XXIX. Rész: Félelem

" Ha érkezik száz kedves üzenet, azt is meg tudja mérgezni egy rosszindulatú. "

~ Millie Faye Gilbert ~

Reggel álmosan fúrom fejemet Harry mellkasába, miközben végigsimítok a gerince vonalán. Elmosolyodok amikor érintésemre belesóhajt a fülembe. - Maradjunk még így. - suttogja a szokásosnál is rekedtebb hangon. - Reggelente olyan szexi a hangod. - kuncogok és felnézve rá egy puszit lehelek az állára. Fáradt mosolyra húzza ajkait majd szorosan magához ölel és megcsókol. Kezemet a hajába vezetem és egy tinccsel kezdek játszadozni. - Nem fázol? - a lehető legközelebb fészkeli magát hozzám és ezen már nevetnem kell. - Igaz hogy tél van de a házban van fűtés és egyáltalán nincs itt bent hideg. - magyarázom sokat tudóan. - Csak megfelelő magyarázatot kerestem hogy miért tartalak magamhoz ennyire közel. De lebuktam. - simít végi az arcomon. - Szeretek ilyen közel lenni hozzád. - jegyzem meg halkan. - Én meg téged szeretlek. - fogja meg a kezem ujjainkat összefonva. - Én is szeretlek. - csókolom meg gyengéden de mielőtt elmélyíthetné a csókot elszakadok tőle és kibújok az ágyból. - Most hová mész? - meglepetten néz rám. - Először is zuhanyozok és utána lemegyek a konyhába, reggelit csinálni, te addig lustálkodj tovább nyugodtan. - mosolygok rá a legelbűvölőbb mosolyommal. - Tényleg képes vagy itt hagyni? - fejét a párnájába temeti és még a takarót is a fejére húzza. - Harry! - nevetek rajta, hihetetlen hogy milyen ragaszkodó tud lenni. - Alszok. - dünnyögi rekedten. - Azt jól teszed. - lassan egy hang nélkül kerülöm meg az ágyat és az ő oldalán megállva lehúzom róla a takarót. - Haragszol rám? - kérdezem szégyenlősen, amire felkapja a fejét majd mosolyogva karolja át a derekam és magához húz. - Egy finom reggelivel kiengesztelhetsz. - maga mellé ránt, így újra az ágyban kötök ki, méghozzá Harry alatt. - És mit kérsz reggelire? - érdeklődök kezeimet a nyaka köré fonva. - Lepj meg. - motyogja már ajkaimra és mire újra megszólalhatnék megcsókol, gyengéden mégis tele érzelemmel. - Harry...- sóhajtok a csókba, muszáj elengednem mert tudom hogy ha engedek a kísértésnek akkor ma ki sem megyünk a szobából. - Nem akarom hogy itt hagyj. - ajkai a nyakamat kényeztetik és nekem egyre nehezebb ellenállni. - De muszáj. - próbálok kimászni alóla de nem enged. - Harry. - nevetek a próbálkozásán hogy visszatartson. - Biztos hogy nem tudlak meggyőzni? - kölyök kutya szemekkel néz rám. - Biztos. - bólintok határozottan. - Hol van ilyenkor a híres Styles vonzerőm? - csóválja a fejét lemondóan és elenged, így könnyedén ki tudok mászni mellőle. - Ellenállhatatlan vagy, hidd el nekem. - kacsintok rá. - Mégis itt hagysz. - visszadől az ágyba és nyakig betakarózik. - Este kárpótollak. - indulok meg a fürdő felé. - Szavadon foglak. - szól utánam mosolyogva. - Remélem is. - csukom be magam mögött az ajtót. Egy gyors zuhany után, felfrissülve lépek ismét a szobába. Harry viszont alig tíz perc alatt ismét elaludt. Ilyenkor olyan mint egy angyal. Alaposan szemügyre veszem tökéletes vonásait majd halkan kiosonok a szobából és megindulok a konyhába. Meglepetésemre Liamet találom csak ott. - Jó reggelt. - mosolyog rám. - Jó reggelt. - köszönök vissza miközben a hűtőhöz lépek. - Kávét? - kérdezi kedvesen, a szokottnál is udvariasabb. - Nem, köszönöm. - rázom meg a fejem. - Többiek? - érdeklődök még mindig a hűtőben kutatva.

