More Than This

More Than This

2015. december 1., kedd

XII. Rész: Big Girls Cry


" Don't want to wait till it's gone.

You make me strong. "



Egy héttel később...

~ Millie Faye Gilbert ~

" Kedves Naplóm... ( 2015. júl. 14. )
Amióta Holmes Chapelbe jöttem, nem nagyon volt időm írni, főleg amióta megismertem Harryt, ugyanis azóta az életem drasztikusan megváltozott. A napok gyorsan telnek, kész őrület ami körülvesz. Múlt héten volt az első hónapfordulónk Harryvel. El sem hiszem hogy már egy hónapja és egy hete együtt vagyunk. De ha az első találkozásunktól számolom az időt akkor még plusz egy hét. Chicagoban soha nem gondoltam volna hogy egyszer majd ilyen boldog leszek, de most itt vagyok és büszkén jelenthetem ki hogy boldogabb nem is lehetnék. Számomra Harry jelenti a mindent. Egyszerűen tökéletes. Három héttel ezelőtt Tris és Tom is haza jött végre és szerencsére nagyon megkedvelték Harryt és persze a többieket is. Tom azért kicsit ki akadt amikor megtudta hogy a húga Tessa időközben összejött Niallel, de azóta megbarátkozott a gondolattal hogy a húga már nem kislány. Ami engem illet örülök nekik. Oh és nem rég Louis kislánya is megszületett, a Lily nevet kapta és egyszerűen gyönyörű kisbaba, hasonlít az apukájára. Mint mondtam nagyon sok minden történt az elmúlt egy hónapban. Találkoztam Harry anyukájával és a nővérével is. Anne és Gemma szeretettel fogadtak, de bevallom izgultam a találkozás előtt. Már Paul sem nyaggat állandóan minket, mivel teljesítettük a kérését és minden nap közzé tettünk egy-egy képet magunkról. Számomra nagyon megterhelő volt megtenni amit Paul kért mert nem szándékoztam minden pillanatot megosztani a rajongókkal és nem is nagyon akartam a középpontba kerülni, de nem volt választásom. Szinte mindennap az újságok címlapján szerepeltem mint " Harry Styles új barátnője " de Paulnak igaza volt abban hogy a sok közzé tett képnek köszönhetően nem zaklatnak minket itt Holmes Chapelben és mára már nem is olyan nagy szám hogy együtt vagyunk. Egy hónap alatt megbarátkozott mindenki azzal hogy Harry és én együtt vagyunk. Ez idő alatt rengeteg követőm lett twitteren és még számomra is meglepő de sokan szeretnek, persze bőven akad utáló is de ezen már túl vagyok. Elfogadtam hogy nem szerethet mindenki. Harry sokat segített abban hogy ne őrüljek bele a hirtelen jött hírnévbe és már kezdem is megszokni, de tudom hogy soha nem fogok teljesen megbarátkozni a helyzettel. Normális életet szeretnék de ha ez az ára hogy Harryvel legyek, akkor bármit megteszek. Ami az anyámat illeti nem igazán jött be Tris terve ugyanis nem tudtuk rávenni hogy menjen elvonóra, sajnos ezen a ponton már nem tudunk mit tenni. Nem erőltettük, hagytuk hogy ő döntsön. Anya az italt választotta és persze Rogert. De nem megyek vissza Chicagoba, ezt eldöntöttem. Tris szerint nem áldozhatom fel magam anya miatt még akkor sem ha nagyon de nagyon szeretem őt. Hallgatok a nővéremre, de szinte mindennap felhívom anyát, beszélni viszont csak ritkán tudunk rendesen, mert a legtöbbször ittas és Roger is ellenzi hogy beszéljünk vele. Fáj hogy így alakult de el kell fogadnom hogy anya felnőtt nő és nem dönthetek helyette..."
