XXXIV. Rész: Váratlan hír

" If one heart fits another, then like a puzzle piece,

maybe you could be the missing half of me. "

~ Millie Faye Gilbert ~

Reggel kipihenten ébredek és ahogy az oldalamra fordulok szemben találom magam Harryvel. Meglep hogy itthon van, hiszen ilyenkor már a stúdióban kellene lennie. - Harry! - suttogom a fülébe miközben hozzábújok. - Hm? - azonnal felébred. - Ma nem mész be a stúdióba? - kérdezem halkan. - A tegnapi díjátadó miatt ma később kell csak bemennem. - válaszol és egy puha csókot nyom a vállamra. - Zuhanyozhatnánk együtt. - csókjaival a nyakamat kezdi kényeztetni. - Annak nem lenne jó vége. - sóhajtok fel. - Nem lenne jó vége? - kérdez vissza és nekem leesik hogy kissé kétértelműen fogalmaztam. - De...de nagyon is jó lenne. - az arcom színe vörösre vált még a gondolatától is hogy milyen jó vége lenne, mert eddig akárhányszor zuhanyoztunk együtt, mindig szex lett a vége. Ez szinte minden napos már.

- Jól áll a piros szín. - simogatja az arcom ami már közben lángvörös, olyan zavarban vagyok - Nem vicces Harry. Mindig zavarba hozol. - arcom a nyakába temetem hogy így rejtsem el előle. - És miért baj ez? - puszilgat és közben egyik keze levándorol a combomra. - Azért baj mert te rám mindig hatással vagy, minden érintésedtől tombol bennem a vágy, és én nem tudom elérni ugyanezt nálad. - ennél hülyébb helyzetbe nem is hozhattam volna magam. De már mindegy, amit kimondtam nem szívhatom vissza. - Az hogy én nem vörösödök el és nem jövök zavarba mint te, az még nem azt jelenti hogy nem vagy rám hatással. Megőrülök érted. Miért nem látod hogy mennyire kívánlak minden pillanatban? - duruzsolja a fülembe. - Nem értem miért. Rengeteg más lányt megkaphatnál akik sokkal jobbak nálam. Például Emma. - magam sem tudom hogy mi ütött belém hirtelen, az érzelmeim hatalmukba kerítenek és nem tudok uralkodni azon hogy mit gondolok és hogy mit mondok. - Megint itt tartunk? Emma? - elenged és a hátára fordulva a plafonra mered, dühös. Nem tudok mit mondani, nem is merek. Egy szó nélkül mászok ki az ágyból és egyenesen a fürdőbe sétálok. Jól esik most egy kis meleg víz, ellazít és talán kitisztítja a fejem. Hülyeség volt részemről Emmat megemlíteni hiszen pont tegnap közölte vele Harry hogy látni sem akarja. De nem is féltékenység amit érzek, sokkal inkább önbizalom hiány. A rosszul létek mellett mostanában érzékenyebb is vagyok és mintha a hormonok tombolnának bennem. Hosszú percekig gondolkodok, míg végül elzárom a csapot és miután megtörölköztem felöltözök. Félve nyitom ki az ajtót, félek hogy Harry még mindig dühös, de ahogy a szobába lépek már nem is találom ott. Megindulok a földszintre és végül a konyhában találom meg őt, egy boxerben áll és éppen kávét főz. Elmosolyodom a látvány magáért beszél. - Mi olyan vicces? - kérdezi feszülten. - Semmi. - a mosolyom lehervad arcomról és inkább úgy döntök hogy a nappaliban húzom meg magam. Leülök a kanapéra és