XIII. Rész: It's Not Goodbye

" Visszavárlak még, de messze a cél,

Messzire sodor el tőled a szél.

Ne felejts el, most ne engedj el,

Várni fogok rád, csak szabadíts fel. "

Children of Distance

~ Millie Faye Gilbert ~

Húsz percembe telik míg végül sikerül legyűrnöm magamban a félelmet és ezzel együtt a könnyeimnek is sikeresen gátat szabok. Muszáj összeszednem magam mert alig tíz perc múlva egy asztalhoz kell ülnöm öt olyan emberrel akik nagyon jól ismernek engem és egy csepp jelét sem adhatom a kétségbeesettségemnek. Gyorsan a fürdőbe szaladok, megmosom az arcomat hideg vízzel de a szemeim még mindig pirosan csillognak a sírástól. Nagyot sóhajtok majd villám gyorsan átöltözök és már szaladok is le e lépcsőn. Tris és Tessa a konyhában szorgoskodik, Tom pedig Niallel és Harryvel beszélget. Most mesélik neki hogy talán hamarabb véget ér a szünetük, de én ezt nem akarom még egyszer végig hallgatni ezért inkább Trisékhez csatlakozok. - Oh, hát itt vagy. - Tris pillant felém. - Jézusom, Millie. A szemed. - Tessa ijedten közelít felém. - Csak a medence vízétől piros. - hazudok. - Millie! - Tris gyanakvóan néz rám.

- Most mi van? Mit nem lehet ezen elhinni? - csattanok fel és a hangomra a fiúk is a konyhába sietnek. - Mi történik itt? - Tom aggódva néz Trisre majd rám. - Sírtál? - Harry karolja át a derekam és az arcomat fürkészi. - Oké! Igen, sírtam. Csak aggódok anyu miatt. - borzalmasan érzem magam amiért megint hazudok, ráadásul egy ilyen kifogással állok elő, de nem tehetek mást. Harry nem tudhatja meg hogy mit érzek, hogy félek hogy ha elmegy akkor soha többé nem látom őt. - És ezért kiabálsz a nővéreddel? - Tom dorgál a fejét csóválva. - Hagyd őt.  - Tris a védelmemre kel, nem hiányzik hogy miattam vesszenek össze. - Inkább ebédeljünk. Oké? Éhen halok. - terelem a témát, mielőtt még elfajulnának a dolgok. - Persze! Ebédeljünk. - Tris megértően bólint, sokat jelent nekem hogy a nővérem ennyire védelmez még akkor is ha Tomnak igaza volt, nem kellett volna Trisel kiabálnom. Amikor végre mindannyian helyet foglalunk az asztalnál még mindig szégyenlem magam az előbbi miatt. - Úgy hallottam fiúk hogy a nyár végén újra munkába álltok. - Tris kedvesen mosolyog Harryre és Niallre. Nem hiányzott hogy pont ezt a témát dobja fel, de nem tudhatta hogy mennyire rosszul érint ez engem, ezért inkább magamba fojtom minden érzésem és a tányéromra meredve, csendben maradok. A villámmal az ételt piszkálom és próbálok úgy tenni mintha itt sem lennék. - Ez még nem biztos. - Harry csóválja a fejét. - Hát ha Paul eldöntötte akkor nincs mit tennünk, de Harry jól mondja, talán még megtárgyalhatjuk a dolgot a menedzserünkkel. - Niall bizakodó. - Sajnálom hogy elmentek. - Tris sóhajt fel. Én pedig alig tudom visszatartani a könnyeimet, nem akarok belegondolni abba hogy Harry elmegy. - Ilyen jó szomszédaink soha nem lesznek. - Niall nevet fel. - Ahhoz képest hogy még semmi sem biztos, ti már búcsúzkodtok. Gratulálok. - motyogom szinte hang nélkül de meghallják és minden szempár rám szegeződik. - Millie! Minden rendben? - Harry a kezemért nyúl és gyengéden megszorítja. - Igen. - vonom meg a vállam. - Millie! Tudtátok hogy egyszer eljön a nap amikor a fiúk visszatérnek a zenéléshez. És különben is neked is ott lesz a fősuli. - Tris vigasztalni próbál de valahogy én most ezt nem annak veszem. - Igen, de azt hittem hogy ez az év még....- nem fejezem be a mondatot. - Amúgy is távol lennél Harrytől, a főiskola miatt. Neked nincs egy év szünet. - Tris beszél hozzám továbbra is miközben a többiek csak csendben figyelnek. - Halasztani akartam egy évet. - vallom be őszintén. - Nem hiszem hogy jól tetted volna és ez esetben örülök is hogy a fiúk is előbb visszatérnek a dolgaikhoz. Nem tudtam hogy ilyen terveid vannak. - Trisnek nem tetszik az ötlet és ezt nem is tagadja. - Nem érdekel hogy mit hiszel. - dünnyögöm az orrom alatt. - Tönkre tennéd a jövőd? A főiskola...- megint belekezd de nem tudom magam tovább türtőztetni ezért a szavába vágok. - Nem érdekel az a rohadt főiskola. - hirtelen rúgom ki magam alól a széket. - Sosem voltak barátaim, mindig egyedül voltam, szerelemről még csak álmodni sem mertem és most...most hogy mindez megadatott nekem, kiderül hogy egy nyári élmény és nem tart tovább. Megint egyedül maradok...és Harry....nélkül én....- teljesen kikelek magamból, az asztalnál ülök döbbenten néznek rám. - Mindegy! Nem érthetitek mit érzek. - túrok feszülten a hajamba majd felrohanok a szobámba, dühösen vágom be magam mögött az ajtót és az ágyamra vetem magam. Arcom a párnámba temetem és halkan zokogok. Fizikai fájdalmat okoz ha csak arra gondolok hogy Harry elmegy. - Bejöhetek? - egy ismerős mély, rekedtes hang tölti be a szobámat. - Már bent vagy. - nézek fel Harryre aki közelebb sétál és leül mellém az ágyra. - Millie én nem akarok elmenni és ígérem neked hogy mindent megteszek azért hogy Paulal dűlőre jussunk. - fogja meg a kezem és az ölébe húz. - Mindegy Harry! Nem számít. - szipogom.

