More Than This

More Than This

2015. december 8., kedd

XV. Rész: Várni fogok rád

" Mikor még nem hullott minden darabokra,

de a dolgok már kezdenek szétesni,

akkor derül ki, kik az igazi barátaid. "


Richard Burton


Két nappal később...

~ Millie Faye Gilbert ~

Hamar eljött a hétfő és a fiúk már korán reggel elmentek hogy időben Londonba érjenek, Paul irodájába. Lora és Tessa hogy eltereljék a gondolataikat elmentek vásárolni, de én valahogy képtelen voltam kimozdulni a szobámból. Féltem hogy délután amikor Harryék visszaérnek, valami olyan hírt közölnek amit nem élnék túl. Minden létező lehetőség megfordult a fejemben, még az is hogy egy évre elmegy és én nem látom őt. És sajnos az a félelmem sem hagyott alább, hogy esetleg a turné alatt talál valaki mást aki, kevésbé elviselhetetlen mint én. Visszagondolva a kapcsolatunk elejére amikor megismertem őt, bunkó voltam vele sőt, elhitettem vele hogy utálom, de aztán szép lassan beleszerettem és mind ez mintha már ezer éve lett volna pedig csak másfél hónap telt el azóta hogy összejöttünk. Kétségeim vannak, rettegek hogy elhagy, mert én szeretem őt, soha senkit nem szerettem még így és az életemet sem tudom elképzelni nélküle. De tudom hogy el kell őt engednem egy időre, hiszen a rajongóik várják őket és persze a srácok is szeretik amit csinálnak. Nem lehetek önző! Nem akarhatom Harryt csak magamnak. Az érzéseimnek viszont nem tudok parancsolni, olyan lehangolt vagyok hogy napok óta enni sem tudok, bár Tris és Tom esküvője óta nem vesztünk össze és azóta úgy teszek mintha elfogadtam volna hogy hamarosan elmegy. Az ágyamon fekve a takarom alá bújva, ölelem magamhoz a párnám és szép lassan el is nyom az álom....- Millie? - Harry mély hangjára ébredek. - Megjöttél? - nyitom ki álmosan a szemem. - Este hét óra. Elaludtál. - leül mellém az ágyra és gyengéden megcsókol. - Oh! Nem is baj. Így hamarabb eltelt az idő. - sóhajtok fel. - Mit mondott Paul? - teszem fel rögtön a kérdést. - Nem fogsz örülni. - Harry elkomorodik. - Miért? Miben egyeztetek meg vele? - máris sírás fojtogat, de egyenlőre még tartom magam. - Holnap New Yorkba kell utaznunk három napra, ott jelentjük be hogy hamarabb visszatérünk. Aztán még visszajövünk ide egy hétre és utána kezdődik a turné. Mivel az ötödik lemezünk után nem mentünk turnéra. De csak öt hónap. December közepén vissza is jövök. - aggódva nézi az arcom miközben közli a híreket. - Ezek szerint nem a nyár végén mész el, hanem alig több mint egy hét múlva. - bólogatok könnyes szemekkel. - Igen, de csak öt hónap, aztán itt maradok, vagyis Londonban mivel januártól pedig kezdődnek a hatodik albumunk munkálatai. - türelmesen beszél hozzám. - Csak...csak öt hónap. - csuklik el a hangom.
