Sziasztok!
Drágáim, egy kis utó Mikulás vagy inkább egy elő Karácsonyi meglepetéssel érkeztem hozzátok. Nagyjából már körvonalazódott bennem a történet alakulása és jelenleg a huszonnyolcadik részen dolgozok, ami azért is fontos mivel azt mondtam nektek korábban hogy minimum harminc részes lesz a történet, nos úgy tűnik hogy kicsivel több része lesz, mivel van még pár ötletem a szereplőkkel kapcsolatban. De továbbra is csak egy évadosra tervezem, viszont jelen állás szerint körülbelül negyven részes lesz. Ami még fontos hogy még idén szeretném befejezni vagyis továbbra is naponta érkeznek majd az új részek, tudom eddig volt hogy kihagytam pár napot de ezentúl nem lesz ilyen. Holnaptól minden nap felteszek egy friss részt egészen addig amíg a végére nem érünk. És biztosíthatlak titeket hogy a java még csak most jön. Nem lesz hiány izgalomban. Remélem már várjátok! xoxo Niki
Hali :)
VálaszTörlésIstenkém Harry milyen cuki ezen a gifen...Esküszöm mióta elkezdted ezt a blogot azóta hatalmas 1D rajongó lettem. És úr isten annyira várom mindig az új részeket. A 28. részen dolgozol?! Akkor az eddigi kész részeket tedd fel egyszerre...azonnal elolvasom mindet, nem bírok már magammal és ezt a többiek nevében is mondhatom ugyanis most megint elindítottad Skypeon a " More Than This Csacsógó Tábort " Wááá! Olyan izgatott vagyok :D
Olyan édesek vagytok. El sem hiszem hogy ennyire szeretitek a blogomat. El sem tudom mondani hogy mennyire jól esik ez nekem. De nem, nem teszem fel egyszerre az összes kész részt mert az úgy nem lenne izgalmas, de ígérem hogy lesznek olyan napok amikor nem egy hanem kettő rész is fel kerül majd egy nap alatt. Te jó ég! Komolyan elképesztőek vagytok, az a sok támogatás amit tőletek kapok, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Ti vagytok a legjobbak. Szeretlek titeket :) Oh és a másik két blogot is folytatni fogom csak tudom hogy ezt szeretitek a legjobban ezért most ezen ügyködök jobban :)
VálaszTörlésMég jó hogy szeretjük a blogodat és támogatunk hiszen fantasztikus vagy. És igen ez a kedvenc blogunk ez meg lett szavazva. Mi is szeretünk....Hatalmas nagy ölelés neked :)
VálaszTörlésKöszönök nektek mindent! MINDENT! ♡
VálaszTörlésHogy mi milyen szerencsések vagyunk hogy ennyire szeretjük egymást ♡♡♡
VálaszTörlésMég jó hogy így van Viki, el sem tudnám képzelni nélkületek az életem :)
VálaszTörlésÚgy szeretem amikor ennyire szeretjük egymást. Mi vagyunk a tökéletes barátság kis csipet csapata. Puszedliiiii
VálaszTörlésEgyet értek én is szeretek mindenkit. És az hogy komizunk neked Niki alap dolog, nem mi teszünk neked szívességet hanem te teszel minket boldoggá a blogoddal mivel valóban, tényleg, igazán tehetséges vagy :)
VálaszTörlésKöszönöm csajok ♡
VálaszTörlésSkypeon folyt. köv. ♡