XXXIX. Rész: Hercegnő

" Mielőtt Anya lettem, nem ismertem azt az érzést, 

hogy a szívem a testemen kívül dobog."

Hat hónappal később

~ Millie Faye Gilbert ~

Az elmúlt fél év gyorsan eltelt, szerencsére nyugodt napokat tudhatunk magunk mögött. Október első hete van és a fiúk ma jönnek haza a turnéról, ezzel hivatalosan is megkezdve a három éves szünetüket. Harryt a turné kezdete óta, vagyis két teljes hónapja nem láttam, csak telefonon és video chaten tudtunk beszélni. Nehéz volt ez a két hónap nélküle, de megértettem hogy ez a munkája. Ő sem nagyon akart távol lenni tőlem, főleg hogy már az utolsó hónapban járok és a baba bármikor megszülethet, az orvos a jövőhétre számolta a szülés napját, ezért is örülök hogy Harry ma haza jön és ő is itt lesz velem ha eljön a nap. Mivel ragaszkodott hozzá hogy ne legyek egyedül két hónapig ezért Gemma ide költözött hozzánk amíg Harry távol van és Mark is minden nap itt van hiszen Gemmaval azóta is együtt vannak. Ők gondoskodnak arról hogy én egy percig se unatkozzak. Tessa és Lora is sűrűn meglátogat, nekik is hiányoznak a fiúk. Anyu jelenleg Holmes Chapelben van Triséknél ugyanis öt hónappal ezelőtt megszületett a keresztfiam Christopher. Anyu minden idejét vele tölti, bűbájos kisbaba és nagyon hasonlít az anyukájára. Tris és Tom is a fellegekben járnak azóta amit nem is csodálok és örülök hogy boldogok. - Millie, gyere kész a reggeli. - Gemma ront be a szobába ezzel megszakítva a gondolataimat. - Markon van ruha? - kérdezem mosolyogva, egyszer ugyanis véletlenül összefutottam vele a vendégszoba ajtajában ami most Gemma szobája és Mark teljesen pucér volt. Kínos szituáció de mind a hárman jót nevettünk rajta. - Csak egyszer fordult elő. És ne mond hogy rossz látvány ruha nélkül. - kacsint rám. - Öhm...ő a te barátod szóval én nem igazán...Miért is beszélünk erről? - zavarba ejt ez a téma. - Jól van na. Gyere! - nevetve húz maga után. - Gemma! Nem tudok ilyen gyorsan menni. - mutatok a hasamra ami már igencsak kikerekedett így a kilencedik hónap végére. - Bocsánat. - azonnal lassít és csiga lassúsággal lépkedünk le a lépcsőn majd a konyhába érve azonnal leülök egy székre. - Jó reggelt kismama. - Mark egy gyors puszit nyom az arcomra, ami már megszokott ugyanis nagyon jó barátok lettünk. - Rengeteg finomsággal készültünk. Van palacsinta, omlett, bacon, gyümölcs saláta, müzli, sajtos pirítós, kakaó, narancslé, tea, friss pék sütik. Mit kérsz? - Gemma lelkesen sorolja a menüt, közben Mark egyesével szolgálja fel előttem az említett finomságokat. - Imádom hogy amióta itt vagytok minden reggel így fogadtok, hálás vagyok hogy teljesen elkényeztettek. - mosolyodok el hálásan. - És azt hiszem mindenből kérek. - nevetek fel jókedvűen. - Ez a legkevesebb. - két oldalamon foglalnak helyet és neki látunk a reggelinek. Az étvágyam a hónapok alatt egyre nagyobb lett és nem esik nehezemre jóízűen enni mindenből amit elém tesznek. A reggeli kellemesen telik, beszélgetünk nevetgélünk, ahogy azt már megszoktuk. Tényleg boldog vagyok, csak Harry hiányzik. - Reggeli után mit szeretnél csinálni? - fordul felém Gemma az asztalnál. - Nem tudom. Talán megnézhetnénk egy filmet. - vonom meg a vállam. - Oké, akkor te és Mark filmeztek én pedig addig összecsomagolok. - bólint. - Csomagolsz? Miért? - kérdezem meglepetten. - Hahó kislány, a férjed ma jön haza, én pedig vissza megyek a lakásomba. - mondja miközben összeszedi a tányérokat és Mark segítségével elpakol az asztalról. - Oh igen, tényleg. Csak már úgy megszoktam az elmúlt két hónap alatt hogy itt vagytok velem. Hiányozni fogtok. - vallom be őszintén.