- Hamar eltelik és minden nap beszélünk, telefonon vagy videochaten. Ígérem, észre sem fogod venni hogy nem vagyok itt. - mosolyodik el biztatóan. - Oké. - bólintok, belül éppen darabokra törtem de nem mutatom ki, mert félek hogy Harry megunja az állandó hisztimet, ezért inkább erőt veszek magamon és a könnyeimet későbbre tartogatom, amikor Harry már nem lesz velem. - Kibírom. - halványan elmosolyodok. - Azt hittem rosszabbul fogadod majd a hírt. - Harry egyik kezét az arcomra simítja. - Megfogadtam hogy nem hisztizek többet. - vonok vállat. - Tudom hogy nem hisztizel Millie, nekem is fáj hogy itt kell hagynom téged, még ha csak öt hónapról is van szó. - Harry magához ölel és szorosan tart. - Vigasztaljon az hogy a rajongóitok boldogok lesznek. - karolom át a nyakát és a hajába simítom vékony ujjaimat. - Tudom, de ez csekély vigasz ha közben a szerelmem távol van tőlem. - a szemembe néz. - Várni fogok rád. - csókolom meg gyengéden. - Szeretlek. - motyogja a csókunkba. - Szeretlek. - mondom ki én is ezt a mindkettőnk számára sokat jelentő szót. - Tessa és Lora tudja már? - kérdezem hirtelen. - Igen. - Harry bólint. - És hogyan fogadták? - kíváncsiskodok tovább. - Lora már hozzá szokott a két év alatt amióta Liamel van, úgyhogy ő egész jól viseli. Visszamegy Londonba és folytatja a modell karrierjét amíg vissza nem jövünk. - meséli miközben én az ölébe mászok. - És Tessa? - kérdezem aggódva hiszen Tessa Atlantában él. - Neki nagy tervei vannak. Megvárja Niallt és addig is Londonba költözik, egy itteni fősulira fog járni. - Harry szavaira kikerekednek a szemeim. - Nem megy vissza az anyukájához Atlantába? - teljesen ledöbbenek. - Nem. Úgy tudom hogy már beszélt is az anyukájával aki támogatja őt. - Harry mosolyogva néz rám. - Akkor csak én nem tudom mihez kezdek nélkületek, vagyis nélküled. - sóhajtok szomorúan. - Hallgass a nővéredre és kezd el a fősulit. Járhatnál Tessaval, nem leszel egyedül és Lora is Londonban lesz. - dobja fel az ötletet. - Igazad van. Legalább lefoglalom magam. - vonom meg a vállam. - Én is nyugodtabb leszek, hogy tudom mit csinálsz és hogy nem vagy egyedül. - homlokát az enyémnek dönti. - Akkor ezt meg is beszéltük. - mosolyodok el. - Bárcsak már december lenne. - sóhajt fel. Tudom hogy nehéz szívvel hagy itt engem és ez sokat jelent számomra. - Hamar eltelik majd ez az öt hónap. - próbálom vigasztalni ami vicces mivel eddig én voltam az akit vigasztalni kellett. - Remélem. - hajol közelebb és megcsókol. - Lassan mennem kell, még össze kell csomagolnom. Holnap korán indulunk. - szakad el tőlem. - Rendben. - sóhajtok fel miközben nézem ahogy az ajtó felé sétál. - Millie? - fordul vissza. - Igen? - mosolygok rá. - Nem...aludnál ma nálam? - kérdezi lágy hangon, gyönyörű zöld szemei csillognak. - De szeretnék. - állok fel és újra átölelem, istenem de nehéz elengednem. - Köszönöm. - fogja meg a kezem és összefonja ujjainkat....