bekapcsolom a tévét, de egyetlen érdekes műsort sem találok ezért inkább kikapcsolom és egy díszpárnát magamhoz ölelve húzom fel a lábaimat. Azonnal a gondolataimba merülök és egyik pillanatról a másikra, azon kapom magam hogy sírok. Az érzelmek csak úgy kavarognak bennem majd egy ismerős rossz érzés kerít hatalmába, ami már napok óta minden reggel gyötör. Egyik kezem a szám elé kapom és úgy rohanok a mosdó felé. Becsapom magam után az ajtót de bezárni már nincs időm, a wc elé rogyok és néhány pillant után sikerül megkönnyebbülnöm. - Millie! - hallom hogy Harry kopog. - Ne...ne gyere be. - szólok ki közben már a mosdó előtt állva. Megengedem a csapot, hideg vízzel arcot mosok és kiöblítem a szám, jól esik a hűsítő érzés. - Jól vagy? - Harry szólal meg, érzem hogy egyik keze a hátamra simul. - Ühüm. - szipogom, újra a könnyeimmel harcolva. - Mondtam hogy ne gyere be. - suttogok. - Láttam hogy berohansz ide. Tudom hogy miattam vagy szomorú. Ne sírj, kérlek. - egyik kezével letöröl egy kósza könnycseppet az arcomról. Szerencsére nem tudja hogy rosszul lettem. - Nem akarok veszekedni. Ne haragudj hogy felhúztam magam. De elegem van abból hogy Emmat még mindig vetélytársnak tekinted. Tegnap szerintem elég világos voltam. Nekem te kellesz, csak te. - magához húz és átölel. Az érzés leírhatatlan. A testem megnyugszik és a lelkem is, Harry közelsége az egyetlen ami képes megnyugtatni. - Megértettem. Többet nem hozom szóba Emmat. - arcom a mellkasának döntöm. - Köszönöm. - homlokon csókol. - Amúgy neked nem kellene már a fősulin lenned? - tereli a témát. - Öhm...ma..nem kell bemennem. - nagy nehezen sikerül kinyögnöm egy hazugságot. - Miért? - érdeklődik tovább. - Nem tudom. - vonom meg a vállam. - Rendben. - bólint és mosolyog. Örülök hogy nem feszegeti tovább a témát. - Nekem viszont készülődnöm kell. Egy óra múlva a stúdióban kell lennem. - közelebb hajol és gyengéden megcsókol. - Én Gemmaval töltöm a napot. - közlöm vidáman. - Örülök hogy ilyen jól kijössz a nővéremmel. - egyik kezével derekam cirógatja. - Én is. - motyogom, de gondolataim már máshol járnak. Elképzelem ahogy megcsókol, gyengéden és végig simít egész testemen. Lehunyom a szemem és a gondolataimba merülve felsóhajtok. - Millie? - Harry zökkent ki a képzelgéseimből. - Öhm...bocsánat, elkalandoztam. - az arcom a már megszokott vörös színben pompázik, zavarban vagyok. - Észrevettem. - nevet fel. - Mire gondoltál? - kérdezi kíváncsiságot színlelve, pontosan tudja hogy mi járt a fejemben. - Nem mondom el. - csóválom a fejem, azonban Harry nem adja fel, egy pillanat alatt emel fel és a mosdó szélére ültet, ő pedig lábaim közé állva, két keze közé fogja arcomat. - Addig nem engedlek el. - mosolyog rám, amitől a szívem még hevesebben kezd verni. Ellenállhatatlan. - Én csak...elképzeltem ahogy...te és én...tudod... - szégyenlősen motyogok, alig hallom a hangom. - Igen? - várja hogy kimondjam, de közben jól mulat rajtam.