- Nem meghalni megyünk. Ugyanúgy találkozunk majd csak nem élünk egy fedél alatt. - Mark kacsint rám és én felnevetek. - Igazatok van és bármennyire is fogtok hiányozni azért elismerem hogy vártam már ezt a napot, hogy Harry újra velem legyen. - sóhajtok fel és most hogy már csak órák választanak el Harry ölelésétől még inkább várom a pillanatot hogy belépjen az ajtón és örökre velem maradjon. - Este hatkor érkezik a gépük, úgyhogy nagyjából még tíz órát kell kibírnod. - Mark közli velem és segít felállni. - Addig kiélvezem hogy királynőként bántok velem. - jegyzem meg halkan. - Ez esetben a királynő foglaljon helyet a kanapén amíg én keresek valami filmet, amit megnézhetünk. - segít leülni a kanapéra majd a filmek között kezd keresgélni, Gemma pedig felsiet az emeletre ahogy mondta csomagolni. - Romantikus film legyen. - jelentem ki határozottan, mostanában azok a kedvenceim. - Arról szó sem lehet. - Mark csóválja a fejét. - Miért? - kérdezek vissza csalódottan. - Amikor legutóbb romantikus filmet néztünk te egy órán keresztül sírtál. - próbálja visszafojtani a nevetését de látom rajta hogy jól szórakozik rajtam. - Nem tehetek róla, a hormonok. - forgatom a szemem de már én is mosolygok. - Akkor a hormonjaidnak köszönd hogy nem nézünk romantikus filmet. - rám ölti a nyelvét és tovább keresgél. - Szégyelld magad. - játékosan hozzá vágom az egyik díszpárnát. - Hé, kislány. Ne játssz velem. - kezében két dvd-vel leül mellém. - Nem vagyok kislány. Férjem van és hamarosan anya leszek. - büszkén húzom ki magam. - Tudom. - bólint majd a kezembe adja az általa kiválasztott két dvd-t. - Melyik legyen? - kérdőn néz rám. - Hm...Legyen a Libabőr. Vagy nem is, inkább a Cipőbűvölő. - nagy nehezen de végül sikerül eldöntenem hogy mit nézzünk és miután Mark beteszi a lejátszóba kényelmesen elhelyezkedve minden figyelmem a film vonja el. Már vagy egy órája tart a film amikor éles fájdalom nyilal a derekamba és a hasamba. - Áh. - sikítok fel. - Millie. Mi a baj? - Mark aggódva fordul felém. - Fáj. - nyögöm ki levegőért kapkodva, egyik kezem a hasamra simítom és felállok. Melegség önti el a lábam és ahogy lenézek látom hogy vizes a ruhám. - A magzatvíz? - Mark kérdezi és kikerekedett szemekkel bámul rám. - Nem! Az még nem lehet. Még egy hét...áh...- újabb fájdalom szalad végig egész testemen és ha Mark nem tartana biztos hogy összeesnék. - Gemma, gyere gyorsan. - Mark kiabál és néhány pillanattal később Gemma rohan be a nappaliba. - Mi történt? - azonnal elém áll és aggódva néz rám, de nem tudok megszólalni. - Azt hiszem szülni fog. - Mark beszél helyettem. - Oké. Ne pánikoljunk. Azonnal megyünk a kórházba. - Gemma próbál higgadt maradni de látom rajta hogy nehezen uralkodik magán. Mark segít felvenni a kabátom és a cipőim, közben Gemma felszalad néhány holmimért és alig tíz perc múlva már úton is vagyunk. Mark vezet, Gemma pedig hátul ül velem. - Ez...nagyon...fáj. - préselem ki magamból a szavakat, a könnyeimmel küzdve. - Mindjárt ott vagyunk. - Mark szól hátra, Gemma pedig a kezemet szorongatva próbál megnyugtatni...

~ Gemma Styles ~

Órák teltek el azóta hogy megérkeztünk a kórházba, pontosabban öt teljes órája vagyunk itt. Milliet azonnal elvitték, Mark és én pedig a váróban foglaltunk helyet. Ez alatt az öt óra alatt miután mindenkit értesítettem Tessa, Lora és anya is megérkezett, valamint Linda is ideért Holmes Chapelből. Mindenkit elértem telefonon csak Harryt nem, csak a hangposta jelentkezett be. Öt óra alatt teljesen kikészültem, senki nem mond semmit, se orvos se nővér. Én pedig egyre jobban aggódok. - Kicsim, nyugodj meg. - anya ölel magához. - Nem tudok megnyugodni. Öt órája semmit sem tudunk Millieről, félek hogy baja esett neki vagy a babának, ráadásul Harryt sem tudom elérni, ki van kapcsolva és a fiúk is. - könnyes szemekkel viszonzom az ölelését, fel nem tudom fogni hogy ő hogyan lehet ennyire nyugodt.

