I. Rész: Viszlát Chicago!

" Everybody's lookig for something. 
Something, that makes it all complete. 
You"ll find it in the strangest places..." 

~ Millie Faye Gilbert ~

El sem hiszem hogy eljött a nap amikor végre elmehetek innen, még ha csak a nyárra is de elmehetek. Nem kell anyám siránkozását és önpusztítását néznem és ami még jobb a férje, Roger undorító vizslató tekintetét sem kell magamon éreznem. Amikor egy hete felhívott a nővérem hogy töltsem nála a nyarat, nem volt kérdéses a válaszom, azonnal igent mondtam. Egyrészt azért mert menekülni akarok innen, másrészt azért mert vagy három éve nem is hallottam a nővérem felől és hiányzik. Angliában él egy kis városban, ami nincs éppen közel, mivel én Chicagoban élek. Nem mondhatnám hogy bárkinek is hiányozni fogok amíg távol leszek, mivel barátaim nincsenek, anyám pedig az italos poharán és Rogeren kívül nem igazán törődik semmivel és senkivel, ebből következik az hogy nekem sem fog hiányozni senki. - Hé! Mills! - Roger visszataszító hangjára eszmélek, meg is riadok. - A nevem Millie, mondtam már hogy ne becézgess. - vetek felé egy szúrós pillantást. - Már az is baj ha barátkozok veled? - sétál beljebb, cinikus mosollyal az arcán. - Igen, baj. És menj ki a szobámból! Most! - förmedek rá. Utálom ha bejön, főleg amikor így settenkedik, nem véletlen az sem hogy éjszaka bezárom a szobám ajtaját, ki tudja mire lenne képes. - Ki viszlek a repülőtérre. - elém lép és végig simít a karomon, én azonnal elrántom és távolodok tőle pár lépést. - Nem kell. Majd anya...- ellenkezek de közbe vág. - Anyád ivott, nem vezethet. - csóválja a fejét. - Kettesben leszünk az autóban. - kacsint. Hát persze hogy anyám ivott, hiszen a boros poharával kel és azzal is fekszik. - Hívok taxit. - továbbra sem egyezek bele hogy Roger vigyen ki a repülőtérre. Nem, azt soha! - Ne kéresd magad. - felém sétál. - Hagyj békén. - szólok rá, miközben még bedobálok pár holmit a bőröndömbe. - A könyveid. - mutat az íróasztalomra. - Azokat is viszem. - sétálok oda és kezembe veszem a kedvenc könyveimet és persze a naplómat is majd a ruháim közé dugom. - Hiányozni fogsz Mills. - ezúttal mögém lép és egyik kezével a hajamhoz ér. - Roger hagyd abba. Megmondtam már ezerszer hogy ne érj hozzám, különben...- egyenesen a szemébe nézek. - Különben? - vigyorodik el. - Megmondod anyádnak? Ugyan kérlek, néha azt sem tudja hol van. És nem is hinne neked. - nevet fel. - A rendőrség viszont bizonyára érdeklődve hallgatná amit mondok nekik. - mosolyodok el, nehogy azt gondolja hogy bármit megtehet csak azért mert az anyám, gyenge és nem törődik semmivel. - Fejezd be a csomagolást, aztán kiviszlek a repülőtérre. - hirtelen elkomolyodik, talán megijedt. - Taxival megyek. - veszem kezembe a mobilom majd tárcsázok. - Fél óra múlva itt a taxi. - sóhajtok, Roger pedig távozik. Örülök amikor végre ismét egymagam lehetek a szobámban és nyugodtan fejezhetem be a csomagolást. Nem tudom mi lesz ha visszajövök, de egyenlőre erre még nem is gondolok, hiszen csak most kezdődik a nyár. Rogerrel harcolhatok még eleget utána. Hamar telik az idő, alig húsz perccel később már a nappaliban állok és a csomagjaim az ajtó előtt sorakoznak. - Mindjárt itt a taxi. Ideje elbúcsúzni. - anyámhoz lépek, bűzlik az alkoholtól. - Hiányozni fogsz Tris. - szorosan ölel át. Már megszoktam hogy a nővérem nevén szólít, ilyenkor mindig azzal nyugtatom magam hogy azért hív így mert hiányzik neki Tris. - Millie vagyok anya. - suttogom, kicsit