XXVIII. Rész: They don't know

" Cause this love is only getting stronger.

So I don’t wanna wait any longer.

I just wanna tell the world that your mine, girl..."

~ Millie Faye Gilbert ~

- Nem értem hogy miért megyünk mindig külön autóval. - nézek Harryre miközben Holmes Chapel felé autózunk. Az út három és fél órás, és még csak egy órája indultunk el. - Mert ez így van rendjén. Liam és Lora, Tessa és Niall valamint Louis és a családja. Mi pedig így kettesben.

- mosolyodik el. - Értem. - sóhajtok fel. - Talán unatkozol velem? - hallom a hangján hogy jól szórakozik rajtam. - Nem, csak nem tudom. - vonom meg a vállam majd egy mozdulattal kapcsolom be a rádiót ahol éppen Taylor Swift nagy sikerű Style című dala szól. - Hm, szeretem ezt a dalt. - hunyom le a szemem és a homlokom az ablaknak döntöm. - Öhm...Millie. - Harry hangjára felkapom a fejem. - Tessék? - fordulok felé. - Ez a dal...rólam szól. - mondja ki halkan. - Hogy mi? - kerekednek ki a szemeim. - Egy ideig randizgattam Taylorral és a szakításunk után írta ezt a dalt. - ahogy beszél félve néha felém pillant majd vissza az útra. - Szuper. Most már ezt is tudom. - a rádió felé nyúlok és csatornát váltok, itt éppen Cher Llyodtól szól a Love Me For Me. - Remélem ez nem rólad szól. - sandítok Harry felé. - Nem. Ez nem. - nevet fel. - Nem vicces Harry. - szólok rá komoran. - Miért vagy ilyen nyűgös? Amióta elindultunk mindenen felhúzod magad. - kérdőn pillant felém. - Ez nem igaz. Csak nincs kedvem a volt barátnőid általad elszenvedett szerelmi bánatáról szóló dalait hallgatni. - magam sem tudom hogy miért kaptam fel ennyire a vizet, de most tényleg úgy éreztem hogy dühös vagyok Harryre. - Most komolyan Millie, mi a baj? - hirtelen lehajt az útról és megáll majd a biztonsági övét kikapcsolva fordul teljesen felém. - Megőrültél? Az autópályán vagyunk, nem zavar? És a többiek sem tudják hogy miért álltunk meg. - emelem meg a hangom. - Nem érdekel. Válaszolj. - szól rám, ellentmondást nem tűrve. - Nem tudom. Talán csak fáradt vagyok. - duzzogok és rá sem nézve nézelődök ki az ablakon. - Otthon még nem volt semmi bajod. - jegyzi meg továbbra is a témát feszegetve. - Nem hiszem el hogy nem tudsz békén hagyni. - pattanok ki a kocsiból hirtelen és megállok az autó mellett. - Nem akarok veszekedni. - pillanatok alatt jelenik meg mellettem és ahogy rám néz elönt a bűntudat. Nem rajta kellett volna levezetnem a bennem lévő feszültséget. - Én sem. Ne haragudj. - sóhajtok fel. - Elmondod hogy mi bánt? - fogja meg a kezem és közelebb húz magához. - Tris. - nyögöm ki nagy nehezen. - Mi van vele? - kérdezi értetlenül. - Félek hogy nem örül majd ennek. - emelem fel a kezem amin a gyűrű van. - Ő a nővéred, szerintem örülni fog a boldogságodnak. - próbál vigasztalni. - Ismered őt. Biztos vagyok benne hogy azzal kezdi majd hogy túl fiatalok vagyunk és persze nekem ott a főiskola....már most hallom miket mond majd. - feszülten túrok a hajamba. - Akkor megmagyarázzuk neki hogy a főiskolai terveid nem változnak attól hogy eljegyeztelek. - mosolyog és nem tudok ellenállni neki. - Jó de te mondod el neki. - ezúttal én nyúlok Harry kezéért, kell az érintése hogy megnyugodjak. - Ha ezen múlik, akkor feláldozom magam a nővéred oltárán. - mosolyog rám. - Bolond. - nevetek fel. - Na végre, jobb kedved van. - magához húz és szorosan ölel. - Nem tudom mi lenne velem nélküled. - bújok hozzá. - Ezt szerencsére nem tudjuk meg. - csókol meg gyengéden de a telefonom megcsörren. - Lora az. - nézek a kijelzőre