IV. Rész: Barátok

" Az igazi barátság ismérve nem az, hogy mit gondoltok egymásról, hanem az, 

hogy milyen hatással vagytok egymásra. "

~ Millie Faye Gilbert ~

Reggel fáradtan ébredek. De nem fizikai fáradtság nyomaszt, sokkal inkább lelki, azt hiszem. Nem tudnám megfogalmazni hogy mit is érzek pontosan, de az biztos hogy belefáradtam az egyedül létbe. Felidézem magamban azt ami tegnap történt. Borzalmasan viselkedtem Harryvel és a többiekkel is. Louis csak meg akart viccelni nem tudta hogy nem tudok úszni én még is úgy reagáltam mint egy eszelős. Bűntudat kerít hatalmába. - Ezért nincsenek barátaid. - suttogom magamnak és ez valóban így van. Senkit nem engedek magamhoz közel, elutasító vagyok és a természetem enyhén szólva is borzalmas. Ideje ezen változtatnom. Most először életemben úgy érzem hogy bocsánatot kell kérnem. Kimászok az ágyból és egy gyors zuhany után felöltözök. Még nem tudom mit fogok mondani, hagyom hogy magától jöjjenek majd a szavak. Pár perccel később Harry háza előtt állok és a csengőt nyomom. Lora nyit ajtót. - Szia. - köszön kedvesen. - Szia. - suttogom, szégyenlem magam, nagyon. - Gyere be. - eláll az útból és én belépek a házba. - Azért jöttem hogy bocsánatot kérjek. - motyogom még mindig halkan beszélve. - Ez nem szükséges. - mosolyodik el. - De igen. - sóhajtok. - Itthon vannak a fiúk? - kérdezem reménykedve. - Harry elment reggeliért, a többiek pedig még alszanak. - közli kedvesen. - Oké. Akkor vissza jövök később. - bólintok. - Vagy várd meg őket itt. - ajánlja fel. - Nem zavarok? - még mindig bűntudat mardos. - Persze hogy nem. Tedd le magad a kanapéra. - nevet fel halkan. - Oké. - indulok meg a nappali felé. - Louis virágot akart ma küldetni neked. - ül le mellém. - Virágot? - értetlenkedek. - Aha! Bűntudata van és Harryvel is összekaptak a történtek miatt. - meséli teljesen komoly ábrázattal. - Nagyon sajnálom. Az én hibám volt az egész. Ti kedvesen fogadtatok, mint egy régi barátot, de én valahogy rosszul vagyok összerakva. Eddig soha senki nem akart a barátom lenni és senki nem érdeklődött irántam. Azt gondoltam hogy ha elutasító leszek akkor azzal magamat védem. - könyen jönnek a szavak belőlem. - Megértelek. - veregeti meg a vállam. - Egyébként ti is itt töltitek az évet? - terelem inkább a témát. - Louis jövőhéten utazik vissza Londonba, hamarosan apa lesz. Liam, Niall és én a nyár végéig maradunk, Harry pedig egész évben itt lesz. - kapom meg a választ majd megcsörren a telefonom, a kijelzőre nézek és látom hogy anya az. - Bocsánat ezt fel kell vennem. - Lorara pillantok aki helyeslően bólint majd fogadom a hívást. - Szia anya. Baj van? - kérdezem aggódva. - Kivel beszélek? - kérdezi alig érthetően. - Millie vagyok. - lehunyom a szemem, tudom mi az oka, megint részeg. Összeszorul a szívem ahogy magam elé képzelem őt. - Millie - visít a telefonba. - Hozd haza a nővéred. - könyörög. - Tris nincs itt, elutaztak a vőlegényével pár hétre. De egyébként sem menne haza, tudod hogy miért. - magyarázom fájdalmasan. - Az anyja vagyok. Itt lenne a helye, mellettem. - üvölti és hallom hogy összetört valamit. - Nyugodj meg. Majd beszélek vele. - ígérem meg, tudom hogy anya mennyire szereti Trist, fáj neki a hiánya. - Tris! Te vagy az drágám? - zokog és azt hiszi hogy a nővéremmel beszél. Könnyek gyűlnek a szememben, ritkán sírok de most valahogy kikívánkoznak az érzéseim. - Nem anya. Millie vagyok. - zokogok majd Roger hangját hallom amint anyámnak beszél. - Most örülsz? A nővéreddel tönkre teszitek anyátok életét. - átvette tőle a telefont. - Mi tesszük tönkre? - kiabálok bele a telefonba. - Te nem vagy mellette. Hagyod hogy igyon, még élvezed is hogy így rám mászhatsz. Undorító vagy. - soha nem beszéltem még vele ennyire nyíltan arról amit érzek. Gyűlölöm őt. - Várd csak meg mi lesz ha haza jössz. - nevet fel. - Miért mi lesz? Soha nem hagyom hogy hozzám érj. - egyre hangosabban beszélek miközben a fal felé fordulva állok. - Mills! - suttog. - Ne hívj így! Soha! - bontom a vonalat, még mindig potyognak a könnyeim majd lassan megfordulok, ledermedve nézek magam elé amikor látom hogy egymás mellett áll Harry, Lora, Liam, Niall és Louis és engem néznek. Az egészet hallották. - Én...sajnálom. - törölgetem a szemem, nem tudom mit mondhatnék vagy hogy egyáltalán érdekli e őket, így inkább kirohanok a házból, egyenesen haza. A szobámba érve az ágyamra vetem magam és a párnámba temetem az arcom, ezer éve nem sírtam már, de most mintha minden egyszerre törne elő belőlem. - Millie! - az ablakomon szűrődik be Harry hangja, el is felejtettem hogy nyitva hagytam. - Hagyj békén. - szólok ki de nem mozdulok. - Segíteni akarok. - beszél tovább. - És hogyan? Hogyan segíthetnél te nekem? - pattanok fel és kinézek az ablakon egyenesen Harry szemébe. A szemem ég a sok sírástól és már most felduzzadt. - Mond el, mi a baj. - kérlel. - Hallottátok nem? Az anyám alkoholba folytja a bánatát, a férje pedig azon van hogy....