III. Rész: Új szomszédok

" Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad,
csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének. " 

~ Millie Faye Gilbert ~

Hamar eltelt a nap, amit nagyrészt olvasással töltöttem, de délután a szomszédból átszűrődő hangok felkeltették a kíváncsiságom, ezért a szobám ablakából leselkedve figyeltem ahogy egyre több ember érkezik meg Harry házához. Azt mondta tegnap hogy pár ember lesz csak, de ahogy újra kinézek az ablakon, inkább egy kisebb tömeg lepte el a házát. Engem is meghívott. 

Jut eszembe és egy részem, a kíváncsi részem szívesen átmenne, de próbálom elhessegetni az ötletet, mert én határozottan nem illek közéjük. Híresek, népszerűek és még sorolhatnám hogy mi minden nem vagyok hozzájuk képest. Hiszen nem is ismerek ott senkit és az eddigi életem a legjobb példa arra hogy a barátkozás nem az én terepem, nem véletlen hogy Chicagoban sem voltak barátaim. Nagyot sóhajtva vágom hanyatt magam az ágyon miközben az átszűrődő zenét hallgatom. Hihetetlen hogy ennyire elcseszett vagyok. Nem hiszem hogy van nálam nyomorultabb teremtés ezen a földön. Egyedül vagyok, mindig egyedül és ez már fárasztó. Próbálom erősnek mutatni magam, de a tény hogy nincs kihez szólnom, lehangolóbb mint azt bárki gondolná. Nem csak az itteni napjaimról van szó, hanem otthon is ez a baj. Anyám és Roger az egyetlen társaságom, ami még rosszabb. Fogalmam sincs hogy merre halad az életem. Egész eddigi életem során terveket szövögettem arról hogy érettségi után egyetemre megyek, ahonnan egyenes út vezet a szabadságomhoz. Elhagyhatom a házat ami rabul ejtett és anyám nyomorúságos életéből is kiszakadhatok, egyúttal pedig Rogertől is megszabadulok. De most hogy esélyem van a tovább lépésre, a meghátrálás mellett döntök. És hogy miért adom fel az álmaimat? Csak egy oka van. Az anyám! Nem tudom miért de valahányszor ránézek semmi mást nem érzek iránta csak sajnálatot. Nem tudom gyűlölni, nem tudok rá haragudni amiért elmebeteg és aberrált férfiakat hozott az életünkbe. Néha bele képzelem magam az ő helyzetébe. Végig gondolom hogy mit élhet át nap mint nap és hogy mi volt az oka annak hogy az italban lelt megnyugvást. Hiába őrlődök, nem tudom megérteni viszont el kell fogadnom hogy ez van. Ő ilyen. Én pedig kötelességemnek érzem hogy vele maradjak, ha kell örökre, ha kell napi harcot vívok Rogerrel, de az anyámat nem tudom egyedül hagyni, nem megy és kész. Tris megtette, ami érthető, mert neki még az enyémnél is rosszabb sora volt otthon. A gondolataimból eszmélve, észre veszem hogy még mindig az ablakomból bámészkodok, a szomszéd ablakból pedig Harry figyel. - Nagyon elkalandoztál. - szólal meg kedvesen mosolyogva. - Igen. - vonok vállat. - Milyen a buli? - érdeklődök miközben hallom hogy mindenki jól szórakozik, sikolyok, nevetések és hangos zene dübörög. - Unalmas. Itt mindenki kedvel engem, nem buli. Nem jössz át? - tudom mire céloz, szerinte én nem kedvelem őt, ami részben érthető hiszen párszor már a fejéhez vágtam, de jobban bele gondolva nem olyan rossz. És nagyon jó képű, a gödröcskék az arcán amikor mosolyog, a csillogó zöld szemei...Mi van? Jesszusom! Megint elkalandoztam. Elvörösödök pedig nem is mondtam ki hangosan, még is szégyenlem magam amiért ilyen hülyeségek jutnak az eszembe. - Nem, inkább nem, köszönöm. - rázom meg a fejem. - Szóval még mindig nem bírsz elviselni engem? - lehervad a mosolya. - Mit számít neked hogy mit gondolok én? Rengeteg rajongód van, nem elég hogy ők szeretnek? - kérdezem kicsit túl hevesen. - Rajongóból sosem lehet elég. - megint vidám, jól szórakozik azon hogy fel tud idegesíteni egy pillanat alatt. Heves természet vagyok, ezt nem is tagadom és tele vagyok visszafojtott érzelmekkel és düh kitörésekkel. Nem tudok ez ellen mit tenni, talán nem is akarok. Így védem meg magam a külvilágtól. - Nem igazán vagyok olyan mint a korombeli lányok vagyis a rajongóid. - közlöm, amit már bizonyára ő is észrevett. - Tudom, pont ezért...