és fogadom a hívást. - Miért álltatok meg? - kérdezi aggodalmasan. - Máris indulunk tovább csak nehezen viselem a hosszú utakat. - magyarázkodok, ez nem az igazság de most nem fogom neki taglalni hogy mi a bajom. - Oké. De gyertek. - sürget. - Máris megyünk. - mondom mosolyogva majd bontom a vonalat. - Induljunk tovább. - állok meg Harry előtt és újabb csókra hajol le hozzám. - Ez egy jó ötlet. - bólint és miután sikeresen visszamászok az autóba ő is beszáll és tovább indulunk. - Egyébként anyukád és a nővéred tudnak már arról hogy megkérted a kezem? - szólalok meg ismét miközben már újra az autópályán haladunk Holmes Chapel felé. - Igen és Gemma segített kiválasztani a gyűrűt. - mosolyog. - Komolyan? Anyukád nem ellenezte? - meglepetten pislogok Harryre. - Millie! Anya és Gemma imádnak téged és tudják hogy mennyire szeretlek. Fel sem merült bennük hogy ellenezzék. Anya mindenben támogat engem és tudja hogy jó döntést hoztam. - magabiztosan beszél, én viszont könnyekig hatódva hallgatom. - Most miért sírsz? - aggodalmasan simítja szabad kezét a combomra. - Csak...öröm könnyek, mert jól esik hogy a családod elfogad engem. - mosolygok és sírok egyszerre, őrület. - Nem csak elfogadnak hanem szeretnek is. - tovább biztat és ez jól esik. - Remélem hogy Tris is jól fogadja a hírt. - sóhajtok fel. - Ne aggódj. Minden rendben lesz. - bólint a szavaira, majd az út további részében nyugodtan beszélgetünk, egészen addig amíg be nem kanyarodunk Harry háza elé. A többiek csak pár perccel érkeztek előbb és éppen a csomagokat pakolják ki. - Végre ide értetek. - Lora ölel magához. - Csak öt percre álltunk meg. - nevetek fel. - Millie? Te is itt szállsz meg vagy Triséknél? - kérdezi Liam. - Ez ugye nem is kérdés. - Harry húz magához. - Liam, ez egy buta kérdés volt. Millie és Harry már összetartoznak, még jó hogy nem külön házban fognak lakni. - Lora csóválja a fejét rosszallóan. - Jól van, csak kérdeztem. - Liam forgatja a szemeit. - Köszi Liam. - mosolygok felé mire rám kacsint. - Millie, ha akartok Harryvel menjetek át Trishez, majd mi kipakolunk. - Tessa ajánlja fel. - És ti? - kérdezem hirtelen. - Később mi is megyünk, de nem nekünk van bejelenteni valónk. - nevet fel. - Oké. - bólintok egyetértően majd Harry felé fordulok de nem is kell feltennem a kérdést, azonnal megfogja a kezem és ujjainkat összefonva indulunk meg a szomszédba, Trishez. - Nyugalom, kicsim. Érzem ahogy remegsz. - Harry hajol közelebb és megpuszil. - Csak mert ismerem a nővérem. - bújok hozzá majd mikor már az ajtóban állunk megnyomom a csengőt. Már biztosan vár minket, hiszen indulás előtt szóltam neki hogy jövünk. Nem is kell sokat várnunk szinte azonnal ajtót nyit. - Oh, hát itt vagytok. - mosolyog ránk szélesen és a pocakjára vigyázva ölel minket át egyszerre. - Igen. Most érkeztünk. - sétálunk beljebb a házban. - A többiek már meg sem látogatnak? - érdeklődik vidáman. - Később ők is átjönnek, de mi szerettünk volna veled beszélni valamiről. - Harry kezd bele és én már előre félek Tris reakciójától. - Rendben. Úgy látom komoly dologról van szó. Gyertek üljünk le. - vezet minket a nappaliba ahol ő az egyik fotelben foglal helyet, Harry és én pedig a kanapén. - Miről van szó? - Tris türelmetlenül pillant rám majd Harryre. - Reggel megkértem Millie kezét és ő igent mondott. - Harry közli a hírt, ahogy azt megígérte, én viszont csak szorosan bújok az ölelésébe. - Hogy mi? - Tris teljesen ledöbben. - Ez most csak valami vicc ugye? - kérdezi kicsit hevesebben a kelleténél.