*****

Reggel Harry szobájában ébredek, de már egyedül vagyok az ágyban. Ahogy megfordulok a párnáján egy cetli vár. " Drága Millie! Nem akartalak felébreszteni és tegnap már elköszöntünk egymástól. Három nap múlva találkozunk. Nagyon szeretlek. " - csak pár sort írt még is elég ahhoz hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Három napra ment el és már most nagyon hiányzik, mi lesz velem amikor öt teljes hónapig nem látom őt. Nehéz szívvel mászok ki az ágyból és a fürdőbe sétálok. Jól esik most a kellemes meleg víz simogatása. De nem akarok egyedül lenni ezért sietve összeszedem magam és miután felöltözök, azonnal haza sietek. A ház üres. - Tessa! - szólítgatom de nem jön válasz, a szobájába lépve azonban végül megtalálom. Sír! A szívem összeszorul ahogy látom Tessat amint ugyan azt éli át éppen amit én is. - Hé! Jól vagy? - ülök le mellé az ágyára. - Nem. - törölgeti a könnyeit. - Csak most értelek meg téged igazán. Hiányzik Niall. - ölel át és halkan sír. - Nem lesz semmi baj. Öt hónap hamar elszalad és addig mi elfoglaljuk magunkat a fősulin, együtt. - mosolyodok el így öntve belé lelket. - Ezek szerint te is...? - meglepve néz rám, hát persze ő még nem tudja hogy én is elkezdem a fősulit. - Harry meggyőzött hogy a tanulás majd eltereli a gondolataimat. Együtt leszünk Tessa, amíg a fiúk vissza nem jönnek. - ölelem még mindig. - Ez azért megnyugtat. - neveti el magát. - Helyes! Most pedig mássz ki az ágyból és menjünk el reggelizni, mert napok óta nem ettem és éhen halok. - fogom meg a kezét és magam után húzom. - Oké. Csak húsz percet adj amíg elkészülök. - indul a fürdőbe. - Tizenöt perc maximum. - szólok utána nevetve. - Oké. - csilingel a hangja, vidámabb és az én kedvem is jobb, így hogy tudom nem leszek egyedül, mert Tessa velem lesz és ő pontosan tudja mit érzek, hiszen ő is ugyan azt éli át amit én. Leülök az ágyára és várok rá, ő pedig pontosan tizenöt perc elteltével kilép a fürdőből, indulásra készen. - Oh, végre. - állok fel és már indulunk is. - Hé, csajok. Hová mentek? - Lora éppen akkor lép ki Harry házából amikor Tessa és én a mi otthonunk ajtaján.
- Reggelizni. Jössz te is? - intek neki. - Persze hogy megyek. - szalad felénk, magam sem tudom hogyan tud magassarkúban futni. - Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem jól meg leszünk mi hárman Londonban. - Lora egyik kezével belém karol a másikkal pedig Tessaba. - Igen. Szerintem is. - bólintok. - Költözhetnétek hozzám, tök jó lenne. London három óra ide, szóval amúgy sem tudnátok innen bejárni a suliba. - Lora ajánlata meglep ahogy Tessat is. - Komolyan? - nézek rá hitetlenkedve. - Naná! - nevet fel. - Oké. Szerintem szuper ötlet. - Tessa lelkesen beleegyezik. - Részemről is oké. - bólintok. - Akkor ezt meg is beszéltük. - Lora arcáról le sem lehet vakarni a mosolyt, azt hiszem neki is jót tesz majd hogy velünk lóg, amíg Liam távol van tőle. Így mi hárman lehetünk egymás vigaszai. - Mit eszünk? - állok meg a pultnál amikor már a kávézóban vagyunk. - Hm...Én egy csokis palacsintát, eperrel és sok sok csoki öntettel. - Lora megnyalja alsó ajkát. - Azt hittem modell vagy. - nézek rá meglepve. - Az vagyok, de bűnözni nekem is szabad. - nevet fel. - Nekem is jöhet ugyan az. - Tessa is leadja a rendelését. - Akkor már legyen három. - fordulok a pultos lány felé. - Foglaljatok helyet, máris viszem. - mosolyog ránk mi pedig leülünk az egyik asztalhoz. - Egyébként ha hozzám költöztök, meg kell ígérnetek hogy eljöttök velem vásárolni, amikor csak menni akarok. - mondja Lora teljesen komoly arccal. - Jó, de csak ha elviszel pár divatbemutatóra. - Tessa alkudozik vele. - Elviszlek, sőt amilyen csinik vagytok akár még modellkedhetnétek is. - Lora sem viccel. - Tényleg? - Tessanak úgy látszik tetszik az ötlet. - Igen. Tényleg. - Lora bólint majd mind a ketten rám néznek. - Nem. Nem. Én soha! - rázom a fejem. - Próba fotózásra sem? - Lora elszánt, túlságosan is. - De miért? - nyafogok. - Tudod te mennyit lehet ezzel keresni? Nem kellene a suli mellett dolgoznotok, a fizetésből futná a tandíjra és a lakbérre is. - győzköd tovább. - Én megpróbálom. - Tessa máris eldöntötte. - Hát tényleg jól jönne a pénz. - gondolkodok hangosan. - Ez egy igen? - Lora közelebb hajol. - Igen. - nevetek fel. - Szuper. Akkor nyár végén amikor Londonba jöttök, elintézem a dolgot. - Lora előveszi a telefonját és pötyög valamit majd elteszi. - Kinek írtál? - kérdezem kíváncsian. - A menedzseremnek. Úgy is új modelleket akar. - válaszol vidáman majd kihozzák a reggelinket és mind a hárman éhesen esünk neki a palacsintáinknak.