- inkább ki sem mondom. - Átmegyek. - jelenti ki. - Nem akarom. - ellenkezek. - Kérlek. - úgy néz rám hogy képtelen vagyok még egyszer nemet mondani neki. - Oké. - adom meg magam nagy nehezen. - Nyitva van az ajtó, gyere! - mondom majd vissza dőlök az ágyamra. Nem kell sokat várnom, Harry egy perc alatt terem a szobámban és leül az ágyam szélére. - Már sejtem hogy miért voltál annyira ellenséges. - szólal meg. - Nincsenek barátaim Harry. Soha nem is voltak. Az apám kiskoromban elhagyott minket, anyám inni kezdett ami egyre csak rosszabb. És olyan férfiakkal állt össze akik...tettek dolgokat. Az előző férje a nővéremet bántotta mindenféle módon, ezért Tris hét éve elköltözött. Egyedül maradtam majd anyám újabb férje Roger jelent meg az életünkben aki minden alkalmat kihasznál hogy fogdosson. Rettegésben élek, zárt ajtók között. Elmenekültem, ide. - hadarom, még nem mondtam el ezt senkinek és nem is volt kinek elmondanom. - Sajnálom. - félénken tárja szét a karjait hogy megöleljen de meghagyja nekem a döntést hogy elfogadom e. - Sajnálom hogy olyan utálatos voltam. - suttogom és elfogadom az ölelését. Fejem a mellkasának döntöm, erős kezei pedig körbe fognak. - Így már értem, miért. - a hátam simogatja, próbál megnyugtatni. - És ez a Roger, bántott téged? - érdeklődik. - Egyszer megütött, de annak már két éve. Azóta fenyegetem hogy feljelentem ha még egyszer hozzám ér vagy ha próbálkozik valamivel. - sóhajtok fel. - Már rég fel kellett volna jelentened. - mondja és mintha dühös lenne. - Nem tettem mert abba az anyám belehalna. - lehunyom a szemem, még mindig Harry ölelésében keresem a nyugalmat amit rövidesen meg is találok. Már nem sírok csak hallgatom a szívverését. - Nem áldozhatod fel magad az anyád kedvéért. - dédelget, el sem hiszem hogy alig öt nap ismertség után beavattam mindenbe ami évek óta nyomaszt. Ezek után pedig órákig csak meséltem neki magamról, Harry pedig érdeklődve figyelt. Talán tényleg érdekli hogy ki vagyok valójában?! Nem tudom, de abban teljesen biztos vagyok hogy ez az öt nap elég volt ahhoz hogy egy jó barátra leljek benne. - Besötétedett. - jegyzem meg amikor az ablak felé pillantok. - Már este tíz óra. - közli könnyedén, őt nem zavarja, így engem sem. Az ágyamon fekszünk, egymás mellett és ez furcsa érzéssel tölt el. - Már mindent tudsz rólam. - nézek a szemébe. - Megértem ha ezek után...- nem tudom befejezni a mondatot mert közbevág. - Ezek után csak még jobban kedvellek. - mosolyodik el. - Szóval, ilyen érzés ha van egy jó barátod? Megoszthatsz vele mindent és minden őrültség ellenére is veled marad. - mondom egy fajta hálával a hangomban. - Már nem vagy egyedül Millie. - fogja meg a kezem és gyengéden megszorítja. - Tudom. - mosolyodok el halványan. Örülök annak hogy Harry tényleg jó barátom, de mégis lappang bennem valami más is, valami több. Mielőtt még a gondolataimba merülhetnék, megkordul a hasam. - Éhes vagy? - felül és úgy néz le rám. - Ma nem ettem semmit. - vallom be őszintén, de hisz tudja mivel egész nap a szobámban beszélgettünk, vagyis ő sem evett. - Akkor itt az ideje. - magával húz és talpra állít. - Ilyen későn? - követem őt a konyhába. - Igen. Lássuk mi van itthon. - kitárja a hűtőt. - Palacsinta? - fordul felém. - Az hamar meg van. - teszi hozzá. - És tudod hogyan kell palacsintát csinálni? - kérdőn figyelem. - Azt gondoltam hogy te esetleg tudod és segítesz. - mosolyog. - Akkor még szerencse hogy tényleg tudom. - tolom el a hűtőtől majd előpakolok minden hozzá valót. Gyorsan egy tálban összekeverem a hozzávalókat és pillanatok alatt kész a tészta. - Vállalom a sütést. - lelkesen áll meg mellettem. - Szuper. Addig én keresek valamit amivel megtölthetjük. - adom át neki a terepet és körbe nézek a konyhában. Hamar a kezembe akad egy üveg mogyoróvaj. - Éhen halok. - tekerem le a kupakot és egy kiskanállal a számba kanalazok belőle. - Én is kérek. - Harry fordul felém miközben erősen koncentrál hogy ne égjen oda a palacsinta. - Várj keresek egy másik kanalat. - lelkesen kutakodok tovább. - Ne hülyéskedj. A tiéd is jó lesz. - felém sétál és kiveszi a kanalat a kezemből majd egy adag mogyoróvajat tesz a szájába. - Öhm...oké. - nagy szemekkel nézek rá. - Most mi van? - vigyorog majd egy adag mogyoróvaj landol az arcomon. - Ne! - sápítozok ahogy a krémes anyag az arcomra tapad és érzem ahogy a bőröm melegétől olvadni kezd. 