Úgy tudtam hogy ez lesz. - Nem. Ez teljesen komoly. - szólalok meg én is. - A házasság komoly dolog, nagy felelősséggel jár és ti még túl fiatalok vagytok. Ezen kívül alig két hét telt el azóta hogy kibékültetek. Szerintem ezt nem gondoltátok át. - csóválja a fejét. - Megértem az aggodalmad Tris, de hidd el hogy a kapcsolatunk elég erős ahhoz hogy megtegyük ezt a nagy lépést. - Harry reagál elsőként és fel nem tudom fogni hogyan tud ilyen nyugodt maradni. - Még alig ismeritek egymást. És ha megint összevesztek? Gondoljátok át. - Tris próbál minket meggyőzni, bennem viszont már tombol a düh. Nem tehetek róla, érzem hogy ha így folytatja előbb utóbb kitör belőlem. - Nem fogunk összeveszni. Az Emma eset félreértés volt. - Harry válaszol ismét, jobb is így mert én nekem nem hiszem hogy menne. - Félre ne érts Harry, nagyon kedvellek, de szerintem a házasság akkor sem jó ötlet. Várjatok még pár évet. - Tris hajthatatlan. - De Tris...- ismét Harry veszi át a szót de én nem tudok tovább szótlanul ülni. - Elég! - pattanok fel hirtelen. - Nem az engedélyedért jöttünk. Csak azt hittük hogy te is osztozol majd az örömünkben. De látom tévedtünk. - dühösen nézek Trisre. - Millie én a te érdekedben mondtam. Azt szeretném ha boldog lennél. - Tris próbál meg mentegetőzni. - Tényleg? Akkor miért nem veszed észre hogy csak Harry mellett lehetek boldog? Miért kell nekem mindig mások akarata szerint cselekedni? Elegem van. - a könnyeim csak úgy előtörnek belőlem. - Nyugodj meg. - Harry feláll és szorosan ölel magához. - Tudom hogy csak Harry mellett vagy boldog és őszintén szólva aggaszt hogy ez így van mert féltelek. Nem azt mondom hogy Harry rossz választás számodra, de mind a ketten fiatalok vagytok és az évek során változhatnak az érzéseitek. Harrynek a karrierjére kell koncentrálnia és neked is fel kell építened az életed Millie. Tudom hogy mindig a főiskolával nyaggatlak, de nem véletlenül. - Tris higgadtan beszél, fogalma sincs hogy mennyire megbánt a szavaival. - Én ezt nem hallgatom tovább. - egy mozdulattal szakítom ki magam Harry kezei közül és egyenesen a kijárat felé rohanok. Nem akarok többet hallani....