*****

A nap hamar eltelt, amit Lora és Tessa társaságában töltöttem. Csajos napot tartottunk, reggeli után elmentünk vásárolni, aztán a medencében élveztük a jó időt és a nap sugarait. Tessa és én felajánlottuk Loranak hogy költözzön át ide hozzánk arra a pár napra amíg a fiúk távol vannak hogy ne legyen egyedül, persze ő örömmel elfogadta a meghívást és most éppen egy filmet nézünk. - Besötétedett. - nézek ki az ablakon. - Egy nap kipipálva. Holnapután jönnek a srácok. - Lora terül el a kanapén. - Igen, de csak egy hétre jönnek vissza. - Tessa sétál a konyhába majd egy nagy doboz fagyival és három kanállal tér vissza. - Jaj ne legyél már ilyen negatív. - Lora csóválja a fejét rosszallóan de a fagyinak örül, ezen nevetnem kell, majd megszólal a telefonom. A kijelzőn ismeretlen szám villog ezért úgy döntök hogy felveszem. - Igen? - szólok bele a telefonba. - Elnézést a késői zavarásért, Millie Gilbertet keresem. - egy vékony férfi hang szólal meg. - Igen, én vagyok. - mondom halkan, rossz előérzetem van. - Örülök hogy el tudtam érni Miss Gilbert. Dr. Flynn vagyok, az édesanyjáról van szó. - ahogy tovább beszél, megdermedek. Egy orvos hív, az anyám miatt, máris könnyek gyűlnek a szememben, a lányok pedig ijedten néznek rám. - Az édesanyját délután hozták be, nagy mennyiségű altatót vett be és alkoholt is találtunk a szervezetében, méghozzá elég sokat. - közli lassan, érthetően beszélve. - De...de...életben van? - dadogom. - Igen, túl van az életveszélyen. Csak azért hívtam mert ön van megjelölve értesítendő hozzátartozónak. - mondja határozottan, a szívemről pedig egy hatalmas kő esik le amikor felfogom amit mond, az anyám él. - Igen és a férje vele van? - érdeklődök. - Itt járt az úr, de hamar el is ment. Az édesanyja szeretné önt látni. - válaszol hivatalos hangon. - Értem. Én Angliában élek, szóval...csak holnap tudok indulni. De holnap estére ott vagyok. Megmondaná neki? - elcsuklik a hangom. 
- Természetesen Miss Gilbert. És én is szeretnék önnel beszélni. Az édesanyja állapotáról. Segítségre van szüksége. - határozottan jelenti ki. - Rendben. Holnap ígérem ott leszek. És köszönöm hogy értesített. - hálálkodok. - Ez a munkám Miss Gilbert. Akkor holnap. - köszön el és bontja a vonalat, a lábaim pedig ebben a pillanatban mondják fel a szolgálatot, a padlóra rogyok és csak sírni tudok. - Mi történt? - Lora és Tessa aggódva rohannak hozzám és leülnek mellém a padlóra. - Az anyám...kórházban van. Altatót vett be és alkoholt....de életben van. Látni akar. - nagy nehezen mondom ki a szavakat, már szinte zokogok. - Jézusom. - Lora teljesen ledöbbenve néz rám. - Sajnálom, Millie. - Tessa megfogja egyik kezem, a másikat pedig Lora. - Holnap reggel Chicagoba utazok. Mellette kell lennem. - ülök fel lassan. - Ez természetes. - Lora simítja ki a hajam az arcomból. - Hívd fel Harryt. - suttogja Tessa. - Igen. Ez jó ötlet. - Lora bólogat, és igazuk van mert tudom hogy az ő hangja majd megnyugtat. - Oké. - szipogva állok fel és egyenesen a szobámba sietek ahol rögtön tárcsázom is Harry számát, de nem veszi fel. - A hívott szám jelenleg nem kapcsolható. Kérjük ismételje meg hívását később! - egy gépi hang szólal meg majd sípolás. Újra próbálom de semmi. Legalább hússzor próbálkozok de mind eredménytelen, Harry nem veszi fel. Pedig szükségem lenne rá, most a leginkább. Lassan a párnámra hajtom a fejem és magam mellé húzom a térdem, halkan sírdogálva alszok el....