- Elképzeltem hogy megcsókolsz. - suttogom, persze ez nem a teljes igazság. - Egy csók miatt vagy ennyire zavarban? - közelebb hajol de nem csókol meg, csak mélyen a szemembe néz, az őrületbe kerget. - Harry! Pontosan tudod hogy mire gondoltam. Ne kínozz tovább. Tudod hogy szégyenlős vagyok. - a mondat végére elhal a hangom. - Tudom, kicsim. - lassan megcsókol, simogatja ajkaival az enyémet, finoman becézgeti, közben gyengéden az ölébe emel és elindul velem, a hálószobába. - Ez valami mánia nálad, hogy mindig az ágyban kötünk ki? - kuncogok, persze egyáltalán nincs ellenemre. - Tisztellek és szeretlek, ami közöttünk van az nem csak a szexről szól. Nem foglak a fürdőben vagy más kényelmetlen helyen a magamévá tenni. Nevezz régimódinak de én így gondolom. - lassan végig dönt az ágyon és fölém magasodik. A szavai egészen a szívemig hatolnak, minden mozdulata arról árulkodik hogy tényleg szeret és tisztel engem, nem csak mondja hanem ki is mutatja az érzéseit. - Köszönöm. - nézek fel rá csillogó szemekkel. - Mit köszönsz? - kérdezi mosolyogva. - Hogy boldoggá teszel. - egyik kezemmel végig simítok az arcán, majd újabb csókra invitál. Lehunyom a szemem és belenyögök a csókunkba, amikor megérzem kezeit a pólóm alá csúszni. - El fogsz késni a stúdióból. - szakadok el tőle nagy nehezen. - A srácok megértőek, nem vetik a szememre ha kések. - lassan lehúzza rólam a felsőm, majd a nadrágomat is, így már csak a fehérnemű takar előle. - Abban biztos vagyok, de Paul már más kérdés. - sóhajtok fel, nem akarom elengedni, de azt sem akarom hogy miattam elkéssen. - Paul nem érdekel. - újra fölém hajol és ezúttal arcomat, a nyakamat és a mellkasomat halmozza el édes csókjaival. Kezei az oldalamon járnak fel s le, egészen addig amíg végül meg nem szabadít a megmaradt felesleges ruhadaraboktól. A téma ezzel le is van zárva, inkább késik miattam, mintsem hogy itt hagyjon. Én vagyok számára a legfontosabb és ezt most is érezteti velem, ami sokat jelent nekem. Szerencsére őt csak egy boxer takarja amitől, szintén gyorsan megválik és visszatér ajkaimhoz egy forró csókra. De nem tart sokáig, egy puszival újra elszakad tőlem és puha ajkai felfedező útra indulnak egész testemen. Lassan halad lefelé, a bőröm szinte perzsel érintése nyomán. Kis puszik, lágy érintések korbácsolják fel bennem egyre inkább a vágyat, türelmetlen bujasággal élvezem minden mozdulatát. Lábaim közé helyezkedik és csókjai lejjebb vándorolnak, a combom belső felét kényezteti tovább, előbb az egyiket majd a másikat. Minden érintését egy jól eső sóhajjal jutalmazom miközben egyik kezemmel göndör fürtjei közé túrok. - Harry - neve szalad ki a számon amikor megérzem csókjait egyre közeledni legérzékenyebb pontomhoz. - Mit szeretnél kicsim? Csak mond és megkapod. - a szemembe néz miközben felcsókolja magát a testemen, a nyakamig meg sem állva. Ott időzik, a válaszomra várva. - Téged! - magamhoz húzom egy csókra, nyelve óvatosan találkozik az enyémmel és kérésemnek eleget téve meg is érzem őt magamban...