~ Harry Styles ~

Csak nézem ahogy Millie kirohan a házból. Én magam is alig hiszem el hogy igaza volt, Tris tényleg nehéz eset. - Igazad van abban hogy fiatalok vagyunk, de az érzéseinkben ne kételkedj. Szeretem a húgodat, jobban mint az életemet. Eleinte még engem is megrémített ez az erős érzelem, de tudom hogy örökké fog tartani. Millie a mindenem. - fordulok ismét Tris felé. - Harry! - sóhajt fel. - Millie még csak tizennyolc éves és te sem vagy sokkal idősebb. Nem tudhatod hogy mi lesz két, három vagy öt év múlva. - mondja teljesen komolyan. - Igazad van. De te sem tudod. - világítok rá a lényegre. - Rendben. Akkor vázold fel kérlek hogyan is tervezitek a közös jövőtöket? - visszaül a fotelbe és várja a válaszom. - Mi sem akarjuk elsietni. Még nem tudjuk pontosan hogy mikor lesz az esküvő, de abban biztosak vagyunk hogy ez nem befolyásol semmit. Millie folytatja a főiskolát és én is folytatom a karrierem építését. - próbálkozok tovább, nem adom fel a reményt hogy Tris megértsen és elfogadja a döntésünket. - Már az összeköltözés is nagy dolog volt, Harry! Belegondolni is félek abba hogy mi lesz ha egyszer majd nem működik a házasságotok. Ismerem Milliet, jobban mint bárki más. Nagyon szeret téged Harry és ha elveszít téged...én csak féltem őt. A kapcsolatotok komoly irányba tart és nem vagyok benne biztos hogy Millie készen áll erre. Biztos hogy lesznek vitáitok, minden házasságban vannak és akkor mi lesz? Megint elmenekül, egy másik országba? - kérdezi és látom rajta hogy komolyan aggasztja ez az egész.