azért bánt a dolog. - Ne haragudj drágám, nyelvbotlás volt. - kortyol az italába. - Na jó! Mennem kell. - sóhajtok fel. - Előbb köszönj el szépen Rogertől is. - utasít. - Nem. - tiltakozok. - Ő az apád. - anyám erőszakoskodik. - Roger nem az apám. - fintorogva pillantok az említettre. - Ja! Mert az apád elhagyott. - Roger szavai szíven ütnek, de nem mutatom ki az érzéseimet. - Oké! Szia Roger. - köszönök majd az ajtó felé indulok. - Ölelés? - anyám szól utánam. - Azt soha. - nézek vissza. - Kérlek Tris! - anyám könyörög, összeszorul a szívem ahogy ránézek. Olyan vékony, olyan törékeny és teljes káosz az élete, ha egy kis örömet okozok neki azzal hogy megölelem a férjét, hát legyen, megteszem. - Rendben. - bólintok majd Roger széttárt karjai közé lépek. Már az illatától is felfordul a gyomrom és ahogy magához ölel, legszívesebben elfutnék, de nem teszem. - Hiányozni fogsz Mills. - szorosan ölel, majd anyám figyelmetlenségét kihasználva egyik kezével megpaskolja a fenekem. - Eressz el. - lököm le magamról a kezét. - Undorító vagy. - suttogom hogy csak ő hallja. - Alig várom hogy újra lássalak. - kacsint és vigyorog majd megáll egy taxi a ház előtt és dudál. - Végre! - nyitom ki az ajtót és a sofőr segít bepakolni a csomagjaimat. - Szia anya. - szólok még vissza majd becsukom az ajtót és beszállok a taxiba. - A repülőtérre, legyen szíves. - adom meg a célt a sofőrnek majd indulunk is.

*****

Hosszú út áll mögöttem amikor végre leszáll a repülő Anglia egy részén, nem tudom pontosan hol, sosem ment a földrajz. Már most pánikolok hogy innen hogyan jutok el Holmes Chapelbe, hiszen azt sem tudom hogy most hol vagyok pontosan. Tris nem tudott kijönni elém, tehát magamra vagyok utalva. Amikor sikeresen átjutok az ellenőrzésen azonnal a bőröndjeimhez sietek hogy el ne vesszen egyik sem. - Hölgyem, várjon, segítek. - egy magad vörös hajú férfi lép mellém. - Köszönöm. - mosolygok rá miközben ő leemeli az utolsó és egyben legnagyobb csomagomat. - Igazán nincs mit. - biccent majd elsétál, még utána nézek és látom hogy a családjával van itt, bizonyára ők is utaznak, csak megvonom a vállam és megnyugtat a tudat hogy nem veszett ki mindenkiből az emberség. - Taxi! - intek le egy autót, sikeresen. - Bocsánat! Sietek! - egy magas, göndör hajú srác vágódik be az én taximba, sietős a dolga és napszemüveg van rajta, a kabátja nyakik felhúzva. - De! - hebegem teljesen feleslegesen mert a taxis már indít is és elhajt. - Bunkó. - kiabálok utána, de biztosan nem hallja, viszont a körülöttem állok megbotránkozva néznek rám. - Ellopta a taximat. - vonok vállat, amúgy sem érdekel hogy mit mondanak, inkább egy újabb fuvart intézek magamnak és végre elindulhatok a nővéremhez. Megadom a sofőrnek a címet aki furcsállva néz hátra. - Elnézést hölgyem. - szólít meg. - Igen? - mosolyodok el kedvesen. - A cím amit megadott, legalább két óra út ide. - közli, az állam leesik és azon agyalok hogy mit kezdjek most, drága utazás lenne ha taxival mennék Holmes Chapelbe. - Esetleg mehetne vonattal. - mintha a sofőr olvasna a gondolataimban. - Köszönöm. Akkor a vonat állomásra. - bólintok, közben azon gondolkodom hogy itt Angliában mindenki ennyire kedves e. Chicagóban egy taxi sofőr sem szólt volna, csak a végállomásnál hogy mennyibe is került az út. - És köszönöm hogy szólt. - teszem hozzá halkan majd indulunk is. Másfél órával később már a vonaton ülök, félúton Holmes Chapel felé. Ahogy kinézek az ablakon és látom az elsuhanó fákat