- félbehagyja a mondatot. Furcsállva nézem őt, de nem kérem hogy fejezze be a mondatot. Úgy teszek mintha nem érdekelne. - Harry! Gyere már! - egy vörös hajú lány jelenik meg mögötte, a szobájában. - Ez a te bulid. - egyik kezét Harry vállára simítja majd észre vesz. - Oh! Te ki vagy? - kérdezi, kicsit sem ciki a helyzet, de, nagyon is az. - Ő Millie a szomszédom. - Harrytől kapja meg a választ mivel én nem tudom hogyan és mit kellene most mondanom. - Lora vagyok! - integet mosolyogva. - Ő Liam barátnője. - közli Harry, mintha magyarázkodnia kellene nekem. - Aha! És ki az a Liam? - kérdezem zavartan. - Oh! Szóval te vagy az a lány aki nem ismeri a bandát. - Lora furcsa és vicces ábrázattal mér fel engem. - Csinos lány Harry. Már értem hogy miért tetszik neked. - nevet fel majd kisétál a szobából. - Öhm! Nem tudja mit beszél. - Harry zavarban van, de rosszabb hogy én is. - Csak futólag meséltem rólad a többieknek, mármint arról hogy nem tudod hogy kik vagyunk. - tovább beszél, talán hogy oldja a helyzet feszültségét. - Értem. - tátogok. - Vissza kell mennem. Loranak igaza van, ez az én bulim. - fancsali képet vág de a végére elmosolyodik. - Oké! Jó szórakozást. - biccentek felé majd hátrálok az ablaktól egy lépést hogy betudjam csukni. - Jó éjt Millie. - hallom Harry mély hangját, a bőrömön sőt az egész testemen kellemes bizsergés fut végig. Magam sem tudom mi történik velem, de túl fáradt vagyok ahhoz hogy most ezen agyaljak ezért bevágom magam az ágyamba és erős koncentrálással próbálom kényszeríteni magam az alvásra. Nehezen megy, főleg hogy a szomszédban még mindig dübörög a zene és meghallom a dalt amit tegnap hallottam életemben először....More Than This...

*****

Nem tudom mikor sikerült elaludnom de reggel jó kedvűen ébredek fel. A szomszédból már nem szűrődnek át zajok és ahogy kinézek az ablakon látom hogy a ház szinte kihalt. Nagy léptekkel indulok meg a fürdőbe ahol veszek egy frissítő zuhanyt majd felöltözök. Nem sok kedvem van reggelit csinálni magamnak, de éhes vagyok ezért úgy döntök hogy a közeli kávézóba megyek. Út közben továbbra is csodálom a kis város békés környékét. Olyan nagy itt a nyugalom, Chicagohoz képest és egyébként is. Pár perc séta kell csak hogy a kávézóhoz érjek. Régi épület de fel van újítva, hangulatos és barátságos a berendezés. - Jó reggelt. - köszönök a pulthoz sétálva. - Jó reggelt. - mosolyog az eladónő. - Egy croasant kérek és egy tejes kávét. - adom le a rendelésem. - Rendben. Foglaljon helyet, máris viszem. - az asztalok felé mutat én pedig megfordulok hogy keressek egy üres helyet. Kicsi az üzlet de sok eldugott részből áll a sok válaszfal miatt. Ahogy keresgélek, megpillantom az egyik asztalnál Harryt. Jaj ne! Csak ne vegyen észre, imádkozok magamban, de sajnos késő. Felpillant és egyenesen rám néz. Mosolyra húzza csábító ajkait. - Szia! - intek neki hogy ne legyek udvariatlan majd gyorsan levágódok az egyik üres asztalhoz, háttal neki. - Csatlakozhatok? - az asztalom mellett áll, kezében a bögréjét tartva. - Öhm! Persze. - vonok vállat és leül. - Kicsi ez a város, úgy tűnik mindenhol összefutunk. - jegyzi meg. - Igen. - egy szavas válaszokat adok, magam sem tudom miért, de nem találom a hangom és most valahogy nem jut eszembe semmi amit mondhatnék. - A sors keze lehet a dologban. - vigyorog. - Vagy csak követsz. - nézek rá, mosoly bujkál az arcomon. - Az is lehet. - bólint. 