- Mindenki alszik még. - adja meg a választ. - És te miért keltél ilyen korán? - kérdezem kíváncsian közben már egy banánt hámozva. - Paul hívott. - sóhajt és elkapja rólam a tekintetét, azonnal tudom hogy valamit titkolni akar előlem. - Mi történt? - kíváncsiskodok. - Várjuk meg Harryt is és elmondom. - feláll és újabb adag kávét tölt magának. - Nem! Most mondod el. - erősködök. - Millie. Tudom hogy rosszul viseled az ilyesmit, szóval jobb lenne ha Harry is melletted lenne. - próbál meggyőzni. - Felhívom Pault. - veszem elő a telefonom de mielőtt tárcsázhatnám a számot, Liam veszi ki a kezemből. - Liam! Add vissza a mobilom. - követelem. - Oké. De ne hívd fel Pault. Inkább elmondom én. - visszanyújtja nekem a telefonom és visszaül a helyére, én pedig helyet foglalok mellette. - Tegnap még Londonban lefotóztak minket amikor ide indultunk és a képeken kiszúrták a gyűrűt a kezeden. Elkezdődtek a találgatások, ezért Paulnak muszáj volt hivatalos közleményt kiadni amiben megerősítette a hírt miszerint Harry megkérte a kezed. Most ezzel van tele az internet és az újságok. - halkan beszél és lassan, látom rajta hogy tart a reakciómtól. - Gondoltam hogy ki fog derülni. De nem hittem hogy ilyen hamar. - feszülten túrok a hajamba. - Mi mind melletted állunk Millie. De talán nem ártana Harrynek is elmondanod a titkod. - suttog. - Milyen titok? - zavartan nézek rá. - Lora elmondta hogy néhány rajongónk gyűlölködő üzeneteket küld neked. - biztatóan megfogja egyik kezemet. - Oh! - lehunyom a szemem és átkozom magam amiért elmondtam Loranak. Emlékszem, karácsony másnapján mondtam el neki hogy akadt pár százezer utálóm. - Harry nem tudhatja meg. - szólalok meg ismét. - Miért nem? - Liam értetlenkedik. - Mert nem akarom hogy miattam aggódjon. Ki tudja még Loran és rajtad kívül? - kérdezem, előre félve a válaszától. - Mindenki. Niall, Tessa és Louis is. - pont azt a választ kapom amitől féltem. - Francba! Hogy lehet Lora ennyire pletykás? - pattanok fel idegesen. - Lora csak nekem mondta el, én szóltam el magam a többiek előtt. - bocsánatkérően néz rám. - Mindegy. Harry nem tudhatja meg és kész. - jelentem ki határozottan. - Mit nem tudhatok meg? - Harry hangja tölti be a konyhát és én hirtelen ledermedek. Hogyan magyarázom ki magam ebből?! - Vissza megyek Lorahoz. Ti beszéljetek, van miről. - Liam sétál ki a konyhából így kettesben hagyva Harryvel. - Mi a baj? - közelít felém és amikor elég közel van hozzám magához ölel. - Paul reggel felhívta Liamat. Már mindenki tudja hogy eljegyeztél. - bújok hozzá. - Tudtuk hogy ez lesz. - simogatja a hátam hogy így nyugtasson meg. - És mi az amiről nem tudhatok? - kérdez rá a lényegre. Nem vagyok benne biztos hogy képes leszek hazudni neki, de egy próbát megér. - Semmi. Csak erről volt szó. - mosolyodok el halványan. - Feltételezem hogy te magad sem hiszed hogy ennyire hülye vagyok. Ezt így is úgy is megtudtam volna. Szóval mást akarsz előlem titkolni. Mi az? Kivele. - egyenesen a szemembe néz. - Nem fontos Harry. - elfordulok tőle és inkább neki látok a reggeli készítésnek. - Miért nem mondod el? - csak nem hagyja annyiban. - Mert nem akarom elmondani. - emelem meg a hangom, de azonnal meg is bánom. - Most akkor ki nem bízik a másikban? - szemrehányóan néz rám majd sarkon fordul. - Harry! - szólok utána, de mintha meg sem hallaná, egyszerűen magamra hagy. Én vagyok a bűnös, tudom jól, mert képtelen voltam elmondani neki hogy a rajongóik közül jó páran gyűlölködő üzeneteket küldenek nekem, de csak azért tartottam titokban mert nem akartam hogy aggódjon értem és tudom hogy mennyire szereti a rajongóikat. Még mindig a konyha ajtót bámulom mintha valami csodára várnék, de Harry nem jön vissza. Ahogy a tekintetem a kezemen csillogó gyűrűmre siklik már nem tudom vissza tartani a könnyeimet. Trisnek talán igaza volt és az eljegyzés még túl korai. Nem számít hogy szeretjük egymást ha közben már most veszekedünk. Már szinte zokogva indulok meg a bejárati ajtóhoz ahol sietve kapom magamra a cipőim és a kabátom majd kilépek a házból. Arcomat azonnal megcsapja a hideg levegő és a könnyeim miatt még inkább fázik az arcom, de nem törődöm vele. Kell egy kis friss levegő, egyedül akarok lenni. Éppen a kapun készülök kilépni amikor egy autó áll meg a ház előtt. - Szia Millie. - Gemma száll ki mosolyogva. - Szia. Te mit keresel itt? - kérdezem halkan. - Én is örülök hogy látlak. - ölel meg. - Ne haragudj csak rosszul kezdődött a nap. - viszonzom az ölelését.