elkalandoznak a gondolataim. Eszembe jut a nap amikor Tris közölte hogy Angliába költözik. Anyám még jobban összeomlott, talán mert tudta hogy miért megy el Tris. Anyám akkori férje nagyobb féreg volt mint Roger és Tris nem volt olyan szerencsés mint én, azt hiszem nem tudta hogy én tisztában vagyok azzal mit tesz vele anyánk férje, de tudtam, nagyon is és azt is hogy azért tűrte szó nélkül hogy engem megvédjen. Most viszont boldog és hamarosan férjhez megy, már várom hogy megismerjem a vőlegényét, a neve Tom. Bár mindezt csak akkor tudtam meg amikor múlthéten felhívott. Elszomorít hogy ennyire távol kerültem Tristől, de ez a nyár mindent helyre hozhat közöttünk. - Végállomás kis hölgy. - egy idős úr hajol be a kabinba amire felkapom a fejem. - Oh! Köszönöm hogy szólt. - mosolyodok el és felállok. Megküzdök a csomagjaimmal de végül sikerül lepakolnom az állomáson. Kicsit kifújom magam és körbe nézek, azon agyalva hogy innen hogyan tovább. - Millie? - ismerős hang csendül fel mögöttem és ahogy megfordulok Tris áll szemben velem. - Te jó ég hogy megnőttél. - felém szalad és átölel, könnyes a szeme, az enyém is. - De jó látni téged. - ölelem szorosan. - Úgy hiányoztál húgi. - el sem akar engedni. - Te is nekem. - mosolygok. - Milyen volt az utad? - érdeklődik. - Kellemes, leszámítva hogy amikor leszállt a repülőgépem és éppen taxit fogtam magamnak, egy bunkó bevágott elém. - fej csóválva panaszkodok. - A lényeg hogy most itt vagy. - Tris nevet, csilingel a hangja. - Igen. - bólintok. - Gyere! Menjünk haza. Tom már nagyon kíváncsi rád. - magához veszi az egyik bőröndöm és elindul a parkoló felé, én pedig követem. - Már én is kíváncsi vagyok rá. - jegyzem meg halkan. - Sajnos nem tudott kijönni eléd, pedig szeretett volna. Holnap elutazik és csomagol. - Tris mesél. - Elutazik? - kérdezem kíváncsian. - Az anyukája eltörte a lábát, az édesapja már nem él, a húga pedig még túl fiatal, ezért Tom oda utazik pár hétre hogy segítsen a ház körül. - kapom meg a választ. - És te? - nézek rá kérdőn miközben beszállunk a kocsiba. - Én veled maradok. - mosolyog. - Szó sem lehet róla. - tiltakozok. - Tessék? - zavartan kapja felém a tekintetét. - Ő a vőlegényed, mellette a helyed. Nem akarom hogy csak miattam maradj. - fejtem ki a véleményem. - A húgom vagy Millie. Miattad egy egész hadsereggel szembeszállnék, kibírok két vagy három hetet Tom nélkül. - mondja teljesen komolyan, jól esnek a szavai de akkor sem értek egyet vele. - A kedvemért, menj vele. Én szeretek egyedül lenni és két hét nem a világ, legalább felfedezem a várost. - mosolygok. - Biztos? - látszik rajta hogy maradna is de menne is. - Tris! Kérlek. - nézek a szemébe. - Oké! - vigyorog majd indít és kihajtunk a parkolóból. - Anya hogy van? - szólal meg ismét. - Rosszul. - válaszolok röviden, úgy is tudja mi a helyzet. - Iszik? Sokat? - érdeklődik tovább. - Egyre többet és a férje egy undorító alak. - grimaszolok. - Hozzád ért? - Tris aggódva figyel. - Nem, de próbálkozott. - vallom be őszintén. - Nem akarom hogy át kelljen élned azt amit nekem ezért ha visszajövünk Tomal, beszélni akarok veled valamiről, ami fontos. - rejtélyesen beszél és ezzel felkelti a kíváncsiságom. - Miről? - kérdezek rá. - Majd megbeszéljük. - von vállat. - Oké. - feladom, nem faggatom. - Három éve nem hívtál, miért? - csúszik ki a számon a belül marcangoló kérdés, néhány csendben eltöltött perc után. - Miről beszélsz? Én minden nap hívtalak de anya azt mondta hogy nem vagy kíváncsi