- Nem lesz semmi baj. Te tíz órán át kéretted magad mielőtt előbújtál, Harry pedig nyolc óra alatt született meg. A szülés nem könnyű feladat de minden perc fájdalmat megér. - anya mosolyog rám. - Édesanyád jól mondja. Tris és Millie is nehezen születtek meg. - Linda helyeslően bólogat. - Én Gemmaval osztozom az aggodalmán. - Lora felsóhajt és látom hogy ő is úgy érzi magát ahogy én. - Egyet értek. - Tessa bólint. - Ez természetes, ti még nem tapasztaltátok a szülés velejáróit. De higgyétek el, hogy ez természetes. Nem két perces folyamat. - Linda kedvesen mosolyog ránk. Talán igazuk van, bízom benne hogy igen. - Próbáld meg ismét felhívni Harryt. - anya biztat és én máris a telefonomért nyúlok. Végre kicseng. - Gemma! Most szállt le a gépünk. Miért hívtál ezerszer? - Harry szól bele. - Azonnal gyere a kórházba, Millienél megindult a szülés, öt órája bent van és senki nem mond semmit. - hadarom el egy szusszra. - Mi? Öhm...azonnal megyek. - sietősen bontja a vonalat. - Harry elindult ide. - lépek vissza a többiekhez. - Gyere ülj le. - Mark nyújtja felém a kezét, én pedig az ölébe ülök. - Hallgass Annere és Lindara. Ők már tapasztaltak. Biztos hogy nem lesz baj. - simogatja a hátam és én a vállára hajtom a fejem. - Próbálok megnyugodni. - suttogom és lehunyom a szemem. Minden erőmmel azon vagyok hogy ne kezdjek el egy erre járó nővérrel vagy orvossal kiabálni hogy mondjanak már valamit, inkább a többiek halk beszélgetésére koncentrálok. Újabb percek telnek el, sőt talán fél óra is mire végre egy orvos áll meg előttünk. - Jó napot. Önök Mrs. Styles hozzátartozói? - kérdezi mosolyogva. - Igen, mi vagyunk. - egyszerre állunk fel és várjuk hogy mit mond. - És az apuka? - újabb kérdést tesz fel és ekkor pillantom meg Harryt aki éppen felénk rohan, mögötte Liam, Louis és Niall. - Én...én vagyok. - fáradtan áll meg mellettünk Harry és a többi fiú. - Gratulálok. Kislánya született. Minden rendben ment, a baba és az anyuka is jól vannak. - az orvos mosolyogva közli a jó hírt és én látványosan meg is könnyebbülök. - Köszönjük doktorúr. Bemehetek hozzá? - kérdezi Harry. - Igen, de ha lehet egyszerre csak egy látogató. - bólint az orvos és rövid beszélgetés után távozik is. - Menj be Harry, Millienek szüksége van rád. - mosolygok rá. - És mond meg neki hogy mind itt vagyunk és szeretjük. - szólok még utána amikor elindul a folyosón arra amerre az orvos útbaigazította. - El sem hiszem kislány. - vigyorogva bújok Markhoz. Ebben a pillanatban boldogabb nem is lehetnék.

