonló lánnyal és napról napra egyre biztosabb vagyok abban hogy te vagy számomra az igazi. Nem akarok nélküled létezni és nem is tudnék. Mindennél jobban szeretlek és éppen ezért jutottam erre az elhatározásra....- szóhoz sem jutok csak némán figyelem ahogy az éjjeliszekrény kis fiókjához hajol és elővesz egy apró bársony dobozt. Még a lélegzetem is eláll amikor rájövök hogy mire készül. - Harry - motyogom szinte hang nélkül. - Millie! Örökké szeretni foglak és biztos vagyok benne hogy te vagy az aki mellett le akarom élni az életem. Megtisztelnél azzal hogy hozzám jössz feleségül? - félénken mosolyogva nyitja fel a kis dobozt, amiben egy gyönyörű gyűrű csillog. - Én...- zavartan kapkodom a tekintetem a gyűrű és Harry között. Nem tudom mit mondjak. Váratlanul ért ez az egész. - Én...- próbálom megtalálni a hangom, Harry viszont egyre rémültebb tekintettel néz rám, várva a válaszom. - Kicsim mondj valamit. - kérlel. - Túl gyors? Nem kell most válaszolnod. - azonnal mentegetőzni kezd. - Igen. - nyögöm ki a választ. - Mi igen? Igen hozzám jössz vagy igen túl gyors? - kérdezi halkan. - Igen, hozzád megyek. - vetem magam a karjai közé és egyszerre nevetek és sírok a boldogságtól. - Tényleg? - meglepetten néz rám. - Én csak...váratlanul ért. De semmit nem akarok jobban mint hozzád tartozni az összes létező módon. - csókolom meg mielőtt még bármit is reagálhatna. Nem hiszem hogy voltam már ennél boldogabb mint most ezekben a pillanatokban. - El sem hiszem hogy igent mondtál. - az ágyra dönt és fölém magasodva mosolyog rám. - Szeretlek Harry! Gondolkodnom sem kellett a válaszon. - húzom magamhoz egy újabb csókra. - Megijesztettél amikor nem szóltál semmit. - puszilgat és én nem tudok betelni vele. - Csak megleptél. Nem minden nap kérik meg a kezem. - nevetek fel. - Tudom hogy nem voltam túl romantikus és még csak le sem térdeltem...- kezd bele de mutató ujjam a szájára tapasztva szakítom félbe. - Tökéletes volt minden. Romantikus és megható. - mosolygok rá szerelmesen.

- Akkor felhúzhatom az ujjadra? - egyik kezébe fogja az enyémet. - Igen. - bólintok és lassan a gyűrűt felhúzza az ujjamra majd megpuszilja azt. - Remélem tudod hogy most tettél a világ legboldogabb emberévé. - hajol vissza hozzám és a nyakamhoz bújva lágy csókot lehel a bőrömre. - Ahogy te engem. - ölelem szorosan. Az érzések csak úgy kavarognak bennem. - Ébren vagytok? - kopogtat Louis de választ sem várva belép a szobába, el is felejtettem hogy a többiek is nálunk töltötték az éjszakát. - Ez az aminek gondolom? - kiállt fel, amire persze szép sorban a többiek is megjelennek a szobában. - Igen, Louis. Pontosan az. - Harry nevet fel. - Mi történt? - Lora és Tessa is kérdőn pislognak, még nekik is korán van. - Harry megkérte Millie kezét. - Louis boldogan újságolja, közben a kezemet rángatva hogy a többiek is jól lássák a gyűrűt. - Elég lesz Louis. - nevetek fel. - Te jó ég. Ez fantasztikus. - a lányok egyenesen rám vetik magukat így kitúrva Harryt a helyéről. - Meg kell ünnepelnünk. - Niall bólogat a szavaira amivel Liam mélyen egyetért. - És meg kell szerveznünk az esküvőt. - Lora máris lelkesen kezdene bele de a fejemet csóválva egyik kezemmel befogom a száját. - Az még ráér. Nem sietjük el. Igaz? - fordulok Harry felé kérdőn. - Én már most hétvégén feleségül veszlek ha ezt szeretnéd. - kacsint rám. - Harry! - szólok rá, mire ő csak fel nevet. - Nem akarjuk elsietni. - mondja végül a többieknek. - Szóval hosszú jegyesség lesz? - érdeklődik Tessa miközben Lora kiszabadítja magát a kezeim közül. - Nem tudom. Majd meglátjuk. Harry és én erről még nem beszéltünk. Alig pár perce kérte meg a kezem. - vonom meg a vállam, de a boldog mosolyomat még most sem lehet letörölni az arcomról. - Mit szólnátok hozzá ha Holmes Chapelben töltenénk a szünetünk utolsó hetét? Ott ünnepeljük meg ezt az örömhírt. - veti fel az ötletet Liam. - Így mind együtt? - kérdezem lelkesen. - Igen. - bólint. - Nekem tetszik az ötlet. - Harry rábólint és mind egyetértünk vele. - De ti is jöttök, ugye Louis? - fordulok kérdőn az említett felé a barátnőjére és a kislányukra is célozva. - Naná! - visít fel és magához ölel. - Akkor mindenki nyomás a saját lakására, csomagolni. Három óra múlva ugyan itt találkozunk és indulunk Holmes Chapelbe. - adja ki Harry az utasítást és alig húsz perc múlva ismét csak ketten vagyunk a lakásban. Harry már csomagol, én viszont csak bámulok ki az ablakon. Igazából csak most tudatosul bennem igazán hogy milyen komoly lépés is ez a gyűrű az ujjamon. - Minden rendben? - Harry zökkent ki a gondolataimból ahogy szorosan mögém lép és a derekam átkarolva, a hátam a mellkasához simul. - Hm...igen. Csak elbambultam. - sóhajtok fel. - Meggondoltad magad? - duruzsolja a fülembe. - Nem. - vágom rá rögtön mert így is van, nem gondoltam meg magam. - Akkor? - faggat továbbra is. - Mit szólnak majd a rajongóid ha megtudják? Már látom magam előtt a címlapokat. Túl fiatalok vagyunk, nem jósolnak sok jót és a sok utálkozó majd mindenfélét kitalál. Félek. - suttogom az utolsó szót. - Ne törődj velük. Csak az számít hogy mi mit érzünk és gondolunk. Szeretjük egymást és ezt senki nem veheti el tőlünk. - lassan maga felé fordít és a szemembe néz. - Tudom és igazad van. Nem számít semmi csak mi. - mosolyodok el. - Ez a beszéd. - hajol közelebb és megcsókol, kezeim automatikusan simulnak göndör fürtjei közé. - Harry - húzódok el tőle egy kissé. - Igen? - homlokát az enyémnek dönti. - Mennyi időnk van még indulásig? - kérdezem halkan. - Másfél óra. Miért? - kérdezi kíváncsian. - Az pont elég. - mosolyodok el és az ágyra lököm. Meglepve néz rám de az ő arcán is ott bújkál a már jól ismert pimasz vigyora. - Mire készülsz? - visszafojtott lélegzettel figyeli ahogy fölé mászok, ezúttal ő van alattam, ami nagyon is tetszik. - Szeretkezek a vőlegényemmel. - csókolok a nyakába és kezeim már is ingje gombjaival babrálnak. - Hm! Jól hangzik. - nevet fel de nem hagyja tovább hogy én legyek fölényben, maga alá fordít és ott folytatja ahol én abba hagytam....