rám. - idegesen szorongatja a kormányt. - Ez nem igaz. Hazudott. - szörnyülködve veszem tudomásul hogy miközben én a nővéremre haragudtam egész idő alatt a bűnös pont az anyám volt. - És honnan tudtad meg a mobil számom? - újabb kérdést teszek fel. - Felhívtam a sulidat, azt mondtam hogy rendőrségi ügyben kellenek az adataid. Muszáj volt elérnem téged. - egyik kezét az enyémre simítja de egész végig az utat nézi. - Szóval ezért nézett rám furcsán az igazgató. - nevetem el magam. - Bocsi. - Tris is nevet. - Nem baj. Végre leérettségiztem. - sóhajtok nagyot. - Jól sikerült? - azonnal kíváncsiskodni kezd. - Jelesre vizsgáztam. - büszkén feszítek. - Ez remek. Akkor rengeteg fősuli kapkodhat érted. - lelkesen beszél. - Igen. - bólogatok, úgy döntök hogy inkább nem mondom meg neki hogy anyám miatt inkább dolgozni fogok és nem megyek egyetemre. - Itt is vagyunk. - kanyarodik be egy gyönyörű ház elé. - Szép. Nyugodt. - dicsérem. - Úgy látom új szomszédotok lesz. - mutatok a szomszéd ház felé ami vészesen közel van Tris házához. - Igen. Úgy tűnik. - vállat von majd kiszállunk a kocsiból és végszóra egy jóképű férfi közeledik felénk a házból. - Hát itt vagytok. - mosolyog, feltételezem hogy ő Tom. - Igen. - Tris rövid csókot vállt vele majd megállnak előttem. - Nagyon örülök hogy megismerhetlek Millie, már sokat hallottam rólad. A nevem Tom Avery. - mutatkozik be kedvesen. - Én is örülök, a nevemet már tudod. - nevetem el magam zavaromban. - Igen. - helyesel. - Segítesz bevinni a csomagokat? - Tris bújik hozzá. - Persze. - Tom máris szorgoskodik és elindulunk a házba, ami belülről még gyönyörűbb. Trisnek tényleg jól megy sora, amit meg is érdemel. - Egyébként máris jó hírrel szolgálhatok Tom. - mosolyogva követem őket az emeletre is. - Igazán? - hátra pillant és megáll egy percre. - Tris veled megy. - közlöm, jókedvűen. - Hogyan? - Tom arcán zavar fut át és rólam egyenesen Trisre pillant aki helyeslően bólint. - És veled mi lesz? - ismét rám néz. - Értem ne aggódj. Tudok gondoskodni magamról. - legyintek. - Nos? Melyik lesz az én szobám? - kíváncsiskodok és egyben terelem a témát, Tris utazik és kész. - Ez itt jobbra. - tovább megyünk egészen addig amíg egy szép és hangulatos barackszínű szobába nem érünk. - Ez gyönyörű. - ámuldozok, Tom lepakolja a csomagjaimat, Tris pedig átölel. - Köszönöm hogy itt lehetek. - suttogom. - Én köszönöm hogy itt vagy. - megpuszilja a homlokom. - Oh nézd. Az új szomszéd szobájába be is leshetünk. - nevetve lép az ablakhoz. - De ő is beleshet ide. - kicsit megilletődve veszem tudomásul hogy az ablakom és a szomszéd ablaka között tényleg nincs nagy távolság, pár percig méregetem aztán besaccolom. - 4-5 méter. Ez túl közel van. - rázom a fejem. - Nyugi! Van sötétítő. - Tris nem zavartatja magát így én sem aggódok ezen tovább. - Amíg el nem felejtem. Ez a tiéd. - lehuppan az ágyra és a kezembe nyom egy hitelkártyát. - Mi? Nem! Nem fogadhatom el. - ellenkezek. - De igen. Sikeres vagyok és sok pénzem van Millie. Meg akarom osztani veled, különben nem is lenne értelme az egésznek. - próbál meggyőzni. - Fogd fel úgy hogy ez az érettségi ajándékod tőlem. - feláll és az ajtó felé indul. - Megyek becsomagolok, te pedig érezd otthon magad. - mosolyog rám. - Köszönöm Tris. - utalok a kártyára és minden másra is. - Nincs mit húgi. - csukja be az ajtót maga mögött. Már most úgy érzem mintha éppen ebben a pillanatban értem volna haza, nem Chicago az otthonom hanem ez a ház, és Tris a családom.