~ Millie Faye Gilbert ~

Életem leghosszabb öt órája van mögöttem. Miután beértünk a kórházba engem rögtön egy orvos és néhány nővér vett körül. Fájdalmas és nehéz órák voltak míg végül megszületett a kislányom. Ahogy meghallottam a hangját, minden fájdalmam elmúlt és csak is jó érzés maradt bennem. Miután minden rendben ment és lezajlottak a szükséges vizsgálatok, engem egy üres kórterembe szállítottak ahol csak én voltam, itt leszek pár napig amíg haza nem mehetünk. Boldogság járja át egész testemet, szívemet és lelkemet. Az anyai ösztönök és a vele járó mindent elsöprő szeretet amit a gyermekem iránt érzek, abban a pillanatban úrrá lett rajtam amikor megpillantottam őt, a kislányomat. Néhány perccel később egy nővér hozta be hozzám már felöltöztetve a kicsit és most itt pihen a mellkasomon, a karjaimban. Fáradt vagyok és kimerült, még sem tudom levenni róla a szemem. Annyira hasonlít az apukájára. Az arca, a szája, az orra és a szemei. Teljesen olyan mint Harry, tőlem szinte nem is örökölt semmit. De ez egy kicsit sem bánt mert annyira szép és büszke vagyok rá hogy ő az én kicsikém. - Millie! - halkan nyitódik az ajtó és ahogy a már jól ismert hang felé pillantok mosolyogva veszem tudomásul hogy Harry itt van. - Szia. - köszönök halkan, Harry közelebb sétál és ahogy megáll az ágy mellett és lenéz a kicsire, könnyektől fátyolos tekintettel végig tanulmányozza a kislányunkat. - Olyan gyönyörű. - meghatódva cirógatja meg a kislányunk arcát, aki csak nagy szemekkel néz fel ránk. - Megfogod? - kérdezem mosolyogva. - Igen. - Harry azonnal rábólint és óvatosan a kezébe emeli a picit. Nem tudok parancsolni az érzéseimnek, ahogy nézem őket együtt, néhány könnycsepp gördül végig az arcomon, de ezek boldog könnyek. - Hanna Rae Styles. - Harry olvassa fel a rózsaszín karszalagon szereplő nevet. - Igen. Szerettem volna ha a neve hasonlít a tiédre. - fáradtan dőlök hátra a párnámnak támaszkodva. - Tetszik, nagyon szép név. - leül az ágyam szélére de Hannat továbbra is a karjaiban tartja. - Nem akarok nagyképűnek tűnni, de szerintem teljesen olyan mint én. - suttogja büszkén.

- Igen, jól látod. - nevetek fel halkan. - Köszönöm kicsim. El sem tudod képzelni hogy milyen boldoggá tettél és teszel minden nap. - közelebb hajol és gyengéden megcsókol. - Én is boldog vagyok Harry. - törölgetem a még mindig kibújó könnycseppeket az arcomról. - Szia hercegnőm. Én vagyok apu. - a kicsihez kezd beszélni, olyan aranyosak együtt, le sem tudom venni róluk a szemem. - Amíg te itt leszel anyuval a kórházban, addig apu és a barátai berendezik neked a szobád. Igazi hercegnőhöz méltó lesz, ígérem. - óvatos puszit nyom Hanna homlokára. - Milyen volt a turné? - jut eszembe, hiszen két hónapja nem is láttam Harryt. - Jó volt, de örülök hogy vége. Nekem itt a helyem, veletek. Minden percben mellettetek akarok lenni. - sóhajt fel és látom hogy bántja valami. - Mi a baj? Látom hogy valami bánt. Figyelj, ha nem akarsz visszavonulni én megértem. Nem baj. - mondom teljesen komolyan. - Nem, dehogy. Nem erről van szó. - csóválja a fejét. - Pont az bánt hogy nem voltam veled. Nekem kellett volna behoznom és melletted lenni. Sajnálom. - mélyen a szemembe néz és látom rajta hogy tényleg bűntudata van emiatt. - Most már itt vagy és csak ez számít. - biztatóan mosolygok rá. - Soha nem megyek el többet egy napra sem. - jelenti ki határozottan. - Egyébként mindenki itt van a váróban. - teszi hozzá ezzel meglepve engem. - Mindenki? - kérdezek vissza zavartan. - Gemma az egész csapatot összehívta. Itt van Tessa, Niall, Lora, Liam, Louis, Eleanor, Mark, Linda, Gemma és anya is. - sorolja fel a teljes névsort. - Te jó ég. - kuncogok, de tagadhatatlanul jól esik hogy mindenki itt van. Persze Tris nem, hiszen neki Christopher mellett a helye, de biztos vagyok benne hogy holnap fel fog hívni. Lehunyom a szemem és kényelmesen hátradőlök, fáradt vagyok és a testem szinte könyörög már a pihenésért. - Szólok a többieknek hogy holnap jöjjenek vissza, pihenned kell. - Harry suttog de mielőtt felállna egyik kezem az övére simítom. - Nem. Egész idáig vártak és aggódtak szeretném ha látnák Hannat. - erőtlenül ejtem ki a szavakat. - Millie, kimerültél. Aludnod kell. - próbál meggyőzni. - Oké, de akkor...legalább te mutasd be nekik a kislányunkat. - mosolyodok el. - Rendben, ahogy akarod. - bólint majd a karjaiban pislogó apróságra emeli a tekintetét. - Még jó hogy ez egy magán kórház és itt mindent lehet, különben anyu kiakadna és akkor apu nem tudna mit tenni. - magyaráz Hannanak úgy mintha értené amit mond neki. - Ne gúnyolódj velem. Inkább menj és mutasd be a hercegnődet. - kuncogok. - Hallottad szépségem? Te vagy apu kis hercegnője. - dédelgeti Hannat majd mikor kilépnek az ajtón én szinte azonnal el is alszom.