*****

Harry végül egy óra késéssel indult el a stúdióba, de csak nagy nehezen vette rá magát hogy egyáltalán bemenjen, nem akart itt hagyni, de sikerült meggyőznöm, azzal hogy én úgy is Gemmaval töltöm a napot. Amint elment azonnal üzentem is Gemmanak hogy várom, majd a fürdőbe vonultam, de ezúttal a zuhany helyett egy forró fürdő mellett döntöttem. Kellemes volt elmerülni a habokban és el is lazított. - Hát itt vagy? - Gemma hangja hirtelen ér és meg is ijedek aminek egy hangos sikítással adok hangot. - Basszus, Gemma! A frászt hoztad rám. Nem zavar hogy éppen fürdök? Meztelenül. - nézek rá hitetlenkedve. - Ne haragudj, de szólítgattalak, de nem feleltél. És nem...nem zavar hogy fürdesz. Én is nő vagyok, semmi újat nem tudsz nekem mutatni és ráadásul a habok is takarnak. - mosolyog vidáman. - Oké. - bólintok, értelmetlen lenne ilyen apróságon kiakadnom és végülis igaza van. - Hogyan értél ide ilyen hamar? Alig tíz perce üzentem. - kérdezem miközben ő a falnak dől. - Már a közelben jártam. Még Harryt is láttam elmenni. Kicsit késésben volt nem? - pimasz mosolya láttán, elnevetem magam. - Huncutkodtatok? - folytatja már ő is nevetve. - Igen. - vallom be szégyenlősen. - Helyes. El is várom tőletek. - vigyorog szüntelenül. - Gemma! - kiáltok fel és lefröcskölöm, amit sikítozva fogad. - Inkább a nappaliban megvárlak. - végig néz magán, vizes lett de annyira nem vészes, percek kérdése és megszárad. - Köszönöm. - szólok utána majd amikor becsukja magam mögött az ajtót, folytatom a fürdőzést. Nem akarom megváratni ezért pár hosszú perc elteltével kelletlenül, de végül kiszállok a kádból és egy törölközőt magam köré tekerve a szobába sétálok. Gyorsan megszárítkozok és felöltözök. - Reggeliztél már? - szaladok le a lépcsőn, Gemma éppen a tévét kapcsolgatja. - Nem. - feleli és kikapcsolja a készüléket.

- Akkor gyere, együnk valamit mert én éhen halok. - a konyha felé indulok, ő pedig követ. - Rád fér az evés. Mostanában mintha fogytál volna. - alaposan végig néz rajtam. - Fogytam is. - vallom be őszintén. - Gondolom a rosszullétek miatt. - teszem hozzá és vállat vonok. - Mennyit fogytál? - érdeklődik, közben én már a hűtőben válogatok. - Nem tudom, négy vagy öt kilót. - felsóhajtva és farkas éhesen pakolok ki minden szememnek tetsző falatot a pultra. - Egy hét alatt? Nem sok az egy kicsit? - elcsodálkozva néz rám. - Nem tudom mi van velem, Gemma. Én is belátom hogy valami nem stimmel velem. A rosszullétek, a fogyás, az érzelmi kiborulásaim és még folytathatnám a listát, de ma az orvosnál mindenre választ kapok, addig viszont nem akarok bele gondolni sem hogy esetleg valami komoly bajom van. - töltök két pohár narancslevet és Gemma elé teszem az egyiket. - Rendben. Megértelek. - bólint és nem is mond többet ezzel kapcsolatban, aminek most örülök, így is eléggé aggódok amiatt hogy mit fog mondani az orvos. A közös reggeli gyorsan telik. Gemma hamarabb végez mint én és csak kikerekedett szemekkel nézi hogy mennyi mindent tömök magamba. Nem szól semmit, de látom rajta hogy aggódik értem. - Mehetünk? - kérdezem és az utolsó falatot is lenyelem. - Igen. - mosolyog rám és a táskáinkat magunkhoz véve a kocsijához sietünk. A kórházhoz vezető út gyorsan telik, nincs messze, így nem is kerülünk túl nagy forgalomba. Alig fél óra elteltével már a kórház folyosóján ülünk, várva hogy szólítsanak. - Bemenjek veled? - suttogja mosolyogva. - Az jó lenne. - nézek