- Mert ha most nem is mész el, akkor egy év múlva és én megértem. Őszintén mondom hogy megértem, mert szeretitek amit csináltok, de képtelen vagyok elképzelni magam egy olyan jövőben ahol te nem vagy velem. - fejem a vállára hajtom és újabb könnycseppek gördülnek le az arcomon. - Ha el is megyek, az még nem jelenti azt hogy a kapcsolatunknak vége. - két tenyere közé fogja az arcom és hüvelykujjával lesimítja könnyeimet. - Soha nem tudnálak elhagyni. Vissza jövök hozzád, a világ végéről is. - egyenesen a szemembe néz, szívemig hatol minden szava. - Félek Harry! - suttogom. - Félek hogy elfelejtesz. - kétségbeesetten bújok hozzá, az ölébe ülök, vele szemben és homlokom az övének támasztom. - Soha nem felejtelek el. Te vagy minden gondolatom. Szeretlek, Millie. - csókol meg gyengéden. - Én is szeretlek. Még soha senkit nem szerettem ennyire. Te vagy életem első és egyben utolsó szerelme. - sírom el magam újra, egyszerűen nem találok vigaszt. - Ne sírj, kérlek! - kezeit a hátamra simítja és szorosan magához ölel. - Nem értem hogy Tessa és Lora hogyan tudják olyan higgadtan fogadni ezt az egészet. Vagy velem van a baj? - nézek ismét Harry szemeibe, azok a gyönyörű zöld szemek. - Nincs veled semmi baj. Amikor Paul hívott meg is lepett hogy nem mondtál rá semmit. Ami pedig Lorat és Tessat illeti, biztosra veszem hogy nekik sem könnyű, ahogy a srácoknak és nekem sem. - magyarázza és én kezdek lenyugodni. - Igazad van. - bólogatok, hiszen nem tudhatom hogy Tessa és Lora mit él át most. - Nyugodj meg! Várjuk meg hogy Paul mit mond hétfőn, aztán rosszabb esetben is még van időnk nyár végéig mindent eltervezni. - úgy ölel magához hogy szinte egybe olvadunk és én nem is tudok ennél jobb érzést elképzelni sem. - Rendben. - arcomat a nyakába fúrom és mélyen belélegzem az illatát. Nem akarok megmozdulni, örökké az ölelésében akarok lenni és soha el nem engedni őt. - Szükségem van rád. Szeretlek. - suttogom remegő hangon. - Örökké együtt leszünk, ígérem. - mondja lágy hangon és én hiszek neki. Csak elmosolyodom és szótlanul öleljük egymást percekig, de közben hatalmas bűntudatom támad. Ahogy az előbb viselkedtem a többiekkel egyszerűen botrányos. - Harry! - emelem fel a fejem amit eddig a vállán pihentettem. - Igen? - mosolyog rám. - Bocsánatot kell kérnem a többiektől, főleg Tristől. - sóhajtok. - Rendben. - csókol meg gyengéden majd lemászok az öléből és ő is feláll. - Melletted leszek. - fogja meg a kezem és elindulunk vissza a földszintre. A többiek már a nappaliban vannak és beszélgetnek de amikor észrevesznek minket, felkapják a fejüket. Tris könnyes szemekkel néz rám, megbántottam és ez fáj. - Szeretnék...bocsánatot kérni. - hajtom le a fejem, a bűntudat belülről mardos és képtelen vagyok a szemükbe nézni. - Oh, Millie! Én kérek bocsánatot, tapintatlan voltam. - Tris felpattan és megölel. - Igazad volt. Már szinte búcsúzkodtunk...- Niall halkan beszél miközben magához öleli Tessat és most látom meg rajtuk ugyanazt amit én is érzek. Harrynek igaza volt, nem csak nekem nehéz ez az egész. - Ne is beszéljünk róla amíg nem lesz minden biztos. - Harry szólal meg és mindenki egyet ért vele, így lesz a legjobb....