- Csak vicceltem. - vonok vállat. - Én nem. - csóválja a fejét, mit akar ezzel mondani?! Tényleg követ?! - Nem hiszem hogy valóban követnél. Miért is tennéd? - mosolygok majd kihozzák a rendelésem. Olyan éhes vagyok de zavarba ejt Harry tekintete, nem akarok előtte enni. - Nem eszel? - teszi fel a kérdést mikor észreveszi hogy csak bámulom a tányérom. - Nem...nem vagyok éhes. - hazudok. - Ha szégyenlős vagy, szívesen elfordulok. - most is jól szórakozik rajtam. - Nem vagyok szégyenlős. - rázom a fejem. - Akkor egyél. - mutat a tányéromra majd belekortyol a bögréjébe de mikor elemeli a szájától, felnevetek. - Mi az? - ráncolja a homlokát. - A szád...csupa tejszínhab. - alig tudok beszélni a nevetéstől, úgy néz ki mint egy kisgyerek. - Nem vicces. - tagadja de ő is nevet. - Szerintem az. - nyújtok felé egy szalvétát amit készséggel elfogad és megtörli a száját. - Millie! - szól rám tréfásan. - Harry! - mondom a nevét úgy ahogy az előbb ő az enyémet. - Látom jól szórakozol. - ingatja a fejét jobbra balra de közben mosolygott. - Eléggé. - nem tagadtam, nem is lett volna értelme. - Legalább már nem utálsz? - kérdezi mintha tényleg érdekelné a róla alkotott véleményem. Hirtelen felállok. - Most hová mész? Valami rosszat mondtam? - kétségbeesettnek látszik ahogy engem figyel. - Ki megyek a mosdóba, ha itt leszel még amikor visszajövök akkor megmondom. - sétálok el a hátsó ajtó felé amin a női jelzés van. Talán öt perc telik el amikor kilépek a mosdóból és amikor az asztalom felé nézek Harry még mindig ott ül, körülötte három lány, nyilván felismerték. Tényleg sokan szeretik. Megindulok feléjük de bevillan amikor a parkban leostobázott az egyik rajongója, nem kívánom még egyszer átélni ezért a pulthoz lépek, gyorsan fizetek majd kisétálok a kávézóból. Ez volt a lehető legjobb amit tehettem. Harry híres és a rajongóival kell foglalkoznia, nem a szerencsétlen szomszédlánnyal, aki történetesen én vagyok. Zsebre dugom a kezem és haza felé indulok, de nem jutok messze. - Millie, várj! - Harry fut utánam, megállok és visszanézek rá. - Lassabban! Megálltam, nem kell rohannod. - szólok oda neki. - Miért hagytál ott? - von kérdőre amikor végre közelebb ér. - A rajongóiddal voltál, nem akartam zavarni. - vonom meg a vállam és tovább indulok, de ezúttal Harry is jön mellettem. - Nem zavartál volna. - közli könnyedén. - Hagyjuk. - zárom le ezzel a témát. - Oké! Akkor most már válaszolsz? - lassan haladunk előre miközben egyfolytában engem néz, látom a szemem sarkából, ami persze azt jelenti hogy én is őt nézem, csak nem olyan feltűnően ahogy ő engem. - Mire kellene válaszolnom? - teljesen ki ment a fejemből hogy mit ígértem neki a kávézóban, aztán leesik. - Oh! Mármint hogy utállak e még? - kérdezem a biztonság kedvéért és ő bólint. - Nem utállak. Soha nem is utáltalak csak nem kedveltelek. - kezdek bele. - És most? - konkrétabb választ vár. - Nézd Harry! - állok meg hirtelen