XX. Rész: Over Again

" Then my kiss can mend your broken heart

I might miss

Everything you said to me

And I can lend your broken parts

That might fit, like this

And I will give you all my heart

So we can start it all over again..."

~ Millie Faye Gilbert ~

Egy és fél óra alatt sikerült megnyugodnom, legalább annyira hogy lezuhanyozzak és átöltözzek a pizsamámba. Letty és Pierre még nem jöttek haza de most ennek örültem is, nem tudom mit tudnék nekik mondani. Rossz ötlet volt hogy elvittek a koncertre, mert Harryt látni mindennél rosszabb volt. Olyan sebeket tépett fel bennem amik még most sem gyógyultak be teljesen. A nappaliba telepedek ki, nem tudok elaludni pedig már kilenc óra is elmúlt. Bekapcsolom a tévét hátha az majd eltereli a gondolataimat, de nem. Csak Harryre tudok gondolni. Még mindig szeretem őt, de miért?! Kiáltom magamban. Miért nem tudom őt elfelejteni?! A gondolataimból a csengő hangja riaszt fel. Lassan állok fel, biztos Letty és Pierre jött meg. - Nincs nálatok a lakáskulcs? - nyitom ki az ajtót de legnagyobb döbbenetemre nem velük találom szemben magam, hanem Harryvel. - Mit...Mit keresel itt? - motyogom zavartan. - Beszélnünk kell Millie. - zöld szemei csillognak, olyan ellenállhatatlan. - Nem hiszem hogy van miről. - csóválom a fejem. - Csak hallgass meg. Adj öt percet. - könyörög. - Oké. Öt perc, nem több. - tárom ki jobban az ajtót hogy bejöhessen. - Hallgatlak. - mondom halkan és ölbe fonom kezeimet a mellkasom előtt, Harry pedig megáll a nappali közepén velem szemben. - Eltűntél. - sóhajt feszülten. - Tudod hogy miért. - felelem röviden, nem szívesen emlékszek vissza arra a napra. - Emma és köztem nem történt semmi. Azóta sem láttam őt. Aznap este elmentünk a srácokkal vacsorázni és ott összefutottunk vele, csatlakozott hozzánk, aztán ő jobbra ment mi meg balra. - magyarázkodni kezd és meglep amit mond de ez már mind nem számít. - És a kép? - kérdezem halkan, próbálok nyugodt maradni de a közelében nehezen megy. - Akkor fotóztak le minket amikor éppen kiléptünk az étteremből és rögtön címlapsztorit csináltak belőle. Esküszöm neked hogy nem történt semmi. - felém lép de én rögtön hátrálok egy lépést.