- Millie. - Tris hangja zavar meg mire összecsapom a naplóm és az ágyam alá csúsztatom. - Itt vagyok. - szaladok le a lépcsőn. - Hétvégén lesz az esküvőm és még nem választottuk ki a virágot. Segíts. - a konyhában találok rá a virág minták közé temetkezve. - Fehér rózsa vagy vörös. - mutatok a két legszebb virágra. - És mi lenne ha mind a kettő lenne? - néz rám kérdőn. - Szerintem jó ötlet. - bólogatok. - Ah! Szuper! - megkönnyebbülve sóhajt fel. - Harry és a többiek biztos hogy eljönnek? - kérdezi miközben elkezd pakolászni. - Persze! És egy dalt is előadnak. - mosolygok Trisre. - Oké. Csak kérdeztem. - neveti el magát majd besétál Tom és gyengéden megcsókolja a menyasszonyát. - Át megyek Harryékhez. - hátrálok a konyhából. - Tessa hol van? - Tom néz rám kérdőn. - Már odaát van, Niallel. - adom meg a választ. - Rendben. Akkor miénk a ház. - fordul vissza Tris felé. - Vettem a célzást. - intek nekik majd gyorsan szedve a lábaimat, elindulok a szomszédba. A csengővel egy ideje már nem kell bajlódnom, ugyanis nem rég Harry adott egy kulcsot a házához így könnyedén besétálok. - Szia Millie. - integet Lora a medencéből. - Szia. Többiek? - sétálok közelebb. - Niall és Tessa elmentek sétálni, Liam napozik - mutat az egyik napozóágy felé. - Én pedig áztatom magam. - teszi hozzá. - És Harry? - kérdezem mosolyogva. - Mögötted! - suttogja Lora és mire megfordulok Harry karjaiban találom magam. - Hiányoztál. - csókol meg gyengéden. - Te is nekem. - egyik kezem a hajába simítom és újabb csókot lopok tőle. - Jaj ne már! Menjetek szobára. - Lora nyafog de közben mosolyog. - Jó ötlet. - Harry bólint majd felkap az ölébe és megindul velem az emeletre. - Tegyél le. - kapálózok mikor már a szobájában vagyunk és becsukja mögöttünk az ajtót. - Örömmel. - az ágyra dönt majd fölém magasodva halmoz el apró csókokkal. - Jézusom! - hallok egy sikítást a szomszédból, felkapom a fejem és a nővérem áll az ablakomban. - Tris! Most kukkolsz minket? - nézek rá mérgesen. - Nem! Én csak bejöttem a szobádba a fekete ruhámért és...akkor ti....a szomszédban...huh tényleg közel van a két ház...- dadogja, zavarban van. - Nem láttál semmi olyat...még. - Harry arcán pimasz vigyor jelenik meg. - Harry! - szólok rá. - Felejtsük el. Oké? - Tris szégyenlősen mosolyog. - Le sem tagadhatnátok hogy testvérek vagytok. - Harry feláll és az ablakhoz lép. - Erre jó a sötétítő. - hajol ki az ablakon. - Jó szórakozást. - Tris elpirulva húzza le a szobámban a sötétítőt majd Harry is így tesz a sajátjával. - Így már senki nem zavarhat meg minket. - mászik vissza mellém. - Ez nagyon ciki volt. - fordulok hasra az ágyon és arcomat az egyik párnába rejtem. - Tris nem hülye. Tudja hogy éjszakánként nem csak aludni szoktunk. - Harry végig simít a derekamon majd egyik keze a fenekemre téved. - Hé! - fordulok meg hogy rá nézhessek. - Ne már Millie! - magához húz és megcsókol, nyelve utat talál az enyémhez miközben egyik keze már a pólóm alá simul. - Harry! - nyögöm a nevét. Egyszerűen nem tudok neki ellenállni, persze nem is akarok. Ahogy felnézek rá a szívem egyre hangosabban dübörög. Közelebb húz magához, így ágyékunk teljesen összeér. Mikor ajkaink elválnak elmosolyodik, s a nyakamhoz hajolva kezdi el csókolgatni a bőrömet. Beletúrok a hajába és sóhajtozok, ahogy puha ajkait végigvezeti az állkapcsomon majd újra ajkaimat keríti hatalmába. Nem tudom megszokni ezt a mindent elsöprő érzést, amikor vele vagyok egyszerűen megszűnik körülöttem a külvilág. Mire feleszmélek máris a ruháimtól kezd megfosztani, először a pólóm kerül a padlóra majd a nadrágom és a fehérneműm, végül az ő ruhái is követik az enyémek sorsát. Egyik kezét végighúzza az oldalamon, majd a combomon miközben szenvedélyesen megcsókol. Halkan zihálni kezdek, érzem, hogy egész testemet elönti a vágy. Egyik kezemet a mellkasára simítom míg a másikkal ismét a hajába túrok. A tekintete perzsel ahogy fölém hajol, elveszek a gyönyörű zöld szemekben...