és szembe fordulok vele. - Miért érdekel ennyire hogy mit gondolok rólad? - teszem fel a nagy kérdést. - Nem tudom. - megrántja a vállát. - Gondolom bántja az egódat hogy van valaki aki nem rajong érted. - mondom ki mielőtt még átgondolhatnám, de már mindegy, inkább tovább sétálok. - Miért vagy mindig ennyire ellenséges? - szól utánam. - Mert ilyen vagyok. Oké? Ha nem tetszik nem kell a közelembe jönnöd. - kiáltok vissza miközben utánam jön. Remek. - Miért vagy ilyen? - újabb kérdést tesz fel. - Mit érdekel az téged? - felelek kérdéssel a kérdésére. - Csak érdekel és kész. - értelmetlen magyarázatot ad. - Három napja találkoztunk először, négy nap ha a taxi lopást is beleszámolom. Nem tudunk egymásról semmit és ez így jól is van. - csóválom a fejem. - Rám kerestél a neten, szóval te többet tudsz rólam mint én rólad. - akadékoskodik. - Semmit nem tudok rólad Harry. Csak azt amit a pletykalapok írnak rólad. Az nem ugyanaz mint amikor személyesen ismersz meg valakit. Engem nem érdekel hogy sztár vagy e vagy sem. Az én életem borzalmas és nem szándékozom megosztani a részleteket valakivel akinek a legnagyobb gondja az hogy éppen hogyan kapják le a lesifotósok vagy hogy mennyien követik twitteren vagy instagramon vagy tudom is én hogy hol. - fakadok ki. - Megint túl reagálod. Elkönyveltél magadban és nem engeded hogy változtassak a véleményeden. - csak nem adja fel. - Nem értem miért nem hagysz békén. - fel sem tudom fogni hogy mire jó ez neki. - Van benned valami ami vonz. - böki ki nagy nehezen. Először nem tudom hogyan reagáljak a hallottakra de valahogy sikerül összeszednem magam. - Unatkozol? Azért szórakozol velem? - kérdezem teljesen komolyan. - Komolyan mondtam. - egyenesen a szemembe néz. - Nekem ebből ennyi elég volt. - feladom, nem tudom megérteni őt. Az még rendben van hogy ő nekem tetszik, de hogy én neki nem, az biztos. Várjunk csak?! Tetszik nekem? Hát ez lenne a baj? Igen. Harry Styles tetszik nekem, pedig számomra elérhetetlen. Annyira különbözünk. - Millie! - szól utánam de faképnél hagyom. Szinte szaladok hazáig de a kapuban nem várt meglepetésbe ütközök. - Millie, igaz? - egy vörös hajú lány vár rám. - Igen. Te vagy Lora. - emlékszem rá, tegnap este ő volt Harry szobájában. - Jó a memóriád. - mosolyog. - A tiéd is. - utalok arra hogy ő is tudtam a nevem. - Én többet hallottam a neved mint te az enyémet. - nevet. - Ezt hogy érted? - összezavar. - Harry folyton rólad beszél. Tetszel neki. - könnyedén beszél róla mintha ez teljesen természetes lenne. - Hát persze. - fogatom a szemem és kikerülöm. - Tetszik neki hogy ellenséges vagy vele és nem akarod őt magadnak. Már megszokta hogy minden lány ugrik a szavára és saját bevallása szerint unja is a dolgot. - Lora tovább beszél és követ az ajtóig. - Szuper. Épp most mondtam meg neki hogy hagyjon békén. - mondom, utólag kicsit bánva a dolgot. - Nem az eseted? - Lora kicsit sem zavartatja magát, ami