rá hálásan. - Nem lesz baj. Nyugodj meg. - gyengéden megszorítja egyik kezem. Megnyugtat hogy nem vagyok egyedül és hogy Gemma az aki ebben is támogat. Tudom hogy szólnom kellett volna Harrynek, mert ha tudná hogy valami baj van akkor mellettem maradna, minden mást elhalasztva, de nem akarom hogy miattam aggódjon és azt sem szeretném ha a munkáját vagyis az éneklést, a rajongókat, az új albumot és mindent ami ezzel jár a háttérbe szorítaná. - Millie Gilbert? - egy idős hölgy szólít. - Én vagyok. - felállok, Gemma a kezemet fogja és követ. - Fáradjanak be. A doktor úr már várja önöket. - mosolyog ránk a nővér és betessékel az ajtón, ahol egy idősebb férfi fogad minket. - Jó napot. Dr. Redmayne vagyok. - mutatkozik be. - Jó napot! - köszönünk egyszerre Gemmaval majd egy rövid bemutatkozás után helyet foglalunk. - Nos? Milyen panaszokkal küzd Ms. Gilbert? - az orvos kérdőn néz rám. - Rosszullétek gyötörnek. Körülbelül egy hete kezdődtek és mindennaposak. - kezdek bele a mondandómba. - Milyen tünetekkel járnak a rosszullétei? - érdeklődve figyel. - Főleg reggelente fordul elő de napközben is rám tőrt már párszor, szédülés, fejfájás, fáradékonyabb vagyok, émelygés, rosszabb esetben hányás is. Volt már lázam is. Fogytam pár kilót de közben rengeteget eszek. - szinte hadarom a tüneteket. - Értem. Párkapcsolatban él? - kedvesen teszi fel a kérdést és tudom hogy ezzel a terhességre utal. - Igen. És csináltam tesztet, de negatív lett. - mondom feszülten. - Az nem jelent semmit. A terhességi tesztek tévedhetnek. Én a tünetek alapján a legvalószínűbbnek azt tartom hogy ön várandós. De a biztonság kedvéért megvizsgálom. Kérem fáradjanak utánam. - feláll és a vizsgáló felé indul. Gemma megszorítja a kezem, talán érzi rajtam hogy remegek. Képtelenség. Nem lehetek terhes. - Kérem feküdjön fel és a felsőjét húzza feljebb. - az orvos kiadja az utasítást aminek eleget is teszek majd hideg gélt nyom a hasamra. Gemma feszülten áll mellettem és el sem engedi a kezem. Jól esik a támogatása. - Megnézzük hogy igazam van e. - a doktor rám helyezi a műszert és ultrahang kijelzőjére néz, én is oda kapom a tekintetem de nem látok semmit. Talán tévedett. - Meg is van. Látja ott azt a sötét foltot? - mosolyogva kérdezi. - Igen, látom. - bólintok. - Ő okozza a rosszulléteket. - közli még mindig mosolyogva. - Terhes vagyok? - teljesen lesokkol az információ. Könnyes tekintettel nézek Gemmara aki meghatódva, szeretettel nézi a kijelzőt.

- Gratulálok Ms Gilbert. Ön kisbabát vár. - Dr. Redmayne letörli a hasamról a gélt és én azonnal le is mászok a vizsgálóról. - De...én...én... - nem találom a szavakat. Még mindig úgy gondolom hogy túl fiatal vagyok és Harry is az. Nem lehet belőlünk szülő, most még nem. Mégis valami megmagyarázhatatlan melegség járja át egész testemet. Egy újfajta szeretet éled fel bennem, a szívem alatt növekedő pici iránt. Túl sok nekem ez a kettős érzés. Zokogva borulok Gemma vállára aki átölel és próbál megnyugtatni. - Nézze Ms Gilbert. Úgy látom hogy nem volt tervezett ez a terhesség és az adatlapján láttam hogy igen fiatal. Ha gondolja beszélgethetünk a lehetőségeiről. - az orvos beszélni kezd. - A lehetőségeimről? - kérdőn nézek rá. - Lehetősége van lemondani a kicsiről. Az abortuszt nem ajánlom, mert kockázatos, meglehet hogy később már nem lenne képes teherbe esni. A másik lehetőség az örökbe adás. Sok fiatal anya gyermeke talált már szerető