13 megjegyzés:

  1. Hali :)
    Oh istenem! Fantasztikus rész lett. Tetszett ahogy Harry óvatosan közölte Millievel a rossz híreket és a végére még Harryt kellett vigasztalni. Nagyon sajnálom hogy öt hónapig távol lesznek egymástól, és szerintem öt hónap nem is olyan kevés. Tuti hogy nehéz lesz nekik, de bízok a kapcsolatuk erősségében. Annak viszont örülök hogy Millie, Tessa és Lora összeköltöznek és hogy megpróbálják a modellkedést, így talán ha elfoglalják magukat akkor hamarabb eltelik az idő. A rész vége szomorú volt. Aggódok Millie anyukájáért. Siess a következő résszel. Ezer millió puszi :)

    VálaszTörlés
  2. Ciao
    Szupeeer rész lett. Persze szomorú hogy a srácok turnéra mennek és így távol lesznek a lányoktól, de ha azt vesszük újabb izgalmakban lesz részünk. Millie és Tessa fősulira mennek, modell karrierbe kezdenek és Lorahoz költöznek, ráadásul most még itt van az is hogy Linda kórházba került. Szerintem egyre izgisebb lesz a történet és én imádom ahogy írsz és mindig meglepsz minket. Csak így tovább!!! :D

    VálaszTörlés
  3. Puszedli :D
    IMÁDOM! Olyan romantikus volt Millie és Harry beszélgetése ahogy megbeszélték hogy mit fognak csinálni amíg távol lesznek egymástól. Millie jól döntött, szerintem is jót tesz majd neki ha a fősuli eltereli a gondolatait és most hogy Lora felajánlotta hogy költözzenek hozzá Tessaval, biztos hogy hamar elrepül az idő. Dr. Flynn viszont a lehető legrosszabbkor telefonált. Remélem Linda hamar rendbe jön és hogy Millie nem marad Chicagoban. Alig várom már hogy mi lesz a folytatásban :D

    VálaszTörlés
  4. Szióka...
    Pault ne engedd a közelembe mert tuti hogy megfojtom. Öt hónap?! Jézusom, az nagyon sok, majdnem fél év. Nem hiszem el hogy Millie és Harry ilyen sok időre távol lesz egymástól. Annyira sajnálom őket és persze a többieket is. Tessa&Niall valamint Lora&Liam párosát. De ennek ellenére is nagyon tetszett ez a rész. Szerintem jó ötlet volt Lora részéről hogy a lányok költözzenek hozzá amíg a fiúk távol lesznek. Izgatottan várom hogy milyen lesz ha csak a három csajszi lesz és a fiúk turnéra mennek. :)

    VálaszTörlés
  5. Sziaaa
    WTF! Öt hónap rohadt sok, nem hittem hogy Paul így bekavar majd. A mi ki szerelmeseink azonban kitartóak, szóval nem aggódom miattuk. Biztos vagyok benne hogy öt hónap múlva Harry vissza jön Milliehez aki mind végig várni fog rá. A rész végén azért kicsit lesokkolódtam, Millie anyukáját sajnálom, de amit nem értek az az hogy Harry miért nem vette fel a telefont, pedig Millienek szüksége lett volna rá, ezért kicsit haragszok Harryre. Amúgy nagyon tetszett ez a rész is, várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
  6. Szió :)
    "...minden nap beszélünk, telefonon vagy videochaten. Ígérem, észre sem fogod venni hogy nem vagyok itt. " - Hát ennyit Harry szavahihetőségéről. A rész végére nagyon megharagudtam rá. Millienek szüksége lenne rá, de még csak fel sem vette a telefont. Ennyit arról hogy minden nap beszélnek és hogy Millie észre sem veszi hogy Harry nincs vele. Nagyon sajnálom Milliet, Linda a lehető legrosszabbkor került kórházba, enélkül is sok gondja van Millienek. Tessa és Lora viszont megmutatták hogy ők a világ legjobb barátai, ahogy Millie mellett álltak lenyűgöző. Nagyon tetszett. Jöhet a következő :)