- Köszönöm hogy elmondtad Harry. - bólintok. - Hiszel nekem? - kérdezi és halványan elmosolyodik. - Igen. Hiszek neked. - bólintok, magam sem tudom miért de tudom, érzem hogy nem hazudik. - Hallottam anyukádról. - szólal meg ismét ezzel megelőzve a kínos csendet. - Már jobban van. De tovább kell a rehabon maradnia. Márciusban engedik ki. - közlöm érzelem mentes hangon. Nem akarok vele az anyámról beszélgetni, mert amikor szükségem volt rá, ő nem volt velem. - Hallom Tris kisbabát vár. - mosolyodik el, egy újabb témát dob fel. - Harry! Elég! Nem akarok bájcsevegni. Menj el. - nézek az ajtó felé. - Nem megyek el. - ellenkezik. - Miért? Már úgy is mindegy, nem? Éld az életed tovább, sok sikert kívánok és én is élem a saját kis életemet. - lehunyom a szemem, így próbálom visszatartani a könnyeimet. - Nem, egyáltalán nem mindegy. - megindul felém. - Ne! Harry! - távolodok tőle, nem akarom őt a közelemben. - Öt hónap sok idő. - suttogom. - Ugyanúgy szeretlek mint öt hónappal ezelőtt. - egyenesen a szemembe néz és ahogy azt mondja szeret, már nem tudok uralkodni magamon, a könnyeim szabad utat törnek maguknak. Nem tudok megszólalni. - És tudom hogy te is szeretsz még. A barátaid elmondták. - újra beszélni kezd. - Letty és Pierre? - kérdezek vissza. Alig tudom elhinni hogy ők küldték ide. De persze, hiszen honnan is tudná a címem. - A lány...vagyis Letty elég erőszakos volt. - mosolyog rám. Imádom amikor mosolyog, így látszanak a gödröcskék az arcán. - Letty már csak ilyen. - vonom meg a vállam. - Egyébként is meg akartalak keresni. Amikor megtudtam hogy Párizsban vagy, megkértem Pault hogy ez legyen az utolsó állomása a turnénknak és szerencsére belement. - egyik kezét a zsebébe dugja, feszült, akárcsak én. - Honnan tudtad meg? Tessa vagy Lora mondta el? - gyanakvóan nézek rá. - Egyikük sem. Tudtam hogy tudják de nem lehetett belőlük kiszedni. - csóválja a fejét. - Akkor? - kíváncsiskodok. - Az egyik képen amit kitettél twitterre, a háttérben ott van az Eiffel torony, így nem volt nehéz kitalálnom. - szégyenlősen mosolyog, le sem tudom venni róla a szemem. Még mindig csábító. - De...letiltottalak. Hogyan láttad a képeket? - zavartan teszem fel a kérdést. - Engem letiltottál de a srácokat nem. Ők mutatták meg az összeset. És amikor láttam hogy boldog vagy úgy éreztem hogy nincs jogom csak úgy megjelenni nálad. És ott volt az a sok kép amin azzal a sráccal vagy...Pierre azt hiszem ez a neve. A koncerten pedig láttam hogy egymás kezét fogjátok. Úgy éreztem mintha ezer kést döftek volna szívembe. - a vallomása érzékenyen érint, a könnyeim újra elhomályosítják a látásom. - Pierre csak a barátom és a lakótársam. - úgy érzem tudnia kell, nem fogok neki hazudni. - Már tudom. Mondta hogy ő...meleg. - motyogja. - Letty és Pierre sokat segített nekem az elmúlt öt hónapban. Tartották bennem a lelket. - mondom komolyan. - Sajnálom Millie! - ismét felém sétál. - Ne! - tiltakozok de ezúttal nem áll meg, egyenesen felém tart majd amikor már elég közel van hozzám, két keze közé fogja arcomat. - Szeretlek és veled akarok lenni. - mélyen a szemembe néz, hm..azok a zöld szemek, egyszerűen elveszek bennük, de erősnek kell lennem. - Nem az a lány vagyok már Harry. Megváltoztam. - suttogom. - Ugyan az vagy. Látom a szemedben. - hajol közelebb, azt hiszem megcsókol, de nem teszi. - Gyere velem. Gyere velem Londonba. - kezei a derekamra csúsznak és szorosan ölel magához. - Nem! - lököm el magamtól amennyire tudom. - Azt hiszed hogy csak idejössz és máris a karjaidba omlok? Hát nem teszem. Nem megyek veled sehová, az én életem már itt van. - kelek ki magamból dühösen, de nem rá haragszom, hanem magamra mert egy pillanatra megláttam az esélyt kettőnk számára. - Hogy mondhatod ezt? A családod is Angliában van. - csalódottan néz rám. - Én...- elakad a szavam, mert tudom hogy igaza van. Tris mondta hogy anya hozzá költözik ha kiengedték az rehabról, tehát a családom tényleg Angliában lesz. - Nem számít. Én itt maradok. - jelentem ki végül határozottan de közben egyre nagyobb harcot vívok önmagammal. - Miattad jöttem el. Csak is a te hibád. - kiabálom, a hangom megremeg. - Ide jöttem hogy megértessem veled azt ami történt. Mindenkinek hiányzol Millie. És most hogy minden rendbe jöhetne, makacsul hajtogatod hogy nem akarod. - megemeli a hangját. Nem tudok mit reagálni. Igaza van, de valami visszatart. Valami nem hagyja hogy elengedjem az elmúlt öt hónap fájdalmát. - Mondj valamit! - kéri halkabban beszélve. - Már...nem...szeretlek. - fordulok el tőle hogy ne lássa az arcom, hazugság, nagyon is szeretem de azt akarom hogy elmenjen, nem bírok tovább a közelében lenni. - Tudom hogy ez nem igaz. A barátaid elég bőbeszédűek voltak. Tudom hogy a dalainkat hallgatod esténként de csak azokat a részeket amiket én énekelek. Miért tennéd ha nem szeretnél már. - hallom a lépteit majd szorosan mögöttem megáll, kezeit a derekam köré simítja és magához ölel. Hátam a mellkasának simul. Nem tudok mit mondani, remeg minden porcikám az érintésétől, és a könnyeim előtörnek. - Harry! - elcsuklik a hangom. - Hiányzol. - suttogja a fülembe majd fejét a nyakamba fúrja. - Azért hallgattam a dalaitokat mert csak így hallhattam a hangod. - fordulok meg lassan az ölelésében. - Én még a hangod sem hallhattam. - néz a szemembe miközben egyik kezével lesimogatja a könnyeimet az arcomról. - Meg kellett volna hallgatnom téged. Ha nem tűnök el szó nélkül akkor az elmúlt öt hónap nem telt volna így. Megvártalak volna és most boldogok lehetnénk együtt. - magamat vádolom, hiszen ha nem csapom rá a telefont hanem meghallgatom a magyarázatát akkor soha nem jöttem volna el. - Még most is lehetünk boldogok. Együtt. - mély hangján duruzsol, annyira ellenállhatatlan. - Félek...hogy ha újra együtt leszünk...én...én még egyszer nem bírnám ki hogy elveszítselek. - dadogom értelmetlenül a szavakat. - Nem veszítesz el soha. Bízz bennem. - kéri lágyan. - Az újságok megint csak rólunk szólnak majd. - újabb kifogással állok elő. - Pont leszarom hogy mit írnak rólam a pletykalapok. Jelenleg az őrület határán állok...ha nem csókolhatlak meg most azonnal...én... - nem hagyom hogy befejezze a mondandóját, szenvedélyesen csókolom meg. Öt hónapja vágyok erre a pillanatra és most ki akarom élvezni minden pillanatát. Lassan hátrálunk de a csókot egy pillanatra sem szakítjuk meg, hátam a falhoz simul, kezei a combom hátsó részére siklik és egy pillanat alatt emel fel, közé és a fal közé szorulok, egy cseppet sem bánom, lábaim a dereka köré fonom miközben kezeimmel máris a hajába túrok. Csípőjét az enyémnek nyomja és ebben a pillanatban a vágy szinte robban a testemben. Felnyögök, jó érzés járja át egész testem. - Harry....ne...- szakadok el tőle nagy nehezen. - Millie...akarlak...de nagyon... - vágytól csillogó zöld szemei is erről árulkodnak. - Csak azt akartam mondani hogy ne itt. - mosolyodok el halványan. - Menjünk a szobámba. - lemászok az öléből majd kezét megragadva húzom magam után egyenesen a szobámba....