érdekli azt meg is kérdezi. - Nem erről van szó. - sóhajtok fel. - Mikor megy el innen, mármint a városból? - teszek fel ezúttal én egy kérdést. - Hát nem mostanában. A banda egy év szünetet tart. Harry ezt az időt itt akarja tölteni mivel itt nőtt fel, csak az anyukája és a nővére már Londonban él. Ezért vette meg ezt a házat. - mutat a szomszédba. - Egy évig lesz itt? - ledöbbenek, ezek szerint nem szabadulok meg tőle. De meg akarok én szabadulni egyáltalán?! Mindegy. - Gyorsan futsz. - Harry tűnik fel lihegve. - Gyertek már, halálra unom magam. - egy ismeretlen srác szól ki Harry házából. - Ő Liam. - Lora mosolyogva közli. - Gyere át. - megragadja a karom és maga után húz. - Várj! Nem akarok átmenni. - tiltakozok. - Lora engedd el. - Harry szól rá de hiába, berángat a házba. - Ő Millie. - mutat be. - Nagyon örülök. Harry már sokat mesélt rólad. - löki meg az említett vállát. De mire bármelyikünk is reagálhatna két srác rohan le a lépcsőn. - Te vagy Millie? - kérdezi az egyikük, nem ismerős vagyis, gondolom banda tag. - Igen. - bólintok. - Louis vagyok. - mutatkozik be. - Ő meg Niall. - mutat a mellette állóra, most már mindenki nevét tudom hála Louisnak. - Tényleg nem tudtad hogy kik vagyunk? Vagy csak Harry írt magának tündér mesét? - átkarolja a vállam. - Öhm! Nem és most sem igazán tudom. Bocsánat. - nem tudom mi ütött belém, hová lett a talpraesett, erős Millie? Kérdezem magamtól, de inkább hagyom magam sodródni az árral. - Egész nap rólad beszél. - Liam vág közbe. - Elég lesz fiúk. - Harry zavartan túr a hajába. - Ne is merd tagadni. - Louis dorgálja miközben az udvar felé haladunk, Louis még mindig a vállamon pihenteti a kezét ami zavaró de nem akarok bunkó lenni, ezért egyenlőre nem teszem szóvá. - Nem tagadom. - Harry mosolyog majd rám néz. - De meleg lett itt hirtelen. - Louis egy pillanat alatt kap fel a kezébe majd egy határozott mozdulattal dob bele a medencébe. Olyan hirtelen történik minden hogy fel sem tudom fogni, lesüllyedek, elnyel a víz és nem ér le a lábam. Kapálózok, nem kapok levegőt. Fuldoklom. - Nem tud úszni. - Harry kiabálja majd csobban a víz és megérzem kezeit a derekamon. Szorosan ölelve húz fel a felszínre. - Te hülye vagy? - kapkodok levegő után miközben fel nézek a medence szélénél álló Louisra. - Nem tudtam. Ne haragudj. - bocsánatkérő a hangja. - Jól vagy? - Harry aggódva néz rám. - Szerinted? - dühösen pillantok felé. - Gyertek ki. - Lora halkan javasolja, Harry pedig kisegít. A ruhám elázott, csorog belőlük a víz és a hajam is tiszta víz. - Hozok törölközőt. - Niall ajánlja fel. - Ne fáradj. Haza megyek. - csoszogok a kapuhoz. - Nagyon sajnálom Millie. - Louis szól utánam. - Aha! Tök mindegy. - dühös vagyok és eláztam. Ez volt a második alkalom hogy majdnem megfulladtam. Négy napja vagyok ebben a városban, ami elvileg nyugodt és unalmas, de ha ilyen szomszédai vannak az embernek, akkor inkább kimerítő és idegesítő...