*****

- Utálom hogy mindig mindenre rá tudsz venni. - mosolygok Harryre. - Hát nem nagyon kellett győzködnöm. - hajol közelebb és megcsókol. - Ez is miattad van, nem tudok ellenállni neked. - bújok hozzá, miközben ő csupasz hátamat simogatja. - Hé hát itt vagytok? - Niall ront be a szobába. - Niall! - kiáltom a nevét miközben teljesen magamra húzom a takarót. - Kopogni nem tanítottak meg? - szidom még mindig de ő csak nevet. - Mi ez a kiabálás? - Liam is a szobába lép. - Basszus ez most komoly? Nem zavar senkit hogy pucér vagyok? - az arcom már láng vörös. - Srácok, kifelé. - Harry vág hozzájuk egy párnát. - Minket nem zavar hogy pucér vagy. - Niall és Liam poénkodik rajtam. - A barátnőmről beszéltek. - Harry mérgesen néz rájuk. - Nyugi már. Nekünk is van barátnőnk. - Liam védi meg magukat. - Szuper. Most hogy tisztáztuk hogy kinek van barátnője, ki mehetnétek végre. - szólalok meg ismét. - Oké! Már itt sem vagyunk. - Niall rángatja maga után Liamat majd becsukják maguk után az ajtót. - Tiszta hülyék. - sóhajtok fel. - Ezért még kapnak. - Harry mászik ki az ágyból és gyorsan magára kapja a ruháit. - Hé! Ne bántsd őket. - szólok utána de közben már én is öltözködök. - Nem árt nekik egy kis lecke. - Harry vigyorogva lép felém. - Mi ez a tekintet? - kérdezem gyanakvóan mert látom a szemeiben hogy tervezget valamit. - Jó színésznő vagy? - kérdezi hirtelen. - Nem tudom. - vonom meg a vállam. - Mit tervezel? - kezdek kíváncsi lenni. - Sírj! - egyik kezét az arcomra simítja. - Megőrültél? Miért sírnék? - értetlenül állok előtte. - A fiúk imádnak téged, a bandánk tagja vagy, ha azt hiszik hogy kiakadtál akkor kétségbeesetten fognak könyörögni a bocsánatodért. - vigyorog és nekem tetszik a terv. - Oké, megpróbálom. - bólintok és nem is kell csupán néhány másodperc hogy hatalmas könnycseppek gördüljenek le az arcomon. - Szuper! Én most előre megyek, aztán gyere le. Legyél nagyon drámai. - lágyan megcsókol majd kirohan a szobából. Őrület hogy bele mentem ebbe a hülye játékba. Lassan elszámolok magamban tízig majd Harry után megyek, amikor a nappaliba érek minden szem rám szegeződik, a könnyeim utat törnek maguknak, reszketek és átölelem magam. - Soha többé nem akarlak titeket látni. - nézek Liamra majd Niallre.
- Ne haragudj Millie. - Niall felém lép de én hátrálok. - Ez megalázó volt. - arcomat a tenyerembe temetem. - Kérlek Millie. - Liam aggódva sétál felém. - Mit műveltetek vele? - Lora hangjától zeng a nappali. - Benyitottak Harry szobájába és én teljesen...meztelen voltam. - direkt úgy beszélek hogy közben megcsuklik a hangom. - Idióták. - Lora szidja meg őket miközben átölel. - Nem láttunk semmit. - Niall szabadkozik. - Takaró volt rajta. - Liam is védekezik és közben olyan képet vágnak hogy fizikai fájdalom nem elnevetnem magam. - Még jó. - sóhajtok színpadiasan. - Haza megyek. - fordulok az ajtó felé, már zokogást játszva. - Millie