- Olyan bolond vagy. - törölgetem le magamról az édességet. - Erre tudnék mit mondani, de inkább nem teszem. - kacsint rám majd újra a palacsinta sütésre koncentrál. - Ezt hogy érted? - nem hagyom annyiban. - Nem lenne helyén való. - csóválja a fejét. - De miért? Mit akartál mondani? - faggatom. - Mindegy. - sóhajt. - Addig nem hagylak békén. - mondom csak hogy tudja mire számíthat. - Azt akartam mondani hogy....- mikor éppen a lényeg jönne abba hagyja a mondatot, szórakozik velem és azon nevet hogy én milyen kíváncsi képet vágok. - Jól van Harry Styles. Ezt még megbánod. - fenyegetem játékosan. - Látod mennyire félek? - úgy tesz mintha remegne, ezen nevetnem kell. - Légyszi! - nyaggatom tovább. - Azt mondtad hogy bolond vagyok. - lekapcsolja a tűzhelyt amikor végzett a sütéssel. - És te erre mit felelsz? - próbálom kihúzni belőle. - Hogy bolondulok érted. - mondja ki végül, de csak halkan, tart a reakciómtól. - Megint szórakozol. - nyafogok, biztos hogy nem ezt akarta mondani. - Nem szórakozok. Ez halálosan komoly. - mélyen a szemembe néz, zöld tekintete az őrületbe kerget és az ajkai...annyira vonzóak. - Nem hiszek neked. - ülök le az asztalhoz, szép elgondolás hogy tetszek neki vagy éppen hogy bolondul értem, de azok után amit ma megtudott rólam, vagyis nagyjából mindent, plusz egyébként is, kizárt hogy tényleg így lenne. - Nem szokásom hazudni. De erre majd még visszatérünk. - leül velem szemben és csendben enni kezdünk, mind a ketten éhesek voltunk már, így minden palacsinta elfogy. - Éjfél van. - pillantok a faliórára. - Ideje mennem. - áll fel de mint aki nem is akar menni. - Köszönöm hogy itt voltál. - mosolyodok el és az ajtóhoz kísérem. - Ez volt a legkevesebb. - futólag megölel majd kilép az ajtón de mielőtt becsukhatnám, Harry visszalép és megpuszilja az arcom. - Hm! Mogyoróvaj illatod van. - mosolyog majd sarkon fordul. - Holnap találkozunk. Jó éjt Millie. - integet, én viszont moccanni sem tudok csak bámulok utána. Bele telik pár percbe mire észhez térek és elindulok az emeletre. Megpuszilt és az amit mondott, nem tudom. Komolyan beszélt?! Olyan hihetetlen ez az egész. És mi ez a furcsa érzés a gyomromban. Most ment el de hiányzik és állandóan rá gondolok. Csak egy szó van ami tökéletesen illik a tüneteimre, és az a szerelem. Beleszerettem. Igen. Amikor felérek a szobámba már úgy vigyorgok mint akinek elmentek otthonról, kinézek az ablakomon és Harry áll velem szemben. Integet és mint mindig most is mosolyog. Olyan vonzó, alaposan végig elemzem minden testrészét amire éppen rálátok. A szemei, a haja, az ajkai, az arca...a kezei. Tökéletes. Észre sem veszem hogy feltűnően méregetem őt, csak amikor elneveti magát. Ennél idiótábbnak nem is érezhetném magam ebben a pillanatban. Inkább az ágyamra vetem magam és próbálok aludni....