családra. - meghökkenve hallgatom amit mond és először szavakat sem találok. - Hogy mi? Ezt nem mondja komolyan, ugye? - végül megtalálom a hangom és ki is engedem, nem tetszésem jeléül, hangosabban is beszélek mint a megszokott. - Nyugodjon meg Ms Gilbert. Kötelességem volt tájékoztatni önt ezekről. - Dr. Redmayne türelmesen beszél, így én is megnyugszom. - Természetesen megtartom a kicsit, ő az én...gyerekem. - suttogom az utolsó szót. Magam is alig hiszem el hogy ez a szó az én számat hagyta el. - Ez esetben rendszeres vizsgálatokra kell járnia. A magzat fejlettsége alapján, az ötödik-hatodik hétben járhat. - jegyzetelni kezd egy papírra. - Hat hete békültetek ki Harryvel. - Gemma suttog a fülembe amíg az orvos mással van elfoglalva. - Ezek szerint Párizsban estem teherbe amikor a koncert után...kibékültünk. - sóhajtok fel. - De ugye azért örülsz neki? - Gemma félve teszi fel nekem a kérdést. - Nem számítottam rá hogy ilyen fiatalon leszek anya, de ő az én gyerekem és már most szeretem őt. Csak félek. - könnyek szöknek a szemembe, ahogy végig gondolom a helyzetemet. -  Harry híres, a rajongók eddig is gyűlöltek engem, ezután még jobban utálnak majd, ezen kívül most hogy várandós vagyok a főiskolát véglegesen elfelejthetem, legalábbis egy időre és akkor még nem is beszélve Trisről. Biztos hogy nem örül majd neki. De a legjobban valami mástól félek...- nem fejezem be a mondatot. Rettegek ha csak belegondolok. - Mitől félsz a legjobban? - Gemma kíváncsian néz rám. - Harry! - csak a nevét tudom kimondani, mert újra sírás fojtogat. - Örülni fog neki. Szereti a gyerekeket és téged is. Ne aggódj emiatt. - Gemma biztat majd az orvos érkezik vissza hozzánk. - Jól van Ms Gilbert. Két hét múlva újra találkozunk. Felírtam az időpontot. - kezembe nyom egy cetlit. - És itt az ultrahang felvétele. - egy kis képet is átad, amin megörökítve szerepel az amit az imént még csak a monitoron láthattunk. - Köszönöm. - mosolyodok el halványan a kis képet nézegetve. - Igazán nincs mit. Akkor két hét múlva. - elköszönünk és Gemma oldalán sietősen távozok. - Mikor mondod el Harrynek? - teszi fel a kérdést már a kocsiban ülve. - Nem tudom. - csak bámulok ki az ablakon, az elhaladó autókat figyelve. - Joga van tudni. - ismét megszólal és most már rá nézek. - Én is csak most tudtam meg. Adj egy kis időt hogy átgondoljam és megtervezzem hogyan adom tudtára hogy apa lesz. Csak pár nap. - kérlelem reménykedve. - Újabb titok? - felém pillant majd vissza az útra. - Gemma, kérlek. - már szinte könyörgök. - Rendben. Én nem szólok senkinek. De minél tovább titkolod annál jobban felemészt majd a titkolózás, akárcsak a főiskolával kapcsolatban. Harry a párod, a társad, hamarosan a férjed és a gyereked apja. Ezen gondolkodj el Millie. - sosem hallottam még ilyen komolyan beszélni őt, de volt igazság abban amit mondott. - Úgy lesz, ígérem. - bólogatok. - És köszönöm hogy mellettem vagy Gemma. - mondom hálásan. - Ez a legkevesebb. - mosolyodik el halványan. - Cserébe megígérheted hogy én leszek a keresztanyukája. - rám kacsint, tudom hogy viccelődik hogy oldja a feszültséget, de az igazság az hogy én komolyan őt szeretném a kicsi keresztanyjának. - Gemma. Én lennék a legboldogabb ha vállalnád a feladatot. - mosolygok már én is. - Ezer örömmel. - felcsillan a szeme és hirtelen engem is átjár az a boldogság ami belőle sugárzik. Már csak egy feladatom van....mindent elmondani Harrynek...