- Miért sírsz? - kérdezi aggódva. - Harryvel kicsit összekaptunk. - sóhajtok fel. - Az öcsém néha nehézfejű. - bólogat a szavaira. - Az én hibám. Nem mondtam el neki valamit ami...mindegy. - vonom meg a vállam. - Az utálkozó üzenetek? Hallottam róluk. Louis mondta. Sajnálom. - ismét magához ölel. - Nem is tudom miért hittem hogy ez valóban titok maradhat. - húzódok el Gemmatól. - Menj csak be. - mutatok a ház felé majd elindulok az egyik irányba nincs úti célom, csak sétálni akarok. - Te hová mész? - Gemma szól utánam. - Sétálni. Majd jövök. - intek neki vissza és haladok tovább. Szerencsére nem jön utánam és ezért most hálás vagyok. Szükségem van egy kis magányra. Szeretem Harryt és boldog vagyok vele, de az tény hogy a rajongók és a média jelenléte alaposan megnehezíti a mindennapjainkat. Két és fél hete vagyunk újra együtt és ez idő alatt az életem őrülten megváltozott. Most vágyom csak igazán vissza Párizsba. Nyugodt életet akarok, távol a kíváncsi tekintetektől, az újságíróktól...mindentől. De Harry nélkül képtelen lennék élni, ezért inkább belekényszerítem magam az elvárásokba és próbálom tűrni és elfogadni a rólam alkotott negatív véleményeket. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben. Már vagy egy órája sétálok amikor elfog egy rossz érzés és észreveszem hogy egy autó követ. Hátra nézek de sötétített az üveg így nem látom ki ül benne. A léptemen gyorsítva próbálom lerázni, de az autó is gyorsít. Már biztos hogy engem követ. Lassan a zsebembe nyúlok és előveszem a mobilom. Gyorsan tárcsázok. - Millie merre vagy? - Gemma szól bele, őt hívtam. - Figyelj Gemma. Azt hiszem valaki követ engem. Egy fekete autó. - remeg a hangom, szinte suttogok. - Uram isten. Harry! - hallom ahogy Gemma kiabál majd átadja a telefont Harrynek. - Mi a baj? - hallom meg az ismerős mély hangot a vonal másik feléről. - Harry...egy fekete autó követ...félek. - már a visszatartott könnyeim fojtogatnak majd hirtelen megáll mellettem az autó. - Millie merre vagy? Érted megyek. - Harry zaklatott én pedig megdermedve figyelem a fekete kocsit. - A....park...- hebegem de nem tudom végig mondani, mert ahogy az autóból kiszáll a követőm, megremeg a kezem és a telefonom is leejtem....