könyörgök bocsáss meg. - Niall meggyötörten lép utánam. - Soha többé nem fordul elő. - Liam is követi a példáját. - Azt ajánlom is mert legközelebb szét rúgom a seggeteket. - nevetem el magam és megfordulok hogy rájuk nézhessek. - Mi? Mi? - Niall nem érti mi történik. - Ügyes voltál. - Harry büszkén mosolyog rám és hozzám lépve átölel. - Szórakoztok? - Liam tátott szájjal áll előttem. - Nem vagytok normálisak. Ti sem. - Lora a fejét csóválja miközben Harryre és rám néz majd Niallre és Liamra. - Harry ötlete volt. - mutatok a mellettem állóra. - Ne árulkodj. - karolja át a derekam és megcsókol. - Most megfizettek. - Niall kiálltja el magát és hirtelen felkap, Liam pedig Harryt kezdi húzni az udvar felé. - Neee! - sikítok amikor rájövök hogy mit terveznek de már késő. Niall bedob a medencébe majd Liamnek segítve Harryt is belökik. - Ezt megérdemeltétek. - Liam és Niall ökölpacsizik és nevetnek. - Srácok! - Tessa szalad ki kezében egy mobillal. - Paul akar veletek beszélni, azt mondta hogy fontos. - közelebb sétál és átadja Liamnek. - Szia Paul. - szól bele Liam. - Mi? De miért? - elakad a szava. - Jó. Mikor? - idegesen a hajába túr. - Oké. Ott leszünk. - bólint majd bontja a vonalat. - Mit akart? - Harry mászik ki a medencéből. - Azt akarja hogy a szünetünk csak a nyár végéig szóljon aztán térjünk vissza. - Liam válaszol, én pedig megdermedek. - Szó sem lehet róla. Nem ezt beszéltük meg. - Harry ellenkezik. - Azt akarja hogy jövő hét hétfőn menjünk be hozzá az irodába megbeszélni a részleteket. - Liam megvonja a vállát. - Én ebbe nem megyek bele. Öt éve dolgozunk egyfolytában, és csak egy nyarat kapunk szünetre? - Harry ideges és őszintén szólva én is. Mindig tudtam hogy eljön majd az idő amikor a banda visszatér és Harry távol lesz, de azt hittem hogy ez az év a miénk lesz, pontosan ezért terveztem egy évet halasztani mielőtt fősulira megyek, de így, minden tervem elúszott. - Harry! Nyugodj meg. - mászok ki én is a medencéből és biztatóan megfogom a kezét. - Még semmi sem biztos. Jövő héten beszélünk Paulal. - Niall is nyugtatni próbálja a kedélyeket. - Oké. - Harry sóhajt de még mindig nem nyugodott le. - Haza megyek átöltözni. Akkor átjössz ebédre? Tudod hogy Tris sértődős ilyen téren. - mosolyodok el halványan. - Fél óra és ott leszek. - Harry gyengéden megcsókol. - Tessa, Niall. Ti is jöttök ugye? - fordulok az említettek felé. - Persze. Különben Tom meg is ölne. - Niall nevet fel. - Oké. Akkor fél óra múlva. - sétálok ki a kapun egyenesen haza a szobámba. Erőtlennek érzem magam és most már nem kell megjátszanom hogy sírok, mert a könnyeim maguktól törnek elő belőlem. Nem akarom hogy Harry elmenjen, nem akarok tőle távol lenni. Annyira szeretem őt és nem lehet hogy a nyár végével el kell válnunk. Persze még csak nyár közepe van, de akkor is. Olyan közel van....Jelenleg utálom Pault. Még sem tehetek semmit sem. Csak sírni tudok.