    VálaszTörlés
  7. Bonjour
    Jujj de izgalmas rész lett. Nagyon tetszett. Egy igazi őstehetség vagy. Tudod hogyan kell hatni az emberre, rám nagy hatással volt ez a rész is. Millie és Harry kapcsolatát még mindig úgy gondolom hogy semmi sem teheti tönkre még ez az öt hónap távolság sem, viszont Harryre mérges vagyok, amiért nem vette fel a telefont amikor Millie hívta. Lindat sajnálom, örülök hogy nem halt meg és remélem hogy hamar meggyógyul hogy a lányaival lehessen. Várom már a következő részt :D

    VálaszTörlés
  8. Szia
    Nagyon tetszenek a képek amiket szerkesztettél a részhez. Az első amin Millie és Harry van gyönyörű, annyira összeillenek már külső alapján is. A második kép pedig amin a három csajszi van nagyon vagány. A történések ebben a részben is izgalmasan alakultak. Nem hittem hogy Harry ilyen hamar elmegy, persze még egy hétre visszajön de akkor is. Furcsa belegondolni hogy öt hónapra elszakadnak egymástól. Ráadásul most még Linda is kórházba került. Nem irigylem Milliet, most nagyon nehéz lehet neki. Várom hogy mi fog történni még :)

    VálaszTörlés
  9. Hi :P
    Ahw! Egy részt nem akarom hogy a srácok turnézni menjenek mert így a lányok egyedül maradnak. Másrészt viszont kíváncsi vagyok hogy hogyan alakul majd a történet az idő alatt amíg külön vannak a párosok. Millie és Tessa a fősulin + a modellkedés és az hogy Lorahoz költöznek nagyon jó bulinak tűnik. Szerintem a lehető legjobban alakulnak a dolgok. Szeretem ahogy fonogatod a szálakat. Komolyan nem hagyod hogy unatkozzunk és ezért ( is ) nagyon szeretleeek :P

    VálaszTörlés
  10. Egyik drága szépségem, szívem értékes kincse, most is meggyőztél arról hogy neked ezt kell csinálnod. Írni és Írni....Ámulatba ejtő hogy minden részben van valami amivel meglepsz és a végén a nagy BUMM meglepetés! Ezek után csak remélni merem hogy holnap is hozol nekünk friss és ropogós folytatást ;)

    VálaszTörlés
  11. Halihó ღ
    Újra és Újra képes vagy meglepni. Paul rosszabb mint gondoltam, borzalmas hogy öt hónapra elküldi a fiúkat turnézni. De ami az egészben jó az az hogy a három lány együtt megy Londonba és már kész terveik vannak azzal kapcsolatban hogy milyen módon foglalják le magukat amíg a fiúk vissza nem térnek hozzájuk. Nekem nagyon de nagyon tetszett ez a rész is ♡

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Szia :)
    Millie-t nagyon sajnáltam, amikor Harry visszaérkezett a rossz hírrel, hogy öt teljes hónapig turnézni fognak.lora és Tessa igazi jó barátai Millie-nek, tetszett a csajos nap és az is, hogy közösen mennek Londonba. Sajnálom Tris és Millie anyukáját, de annak örülök, hogy életben van, és az életveszélyes zónán túl van. Harry pedig felvehette volna a telefont, mert szüksége volt rá Millie-nek.
    Puszi :)

    VálaszTörlés