- De Tris. Mindegy hogy hány évesen házasodunk meg. Te sem lehetsz teljesen biztos abban hogy a házasságotok Tomal örökké fog tartani. Ez nem a korunkon múlik. És a szakításunk óta erősebb a kapcsolatunk mint valaha. Az az öt hónap maga volt a pokol mind kettőnk számára és egyikünk sem akarja újra átélni. - jelentem ki határozottan. - Rendben, de még ha így is van, akkor is aggaszt még valami. - egyenesen a szemembe néz. - És mi? - mosolyodok el halványan. - Nem bízom benned. - mondja ki halkan és a mosolyom ezzel el is tűnik az arcomról. - Mi? De miért? - értetlenül nézek rá. - Millievel ellentétben én képben vagyok azzal kapcsolatban hogy milyen is vagy valójában. Rengeteg barátnőd volt már. Nem akarom hogy Millie csak egy legyen neked a sok közül. - feláll és a konyhába sétál. Én szavakat sem találok, nem tudtam hogy Tris ennyire rossz véleménnyel van rólam. - Igen, sok barátnőm volt már de egyiküket sem szerettem igazán. Millie más és ezt te is tudod. Nem játszok vele, ő számomra az igazi és pontosan ez az oka annak hogy megkértem a kezét. - követem Trist, nem fogom feladni ilyen könnyen. - Nem kell a belegyezésem Harry, Millie már megmondta. Ti eldöntöttétek. - vonja meg a vállát. - De én szeretném a belegyezésed. Az én családom örömmel fogadta a hírt és máris a családunk tagjaként tekintenek Milliere. - nézem ahogy Tris a konyhában pakolászni kezd, tudom hogy ezzel csak a gondolatait akarja elterelni, ebben is hasonlítanak Millievel. - Anne beleegyezett? - kérdezi meglepetten. - Igen. - bólintok. - Szóval tényleg komolyan gondolod a húgommal. - kezd megenyhülni, talán mert most már tudja hogy az édesanyám is támogat minket. - Jól van. - sóhajt fel néhány másodperc csend után. - Bízom benned és megkapod a beleegyezésem. De ha megbántod Milliet akkor velem gyűlik meg a bajod. - felém lép és megáll előttem. - Köszönöm Tris, ez sokat jelent nekem. - ölelem meg gondolkodás nélkül. - Ezek szerint hamarosan a sógorom leszel. - nevet fel. - Igen, nagyon úgy tűnik. - bólogatok. - Most viszont menj, keresd meg Milliet. És kérlek add át neki hogy szeretem és támogatom őt mindenben. - hátrébb lép tőlem és úgy néz a szemembe. - Ő is szeret téged Tris és pontosan ezért számít neki ennyire a véleményed. Egész úton aggódott hogy hogyan fogadod majd a hírt. Ne haragudj rá. - indulok meg az ajtó felé. - Nem haragszok rá. És kívánom hogy legyetek boldogok. Később pedig gyertek át a többiekkel ha van kedvetek. - ajánlja fel. - Átjövünk. Addig is szia Tris. - intek vissza majd sietve indulok meg a házam felé ahol már Louis vár az ajtóban. - Millie itt van? - kérdezem belépve a házba. - Fent van a szobátokban. Mit mondtál neki? Sírva szaladt haza. - Louis aggódva követ az emeletre. - Tris miatt sír. Nem fogadta valami jól az eljegyzést, de sikerült meggyőznöm. - állok meg a szobám ajtaja előtt ami ezúttal be van zárva. - Akkor beszélj Millievel. - veregeti meg Louis a vállam majd magamra hagy. - Millie, nyisd ki az ajtót. - kopogtatok. - Szeretnék egyedül lenni egy kicsit. - szól ki és hallom a hangján hogy még mindig sír. - Sikerült beszélnem Trisel, már nem ellenzi az esküvőt. - mondom még mindig az ajtó előtt állva. - Tényleg? - hirtelen kitárul az ajtó és Millie áll előttem kisírt szemekkel. - Igen. - mosolyodok el és ahogy belépek a szobába becsukom az ajtót. - Bennem nem bízott de megértettem vele hogy soha nem hagylak el, mert szeretlek. - lassan magamhoz húzom és gyengéden átölelem. - Én is szeretlek. - egy halvány mosoly jelenik meg az arcán. - Azt üzeni hogy szeret és mindenben támogat téged. - még közelebb hajolok hozzá és lágy csókot lehelek ajkaira. - Ez sokat jelent számomra. - sóhajt fel. - Tudom hogy Tris véleménye fontos neked, ezért is maradtam ott megbeszélni vele a dolgokat. - simogatom az arcát és ő szorosan bújik hozzám. - Később majd én is beszélek vele. - fejét a mellkasomnak dönti. - Fáradt vagy? - kérdezem majd választ sem várva, könnyedén az ölembe veszem és az ágyra fektetem. - Kicsit igen, de maradj itt velem. - kérlel ellenállhatatlanul. - Amit csak szeretnél. - bújok be mellé a takaró alá szorosan ölelve magamhoz. - Harry? - egy pillanatra rám néz majd fejét a mellkasomra dönti. - Igen? - egyik kezemmel a hátát cirógatom. - Énekelnél nekem valamit? - még jobban hozzám bújik, mire elmosolyodok és mielőtt még újra megszólalhatna dúdolni kezdek.

" People say we shouldn’t be together.

We're too young to know about forever.

But I say they don’t know what they talk talk talkin’ about.

Cause this love is only getting stronger.

So I don’t wanna wait any longer.

I just wanna tell the world that your mine, girl.

They don’t know about the things we do.

They don’t know about the "I love you’s".

But I bet you if they only knew,

They will just be jealous of us.

They don’t know about the up all night’s.

They don’t know I've waited all my life,

Just to find a love that feels this right.

(...) Just one touch and I was a believer.

Every day it gets a little sweeter.

It’s getting better.

It’s getting better all the time, girl.

(...)They don’t know how special you are.

They don’t know what you’ve done to my heart.

They can say anything they want.

Cause, they don’t know about us.

They don’t know what we do best.

That’s between me and you, our little secret.

But I wanna tell 'em.

I wanna tell the world that your mine, girl..."