12 megjegyzés:

  1. Hali :)
    Örülök hogy folytatod a jó szokásod és minden nap meglepsz minket egy ilyen szuper résszel. Mint eddig mindegyik, természetesen ez is szuper lett. Örülök hogy Tris és Tom is visszajöttek és hamarosan összeházasodnak. Azt sajnálom hogy Linda végül nem ment elvonóra de Millie jól döntött hogy nem megy vissza Chicagoba. Ebben a részben is volt romantika és persze vicces rész is. Jót nevettem azon amikor Tris " kukkolta " Milliet és Harryt és az is vicces volt amikor Niall és Liam betoppant Harry szobájába. Végül azonban csak bekövetkezett amitől féltem, Paul hívása elrontotta a fiatalok örömét. Sajnálom Milliet de remélem hogy a srácok le tudják beszélni Pault arról hogy a banda előbb térjen vissza. Várom a következő részt. Ezer millió puszi :)

    VálaszTörlés
  2. Hello
    Sikerült ismét elvarázsolnod. Volt benne humor, romantika, jó kedv, szomorúság minden. Szeretem az ilyen részeket mert nem lehet rajta unatkozni, bár eddig amit te írtál egyik sem volt unalmas. Jó hír hogy Tris és Tom összeházasodnak, és az is hogy Millie nem megy vissza az anyjához. Paul ötlete viszont meglepett, az hogy a fiúk szünete csak a nyár végéig tartson. Megértem Milliet hogy ennyire kiakadt hiszen akkor Millie és Harry alig találkozhatnak, ami valószínűleg a kapcsolatuk végét jelentené. Azért remélem nem fognak szakítani. Kíváncsian várom a folytatást ;)

    VálaszTörlés
  3. Szió :)
    Az első gif nagyon aranyos. Tris és Millie olyan jó testvérek, a szívemet melengeti a kettejük kapcsolata, főleg mert tudom hogy Tris aggódó és túlcsorduló szeretetét Millie iránt a te szereteted alapján alkottad meg amit a húgod iránt érzel. Ezért is ez a kedvenc blogom tőled, mert itt minden apró részlet te magad vagy. Az esküvő is jó hír, kíváncsian várom. A végén pedig én is elszomorodtam nem csak Millie, nem akarom hogy Harry távol legyen tőle. Ők már összetartoznak. Huh, várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  4. Szia
    Harry milyen kis pimasz lett az utóbbi időben. " - Nem láttál semmi olyat...még. - Harry arcán pimasz vigyor jelenik meg. " - megmosolyogtam, Tris zavarba jött meg Millie is. Vicces volt az egész arról a részről nem is beszélve amikor Niall és Liam rontott be hozzájuk. Hát én azon olyan jót nevettem, istenkém. Oda vagyok a humorodért és ahogy beleszövöd a történetbe, hihetetlen miket nem találsz ki, de komolyan. Nagyon várom már hogy a következő részt is elolvassam mert most hogy talán az 1D szünete hamarabb ér véget, izgatott vagyok mi lesz így Millievel és Harryvel :)

    VálaszTörlés
  5. Hi :P
    Hát úgy látom hogy Millie és Harry tényleg nem tudnak már meg lenni egymás nélkül. Az első alkalom óta szinte mindig az ágyban kötnek ki. De ettől szép az élet, nem tudnak betelni egymással. Imádom hogy ennyire boldogok és hogy ennyire szeretik egymást. Annyira összeillenek. Sajnáltam amikor a végén Paul belerondított a boldogságukba. Ha a srácok visszatérnek és Harry távol lesz Millietől, nem tudom mi lesz velük. Most kicsit félek is de nagyon izgi. Siess a következővel :P

    VálaszTörlés
  6. Ciao!
    Az idézet az egyik kedvenc 1D dalomból van, már ennek is örültem :D A tartalom alapján megint csak dicsérni tudlak. Millie és Harry kis mohók lettek már ami a szexet illeti. Jó őket így látni. Nagyon tetszett ez a rész többek között ezért is, és mert elég sok minden történt és derült ki belőle. Tris és Tom esküvőjét már most nagyon várom, de leginkább arra vagyok kíváncsi hogy a fiúknak sikerül e lebeszélni Pault a hülye ötletéről. Millie kétségbeesése érthető és sajnálom szegényt. Remélem meg tudják beszélni Harryvel. Várom!!! :D

    VálaszTörlés
  7. Sziaaa
    Ez a rész annyira vicces volt hogy egészen a végéig nevettem. Kezdve azzal hogy Tris meglátta Millieéket, majd Niall és Liam is rájuk tört. Harry "bosszú" ötlete is tréfás volt és így megtudtuk hogy Millie nagyon jó színésznő lenne, ahogy megjátszotta a sértettet és még sírni is tudott csak úgy spontán, jót szórakoztam Niall és Liam reakcióján. Eszméletlen jó volt. A jó kedvemet végül Paul hívása rontotta el ahogy Milliet is. Remélem hogy Paul meggondolja magát. Siess mert már kíváncsi vagyok hogy mi lesz :)

    VálaszTörlés
  8. Puszedli :D
    " - Basszus ez most komoly? Nem zavar senkit hogy pucér vagyok? " - " - Szuper. Most hogy tisztáztuk hogy kinek van barátnője, ki mehetnétek végre. " - Az eszem megáll, hogy Millie milyen vagány csaj, mindig meg tud nevettetni a beszólásaival és ahogy a fiúk imádják őt, nagyon királyságos. Millie tényleg megtalálta a boldogságot. Harry szereti őt és a többiekben igaz barátokra lelt. Fantasztikus az egész történet és az ahogy alakulnak a dolgok. Csak Paul ötlete ne rontsa el teljesen. Jöheeeeeet a folytatás :D

    VálaszTörlés
  9. Szióka...
    Nem hiszem el hogy most hogy mindenki szerelmes és boldog, Paul egyszerűen benyögi hogy a nyár végével a banda szünetének is vége, nem , nem, nem lehet igaz. Olyan jó látni a kis csapatot hogy mindannyian együtt vannak és vidámak, játékosak...ahw....Nagyon tetszett ez a rész is. Millie és Harry boldogok együtt és ennél nem is kell több. + Tessa és Niall is összejött, valamint Tris és Tom az esküvőt tervezik. Minden Happy!!!!!!! Jaj de várom már a következő részt. Siess :D

    VálaszTörlés
  10. Halihó :P
    Jujj de nagyon jóó lett. Millie és Harry ennél bűbájosabb már nem is lehetne. Amikor kettesben vannak rengeteg szó jut eszembe róluk: elbűvölő, bűbájos, ennivaló, angyali, tündéri, elragadó, drága, aranyos, cuki, édi, cukorfalat, tündibündi, cukimuki és még sorolhatnám hogy ők ketten milyenek is számomra. Imádom ahogy írsz, imádom amit művelsz, imádok mindent amit ezen a blogon csinálsz. Jujjjjjj de várom már a következőt. Boldogság bomba vagyok! :P

    VálaszTörlés
  11. Bonjour
    Rohadt jó rész lett ez is. Nagyon tetszett, sőt imádtam. Millie és Harry le sem tudnák tagadni hogy mennyire oda vannak egymásért és az hogy szinte minden pillanatban egymásnak esnek és szexelnek, a legjobb példa arra hogy bizony őrülten szerelmesek egymásba. Remélem hogy Paul ötlete sem választja majd el őket egymástól. Nagyon szeretem őket és a közelgő bonyodalom miatt féltem a kapcsolatukat. Kíváncsi vagyok hogy mi lesz velük. Ja és most Milliehez hasonlóan én is utálom Pault. :D

    VálaszTörlés
  12. Szia :)
    Ez a fejezet is remek volt. Millie naplójából is kiderült sok minden. Jó tudni, hogy Lois apa lett, Tris és tom hazajöttek, Millie Chicago-ba sosem megy vissza, s azt, hogy az anyukájuk sajnos nem megy elvonóra.Harry jól kijön Millie tesójával és Tom-mal ennek is örülök. Tris közelgő esküvőjére kíváncsi leszek, és az plusz pont, hogy énekelnek nekik a srácok egy dalt! A végén tetszett Harry és Millie tréfája egészen Paul telefonjáig. Még mindig nem szimpi nekem a pasas.
    Puszi :)

    VálaszTörlés